- Hirdetés -

Újabb lehetőség magyar startupoknak

|

Április 2-ig tart a jelentkezés az ORLEN Skylight programjának tizedik fordulójára, amelynek keretében az ORLEN Csoport világszerte több tucat startupot támogat. A vállalat a 2021-es indulás óta 8 pilot projekt megvalósítását segítette, 15 fejlesztés pedig jelenleg is fut. A most induló ciklusban öt technológiai és üzleti kihívásra várja a vállalat a résztvevők megoldásait. A feladatok között szerepelnek a digitalizáció, a hatékony- és alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó energiatermelés kihívásai, a töltőállomások korszerűsítése, valamint a jövő fogyasztói elvárásaira való felkészülés is az ipar 4.0 mellett.

Az ORLEN Skylight akcelerátor egy dinamikusan fejlődő kezdeményezés, amely egy multinacionális vállalat tapasztalataival segíti az innovatív megoldásokat kínáló startupok fejlődését. A kezdeményezés lehetővé teszi a jelentkezők számára, hogy olyan technológiai tudásra tegyenek szert, amellyel fontos üzleti kihívásokat oldhatnak meg. A pályázaton nyertes projektek pénzügyi támogatást kapnak a kísérleti megoldásuk megvalósításához, valamint szakértői támogatásban részesülnek, használhatják az ORLEN infrastruktúráját a tesztelésre, a legkiemelkedőbb vállalkozások pedig a Csoport stratégiai partnereivé is válhatnak. A program 2021. júliusi indulása óta 9 toborzási fordulón van túl, az ORLEN eddig 24 startup vállalkozással indított együttműködést.

„Évről évre egyre nagyobb az ORLEN Skylight program iránti érdeklődés. A 2023-as év ebből a szempontból kivételes volt, hiszen a kutatás-fejlesztési programot követően hat ígéretes vállalkozással is stratégiai partnerséget kötöttünk. Nagy öröm számunkra, hogy idén már magyar cégek is jelentkezhetnek, hiszen jól tudjuk, milyen innovatívok a magyar vállalkozók. Hiszünk benne, hogy ez a nyílt innovációs modell hozhatja el a jövő fontos fejlesztéseit, az ORLEN Csoport éppen ezért legalább három új felvételi fordulót tervez 2024-re” - mondta el a programról Jaroslaw Szeliga, az ORLEN Magyarország ügyvezető igazgatója.

2023-ban a Skylight akcelerátor program három fordulója is lezajlott, összesen 200 pályázat érkezett be lengyel és külföldi startupoktól, közel 80 kihívás kapcsán. Tavaly nyolc projekt zárult le, amelyek közül hat pozitív ajánlást kapott a kereskedelmi megvalósításra. A közelmúltban megvalósult projektek közé tartozik például a teljesen automatizált ZINU Shop elindítása a varsói Zachodni vasútállomáson, a Ledholo által kifejlesztett innovatív holografikus technológia és a CThings - az 5G, az ipari IoT és a felhőalkalmazások területére szakosodott startup - által tervezett távoli szennyvízfelügyeleti rendszer megvalósítása.

A Skylight akcelerátor program 10. fordulójára 2024. április 2-ig jelentkezhetnek a magyar startupok is. Az ORLEN Csoport olyan projekteket keres, amelyek aktuális üzleti kihívásokra választ adnak. A pályázati felhívás és további információ elérhető a program weboldalán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így alakulhat idén az év végi bónusz

Elsősorban a munkaerő-megtartásra, másodsorban jövőbeli motivációra fókuszálnak az év végi bónusz kiszabásakor a vállalatok. Az év végi bónuszok kérdése minden munkavállalót és munkáltatót élénken foglalkoztat, melynek mértéke és formája nemcsak az alkalmazottak elégedettségére, hanem...

Lassabban nőhet jövőre a gazdaság

A magyar gazdaság teljesítménye idén 0,5 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nőhet az Erste előrejelzése szerint. Az infláció 2025-ben várhatóan nem lassul tovább, a pénzromlás éves átlagos üteme a 2024-re várt 3,6 százalékhoz hasonló mértékű...

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

A Central egyértelműen nemzetközi céggé válik – interjú Petr Bednarral

Az elérésünk, a bevételeink és a jövedelmezőségünk növelésére kell koncentrálnunk, hogy megőrizzük a függetlenségünket – véli Petr Bednar. A Central Médiacsoport digitális és üzletfejlesztési igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a cseh és a...

Új trendek a hazai médiapiacon

Legalább három online videós szolgáltatást használ egy adott hónapban a 18-59 éves, internettel rendelkező magyarok 82 százaléka – derül ki az NMHH támogatásával a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nielsen által készített...

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Erős hónapot zárt az ingatlanpiac

2024 novemberében, országosan 11 277 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 100 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A 2024-es év második legerősebb hónapját zárta novemberben a hazai ingatlanpiac....

Így alakulhat idén az év végi bónusz

Elsősorban a munkaerő-megtartásra, másodsorban jövőbeli motivációra fókuszálnak az év végi bónusz kiszabásakor a vállalatok. Az év végi bónuszok kérdése minden munkavállalót és munkáltatót élénken foglalkoztat, melynek mértéke és formája nemcsak az alkalmazottak elégedettségére, hanem...

Lassabban nőhet jövőre a gazdaság

A magyar gazdaság teljesítménye idén 0,5 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nőhet az Erste előrejelzése szerint. Az infláció 2025-ben várhatóan nem lassul tovább, a pénzromlás éves átlagos üteme a 2024-re várt 3,6 százalékhoz hasonló mértékű...

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...