Bővülést hozott az év eleje az okosmobilok piacán

Nőtt az idei első negyedévben a leszállított okostelefonok száma az IDC előzetes adatai szerint, és bár továbbra is számos piacon makrogazdasági kihívásokkal szembesülnek a gyártók, a szakértők szerint fellendülőben van a piac. A Samsung visszaszerezte az első helyet a gyártók között, igaz ehhez kellett a közel 10 százalékos zuhanás az iPhone-ok esetében.

Az idei első három hónapban 289,4 millió okostelefont szállítottak le a gyártók világszerte az IDC előzetes adatai szerint, ami 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A kutatócég elemzése szerint az iparág még nincs teljesen túl a nehéz időszakon, számos piacon továbbra is érezhetők makrogazdasági kihívások, azonban ez már sorban a harmadik negyedév volt, amikor növekedett a leszállított készülékek száma, ami azt mutatja, hogy fellendülőben van a piac.

„A várakozásoknak megfelelően az okostelefonok iránti kereslet fellendülése tovább tart, a piaci optimizmusa lassan erősödik a vezető márkák körében. Az Apple-nek ugyan sikerült 2023 végére megszereznie a vezető helyet, a Samsung azonban az első negyedévben sikeresen visszavette vezető pozícióját. Bár az IDC várakozásai szerint ez a két vállalat meg fogja tartani a piac felső szegmensét, a Huawei kínai feltámadása, valamint a Xiaomi, a Transsion, az OPPO/OnePlus és a vivo figyelemre méltó térnyerése valószínűleg mindkét gyártót arra készteti, hogy a terjeszkedés és diverzifikáció lehetőségeit keresse. A fellendülés előrehaladtával valószínűleg azt fogjuk látni, hogy a vezető vállalatok növelik részesedésüket, miközben a kisebb márkák a pozícionálásért küzdenek” - mondta el az első negyedéves eredmények kapcsán Ryan Reith, az IDC „Worldwide Mobility and Consumer Device Trackers” részlegért felelős alelnöke.

A gyártók rangsorát vezető Samsung 60,1 millió okosmobilt szállított le a január-márciusi időszakban, ez 0,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A nagy rivális Apple esetében azonban 9,6 százalékos visszaesést mértek – az amerikai vállalat 50,1 milliós eredményt ért el -, ennek is tudható be, hogy a dél-koreai cég visszavette az első pozíciót.

A Xiaomi harmadával növelte a kiszállított eszközök számát, 40,8 millióra, ezzel a harmadik pozíciót birtokolja. Nem sokkal maradt el a duplázástól a Transsion, 84,9 százalékos fejlődést tudott felmutatni a cég, 28,5 millió okosmobilt szállítottak le az első negyedévben. Az ötödik legnagyobb gyártó az OPPO, 25,2 milliós eredménnyel, ami 8,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.