- Hirdetés -

Házhoz viszi a Balatont a Budapest Bike Maffia

|

Nekünk a Balaton címmel ezen a nyáron is programsorozatot indít a Budapest Bike Maffia. A civil szervezet immáron harmadik éve viszi el budapesti hajléktalanszállók és gyermekotthonok kertjébe a balatoni nyaralás legfontosabb kellékeit: medencét, lángost, fagyit, főtt kukoricát, dinnyét, napernyőt, nyugágyakat, na és persze mellé zenét és egyéb programokat.

„Akinek volt már része nyaralásban, tudja, hogy mindig egy kicsit más emberként jövünk onnan haza. A szállókon élő rászoruló embereknek azonban még elképzelni is nehéz, hogy milyen lehet kiesni a mindennapokból, feltöltődni és kikapcsolódni egy tó partján, pedig a Balaton mindenkinek pont ugyanazt jelenti, még a hajléktalan embereknek is. A legtöbb esetben nekik is vannak balcsis emlékeik (bár sokaknak csak a gyerekkorból), ezeket elevenítjük fel nekik ezekkel a bulikkal, ha csak pár óra erejéig is.” – mondta a kezdeményezésről Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

A Budapest Bike Maffia egyik kiemelt célja a folyamatos tárgyi és ételadományok biztosítása mellett, hogy élményeket is adjanak az intézményekben élő gyerekeknek és felnőtteknek. Év közben például rendszeresen több fogásos gyertyafényes vacsorával lepnek meg anyaotthonokat, családok átmeneti otthonait vagy hajléktalanszállók lakóit, vagy a saját farmukra hívnak el rászoruló embereket kikapcsolódni, kertészkedni. A nyár azonban nem kérdés, hogy a Balatonról kell szóljon. .

Teljes ellátással családokat és gyermekotthonokban élő gyerekeket is visznek nyaralni több turnusban a Balatonhoz, mindenkit azonban lehetetlen lenne elvinni, innen jött a “szállóbulik” ötlete. Ha csak egyetlen napig is tart, hosszú ideig tud témát és kapcsolódást adni a szállókon vagy a gyerekotthonban élőknek egy-egy ilyen balatoni buli, arról nem is beszélve, hogy milyen készségesen szállnak be mindig a lakók az előkészületekbe a Bike Maffia önkéntesei mellé.

Az idei Nekünk a Balaton bulik helyszínei között lesz gyermekotthon, kizárólag nők számára fenntartott szálló, férfi-női szálló, valamint munkásszálló is.

A nyár első élményprogramján egyébként már túl is van a Bike Maffia csapata, ez azonban egy kicsit kilóg a megszokott programok sorából, hiszen most egyenesen a Futball Európa Bajnokságot vitték el egy férfi szállóra a Madridi útra. Óriás kivetítő, szotyi, tökmag, hotdog - vagyis volt minden, ami egy igazi meccsen, kiegészítve csocsóbajnoksággal, dekázóversennyel, gombfocival és tombolával, na és egy meglepetés videóüzenettel néhány egykori válogatott focistától.

A Bike Maffia „Nekünk a Balaton” programsorozata egészen augusztus végéig tart. Aki szívesen támogatná, a szervezet weboldalán megvásárolható kuponokkal tud beszállni akár egy-egy lángos árával az akcióba.

Fotó: Juhász István András

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...