A Honor együttműködik a Google-lal

A Honor bejelentette, hogy a Google Gemini AI képességeit integrálja Honor Magic7 Pro készülékébe, így a funkciók már előre lesznek telepítve. Ez az együttműködés jelentős előrelépést jelent abban, hogy világszerte eljuthassanak a mobilfelhasználókhoz a kifinomult AI-élmények.

„Ahogy az AI továbbra is forradalmasítja az okostelefonos élményeket, a Honor elkötelezett amellett, hogy a legmodernebb AI képességeket hozza el felhasználóinknak” – mondta George Zhao, a Honor vezérigazgatója. „A Google-lal való erős partnerségünk jelentős előrelépést jelent abban, hogy mindenki számára elérhető legyen a fejlett AI. Ennek első lépése, hogy a Gemini integrálva lesz a hamarosan megjelenő Honor Magic7 Pro-ban.”

Az innováció erős alapjára építve

A bejelentés a Honor és a Google több sikeres együttműködését követi, köztük a Circle to Search with Google – „bekarikázással keresés” – bevezetését a Honor Magic V3-on és a Honor 200 széria készülékein. A Honor Magic V3 több Google Cloud AI képességet is kínált, kihasználva a különböző Google Cloud AI modelleket és API-kat az intelligens felhasználói élmények fokozására. A Honor az első gyártók között volt, akik támogatták az Android 15 béta változatát, ezzel is bizonyítva a vállalat elkötelezettségét, hogy a legújabb szoftveres innovációk juthassanak el felhasználóihoz. Ezek az integrációk megteremtették a terepet mélyebb AI-implementációhoz a jövőbeli Honor-eszközökön.

A mesterséges intelligencia ökoszisztéma bővítése

A Google Gemini a Honor Magic7 Pro-n jelentős mérföldkövet jelent a Honor AI utazásában. A Honor a Gemini modelleket és az Imagen 3-at, a Google legjobb minőségű szöveg-kép modelljét használja fel arra, hogy olyan funkciókat kínáljon, mint a jegyzetelést segítő Honor AI Notes, a fotóbővítő AI Photo Expansion, az AI Style vagy a fordításra és tolmácsolásra tökéletes AI Translation.

A Google Gemini AI asszisztens lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kreativitásukat és termelékenységüket felturbózzák. Cseveghetnek a Gemini funkcióval, hogy segítséget kapjanak a tanulásban, az ötletelésben, az írásban, az események megtervezésében és még sok másban. Szöveg, hang, fotók és kamera segítségével újszerű módon juthatnak támogatáshoz.

Az együttműködés biztosítja, hogy a jövőbeni Honor készülékek továbbra is élvezhessék a Google legújabb AI fejlesztéseinek előnyeit, elősegítve egy olyan átfogó AI ökoszisztémát, amely növeli a termelékenységet, a kreativitást és a mindennapi kényelmet, miközben fenntartja a Honor rendíthetetlen elkötelezettségét az adatvédelem és a biztonság iránt.