Középpontban a marketing társadalmi hatása és felelőssége

A Zwack Füves Bár adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, amely a marketing társadalmi hatásait és felelősségét helyezte középpontba. Az esemény célja az volt, hogy a szakma elismert szereplői összegyűljenek, megosszák dilemmáikat, és megvitassák a marketing jövőjére vonatkozó lehetőségeket.

A rendezvény fő kezdeményezője és házigazdája, Kovács Dávid (Zwack) kiemelte: „Jó volt megosztani egymással szakmai dilemmáinkat egy kötetlen, reflexiót és kapcsolódást segítő formában. A beszélgetés során olyan gondolatokat fogalmaztunk meg, amelyek valóban elgondolkodtatták a résztvevőket.”

Az esemény felvezető előadását Buvár Ágnes, az ELTE Ember-Környezet Tranzakció Intézet oktatója tartotta, majd egy kerekasztal-beszélgetés következett, amelyen - Kovács Dávid moderálása mellett - a szakma meghatározó szereplői - Kovács András Péter , a Yettel(árka és marketingkommunikációs igazgatója, dr. Kovács Gusztáv, a TEVA OTC marketing igazgatója, Liptay Gabriella, a KPMG marketing és kommunikációs igazgatója, valamint Szinai Ádám, a CIB Bank marketing és kommunikációs igazgatója - osztották meg gondolataikat a témáról.

A marketing felelőssége a többrétű változások korában

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a marketing nemcsak egyfajta üzleti eszköz, hanem felelősségteljes szereplője is lehet a társadalmi folyamatoknak. Kovács András Péter hangsúlyozta: „Szakemberként és magánemberként is cselekvőkként kell fellépnünk, és nem csupán elszenvedni a változásokat. Együttműködésre van szükség, mert csak így teremthetünk stabil alapot a jövő marketinggyakorlatai számára.” Szinai Ádám a beszélgetés kapcsán kiemelte a valódi szakmai párbeszéd fontosságát: „Ez egy olyan beszélgetés volt, amely valóban bevonta a hallgatóságot, és segített közösen megvilágítani a marketing társadalmi szerepét.” Liptay Gabriella szerint a szakmai közösségek felelőssége is nő a gyorsan változó piaci és társadalmi környezetben: „Ez az esemény pedig markánsan rávilágított arra, hogy a tudásmegosztás elengedhetetlen a felelős marketinggyakorlat kialakításában.” Kovács Gusztáv hozzátette: „Az ilyen támogató, önreflektív környezet, illetve kezdeményezés kulcsfontosságú lehet abban, hogy stabilan álljunk az értékválasztásaink mellett.”

A rendezvény egyértelmű üzenete, hogy a marketing társadalmi hatásáról szóló diskurzus elengedhetetlen. A Magyar Marketing Szövetség elhivatott abban, hogy teret adjon ezeknek a szakmai műhely-jellegű beszélgetéseknek, inspirálva a piac szereplőit az értékalapú marketinggyakorlatok továbbfejlesztésére.