Most érdemes felújított okostelefont venni

A tavaszi készülékcsere egyik előnye, hogy áprilisra az új iPhone modellek is elérhetők lesznek a second-hand piacon. Húsvétkor a magyar vásárlók jellemzően régi telefonjaikat értékesítik, míg görög, bolgár és román vevők inkább új készülékeket rendelnek a Rejoy.hu szerint.

Húsvétra okostelefont? A bevizsgált, felújított készülékekkel foglalkozó Rejoy.hu anyacége Bulgáriában és Romániában már évek óta azt tapasztalja, hogy az ott élők húsvét alkalmából is szívesen vásárolnak felújított elektronikai készüléket maguknak vagy szeretteiknek.

Itthon tavasszal inkább megválnak a használt készülékektől

„A legtöbb eladásra kínált készülék év végén és januárban érkezik hozzánk, de tavaly húsvétkor már majdnem ugyanannyi telefont adtak el nekünk, mint az ünnepek után. Tapasztalataink alapján áprilisban érezhetően megugrik a régi készülékek eladása: ilyenkor az átlagnál közel 30%-kal többen döntenek arról, hogy régebbi készüléküket a Rejoy felületén értékesítik” – kommentálta a trendeket Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője.

Ha viszont a tavaly tavaszi értékesítési adatokra tekintünk, akkor a magyar, bolgár és román piacon más és más készüléktípusokat preferáltak a vásárlók: itthon az iPhone 11 mellett az akkor még legújabb almás alapmodell, az iPhone 15 után érdeklődtek az ügyfelek húsvétkor, míg a bolgár, valamint a görög piacokon inkább a néhány éves iPhone-ok Pro kivitelei voltak népszerűek. A román ügyfelek közül az iPhone 11 és 13 mellett egy androidos Samsung Galaxy S22-t rendeltek a legtöbben.

Ugyan a magyar vásárlókra széles körben nem jellemző, hogy húsvétkor nagy értékű elektronikai terméket ajándékoznának, ám egy olcsóbb okosóra vagy tablet erre az ünnepre is jó választás lehet számukra - tette hozzá Blaumann Bence, aki arra számít, hogy az említett kategóriák népszerűsége tovább nő a húsvéti kampány folyamán.

Ezért érdemes idén húsvétkor felújított készüléket választani

Konkrét előnyei is vannak, ha valaki nem karácsonykor, hanem tavasszal vált új telefonra: áprilisra ugyanis már több mint fél év telik el a legutóbbi iPhone premierje óta, így a second-hand piacon is megjelennek a legújabb (jelenleg 16-os) készülékek.

Az új modellek érkeztével elkezdenek csökkenni a korábbi modellévek telefonjai: ennek köszönhető például, hogy azz iPhone 14 alapmodell (128GB) nagyon jó esztétikai állapotban 159 990 forintra van leakciózva, az iPhone 15 (128GB, kiváló állapot) ára pedig 239 990 forintra esett a Rejoy 2025. április 22-ig tartó húsvéti akciójában.

A slágermobilok ára lélektani határ alatt

Tavalyi árához képest 68 ezer forinttal olcsóbban, a 200 ezer forintos lélektani határ alá csökkent a Rejoynál az utóbbi évek egyik slágerkészüléke, az iPhone 13 Pro. A zoomobjektíves, 120 hertzes kijelzővel és 128 gigabájtos tárhellyel rendelkező, újszerű állapotú készülék már 191 990 forintért elérhető a húsvéti leárazásban. A fejlett kamerarendszernek már a következő hetekben várható kirándulások során is hasznát vehetik a vásárlók, mindennapi használatra viszont már a 149 990 forintra leértékelt iPhone 13 (128 GB, újszerű állapot) is bőven megfelelő lehet sokaknak.

Az iPhone SE 2020 (64GB, kiváló állapot) ára már jóval 50 000 forint alá esett (46 990 forintra) ebben az akcióban, ez a típus kedvező ára mellett kompakt mérete miatt népszerű.

Nem csak telefonokat akcióznak húsvétkor

A húsvéti kampány keretében a Rejoy más termékkategóriákban is készül kedvezményes ajánlatokkal. A laptopok közül például a 2019-es, Magic Bar-t felszerelt MacBook Pro 15-öt (jó állapot besorolás) 24 százalékkal árazta le a Rejoy 214 990 forintra.

Az Apple Watchok közül a négy évvel korábbi Series 7 modell (nagyon jó állapot) 19 százalékkal kedvezőbb, 58 990 forintos árat kapott. A húsvéti akciós készülékek 2 év garanciával, 30 napos elállással érhetők el.