
Téren és időn átívelő vetítésekkel teszi különlegessé augusztusban a napszállta utáni órákat a Spektrum. Az AMC Networks ismeretterjesztő televíziója vasárnap esténként híres expedíciók, nagy felfedezések, letűnt birodalmak és a földtörténet titkaival, míg hétköznap újabb izgalmas minisorozatokkal várja a nézőket.
Nincs megállás a kánikulában sem – a Spektrum a nyár második felében ismét megújítja programválasztékát. Magyarország népszerű tudományos csatornája esti műsorblokkjában a közeli, illetve a távolabbi múlt érdekes eseményeinek történetét közérthető, egyúttal látványos és hiteles formában megelevenítő sorozatokat varázsol a képernyőkre. Köztük augusztus elején mindjárt egy olyat, amelybe belepillantva alighanem még a legedzettebb tévénézők hátán is végigfut a hideg.
A borzongásra garancia, hogy Ben Fogle angol műsorvezető, író és kalandor, valamint Dwayne Fields jamaicai születésű brit televíziós személyiség szó szerint dermesztő kalandra vállalkozott. A Spektrum műsorán vasárnap esténként jelentkező, „Irány a Déli-sark Ben Fogle-lal” című szériával a páros megemlékezik a huszadik század elejének sarkkutató expedícióiról. A modern felfedezők az Antarktiszra utaznak, ahol korszerű öltözéküket korhű ruházatra cserélik és a forgatás alatt mindvégig híres Edward-kori elődeik felszereléseinek replikáit használják. Robert Falcon Scott, Ernest Shackleton, valamint Roald Amundsen nyomdokain járva megtapasztalják, mivel járt a Déli-sark meghódítása. Belekóstolnak a korabeli ételekbe, és most azt is megmutatják, milyen lehetett megküzdeni a jég erejével, a rendkívüli hideggel, az időjárás viszontagságaival.
Még távolabbi korokba repíti az érdeklődőket a Spektrum vasárnap esti műsorán Dan Snow. A brit történész és televíziós műsorvezető „Történelmünk nagy felfedezései” című, augusztus második felében jelentkező minisorozatában elkalauzolja a tévénézőket a régmúlt nagy régészeti kutatásaira. Bemutatja azt a leleményességet, valamint eltökéltséget, amely elvezetett a valaha volt legfontosabb és legelképesztőbb felfedezésekig. A vele tartók így ellátogathatnak az egyiptomi Királyok völgyébe, a fáraók elveszett síremlékeihez, ott lehetnek a Pompeji rejtélyek leleplezésénél, és megismerhetik a világ legnagyobb dinoszauruszleletének megtalálásához vezető küzdelmeket is. És mert a történelem kutatása szenvedély, a kaland folytatódik: a Spektrum szeptemberben műsorra tűzi a széria új részeit.
Egyiptom, Kína, India, Görögország, Róma – a maguk idejében világunk legfejlettebb államai voltak, és augusztusban a Spektrum felfedi a letűnt birodalmak rejtett titkait is. A csatorna „Ókori nagyhatalmak” címmel vasárnap esténként adásba kerülő hatrészes sorozatában feltárja gyökereiket, társadalmuk alapjait. A tematikus epizódok bemutatják gazdagodásuk meghatározó állomásait, felidézik véres háborúikat, törvénykezésük rendjét. Befejezésként emlékeztetnek a valaha hatalmas civilizációk Nyugatrómai Birodalom bukásával ránk hagyott, napjainkban is velünk élő kulturális és tudományos örökségének fontosságára.
„Földünk négy és fél milliárd éve formálja önmagát, most pedig a tudomány úttörő felfedezéseinek köszönhetően úgy ismerhetjük meg bolygónk történetét, ahogy eddig soha” – fogalmaz a Spektrum műsorán „A Föld 4 milliárd éves története” címmel augusztus derekától vetített ötrészes sorozata előzetesében Chris Packham. A brit természettudós és televíziós műsorvezető kalauzolásával vasárnap esténként útra kelők visszautazhatnak az időben. Tanúi lehetnek egy ősi kataklizmának, amely az akkor élő fajok kilencven százalékát elpusztította, majd megtudhatják, miként szakadt szét bolygónk szuperkontinense, Rodinia. Láthatják, hogyan változtatta a kopár sziklák világát a zöld birodalmává a növényi élet, követhetik a légkör megszületésének folyamatát, és találkozhatnak a drámai fordulatok után megjelenő első emberekkel is.
A Spektrum a hétköznap estékre is tartogat érdekességeket. A tévénézők augusztusban láthatják „A KGB története” című minisorozatot, amely a volt Szovjetunióból kicsempészett dokumentumok segítségével mutatja be a rettegett titkosszolgálatot. Az ismeretterjesztő csatorna a hónap derekától vetíti a „Jugoszlávia lángokban” címen jelentkező dokumentumfilmszériát is. A sorozat bemutatja a több nemzetiségnek, nyelvnek és vallásnak otthont adó ország életét, majd feleleveníti a pusztulást hozó polgárháború eseményeit. A nyár utolsó heteiben kerül adásba „A Moszad története” című minisorozat, amely betekintést enged a híres izraeli hírszerző szolgálat működésébe és módszereibe. A legvégső határ, az űr szerelmesei augusztus végétől követhetik a „Columbia űrsikló – egy katasztrófa anatómiája” című sorozatot. A széria epizódjai az amerikai űrkutatás krónikájának egyik legnagyobb katasztrófájával foglalkoznak, és rávilágítanak a hét űrhajós életét követelő tragikus események hátterére.
Spektrum vasárnapi vetítések:
Irány a Déli-sark Ben Fogle-lal – 2025.08.03, vasárnap 20:00, ismétlés: 2025.08.19. 17:05
Történelmünk nagy felfedezései – 2025.08.24, vasárnap 20:00
Ókori nagyhatalmak – 2025.08.03, vasárnap 21:00
A Föld 4 milliárd éves története – 2025.08.10, vasárnap 22:00
Spektrum hétköznapi vetítések:
A KGB története – 2025.08.04, hétfő 21:00, ismétlés: 2025.08.23, szombat 20:00
Jugoszlávia lángokban – 2025.08.11, hétfő 21:00
A Moszad története – 2025.08.18, hétfő 21:00
Columbia űrsikló – egy katasztrófa anatómiája – 2025.08.25, hétfő 21:00, ismétlés 2025.08.30, szombat 08:50