
A vertikális mikrodrámák Ázsiában már hatalmas sikert arattak, most pedig a magyar nézők is megtapasztalhatják, milyen, amikor a szappanopera világát teljesen a mobiltelefonokra szabják.
A Hovege.hu bemutatja Magyarország első, kifejezetten 9:16-os – vagyis mobiltelefonra optimalizált – szappanoperáját. A nyolcrészes első évad friss formátummal és merész történetvezetéssel érkezik, amely a hazai közönség számára teljesen új műfajt képvisel.
A Vadidegenek című történet négy különböző sorsú szereplőt hoz össze. Csillát éppen kidobta a párja, ezért új lakást keres, Bozónak is lakhatásra van szüksége, míg Erika adósságokkal küzd férje halála után, ezért kénytelen kiadni saját otthonát. Hármuk története egy lakásban fonódik össze, ahol váratlanul rábukkannak egy titokzatos fiatalemberre, aki a szekrényben bujkál. Innentől kezdve a sorozat a túlélés, az együttélés és a titkok kibontásának furcsa, abszurd és humoros útját követi.
Sebő Ferenc, a sorozat rendezőjének szavai szerint “a vertikális formátum teljesen alkalmatlan egynél több ember ábrázolására”. Hozzátette: “Épp azért izgalmas ez a forma, mert, ha a Titokra gyártasz, minden szabálynak, amit véres verejtékkel megtanultál a szakmáról, az ellentéte igaz”.
A sorozatban a szereplők a Hóvége valódi ügyfélszolgálatával is összefonódnak, amely a magyar médiapiacon egyedülálló szolgáltatás. Havonta több száz beérkező kérdésben segít az olvasóknak, hozzáértő szakemberek bevonásával.
“A Hóvégénél olyan tartalmat készítünk, ami nemcsak érdekli és szórakoztatja az embereket, de az életüket is könnyebbé teszi, ez az új formátum is pontosan ilyen” - mondta el Zentai András főszerkesztő. Hozzátette: “ebben a formátumban még hatékonyabban lehet eljuttatni a hasznos információkat. További új ötleteket is tesztelünk, érdemes figyelni a Hóvége social felületeit, mert jönnek még érdekes dolgok.”
A 2022 februárjában indult Hovege.hu 2025. augusztusában 800 ezer embert ért el augusztusban a weboldallal, videóinak több milliós nézettsége van havonta a közösségi platformokon. Az oldal praktikus tanácsokkal, fontos információkkal és érdekességekkel segíti az információs szegénység csökkentését. Az oldal cikkei, szolgáltatásai érthetővé teszik a hivatalok száraz vagy követhetetlen megfogalmazásait, biztonságot ad a gazdasági környezet változásának megértésében.
Vadidegenek
Szereplők:
Arany Brigitta
Dér Mária
Lestyán Attila
Penke Bence
Alkotók:
Rendező: Sebő Ferenc
Operatőr: Vincze Alina
Fővilágosító: Jászai Martin
Dramaturg: Szűcs Virág Natália
Látvány: Varga Magdolna