
Minden eddiginél szélesebb körű szakmai összefogással újra megjelent a marketing globális és hazai iránytűje, a Marketing Trendbook. A Magyar Marketing Szövetség két éve indult, hagyományteremtő kezdeményezése keretében létrejött új kiadvány 650 oldalas, stratégiai fókuszú, ugyanakkor a napi gyakorlatba is könnyen beilleszthető tudásanyagot kínál. A legújabb Marketing Trendbook közel 180 marketing-, reklám-, média- és kommunikációs szakember, valamint cégvezető közreműködésével állt össze.
„A Magyar Marketing Szövetség első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre emelje. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk a szakma identitásának erősítését is, hiszen csak erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni a szervezeteken, vállalkozásokon belül” - mondta Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke. Ennek érdekében olyan aktuális tudásplatformokat épít a szervezet, amelyek támogatják az üzleti célok eredményes elérését, valamint az ehhez szükséges technológiai megoldások hatékony implementálását. Ebbe a sorba illeszkedik a Marketing Trendbook aktuális kötete és tudásplatformja is. A kötet hónapokon át, a hazai marketingszakma kiterjedt összefogásával készült; a szerzők megrendelői, ügynökségi és médiaoldalról, valamint számos szakterületről érkeztek. Több szerző a legfrissebb nemzetközi tudást is becsatornázta: írásaikban aktuális külföldi tapasztalatok, esettanulmányok és példák jelennek meg.
Pillanatkép és jövőkép a hazai marketingszakmáról: „Az idei kiadványban – követve az első kiadás által megépített utat – arra törekedtünk, hogy átfogó képet nyújtsunk a hazai marketingszakma előtt álló legfontosabb kihívásokról, pillanatfelvételt készítsünk a szakmánk jelenéről, és megmutassuk a jövő felé vezető utat is” - mondta el Szigeti Péter, a Trendbook főszerkesztője. Mindehhez a legkiválóbb magyarországi szakembereket kértük fel rovatvezetőnek és szerzőnek egyaránt, akik egy erős elméleti alapokon nyugvó, de a mindennapi gyakorlattal alaposan átszőtt kiadványt állítottak össze. A kiadvány ráadásul nemcsak összegzi, hanem rendszerezi is a marketingben zajló változásokat, és irányt mutat a következő két év szakmai útkereséséhez.
A marketing világa új sebességfokozatba kapcsolt: A korábban főként kampányszinten használt adatvezérelt megközelítést egyre inkább a zero-party és first-party adatok tudatos, stratégiai kezelése váltja fel, erős fókuszt adva a fogyasztói bizalomnak. A márkaépítés holisztikus, értékalapú irányba mozdul, miközben látványosan erősödnek az immerzív, élményalapú marketingmegoldások, ahol a digitális és fizikai élmények határai egyre inkább elmosódni látszanak. A globális gazdasági és társadalmi kihívások nyomán pedig a fenntarthatóság, az etikus kommunikáció és a transzparencia ma már alapkövetelmény, nem csupán versenyelőny.
A Trendbook szakmai projektvezetője, Bánhegyi Zsófia, European Marketer of The Year díjjal elismert szakember, a Magyar Marketing Szövetség vállalati és partnerségi kapcsolatokért felelős alelnöke büszke arra, hogy „ez az európai szinten is egyedülálló kiadvány könnyen elérhetővé teszi minden érdeklődő számára a magyar marketing szakma tudástárát. Teszi mindezt mély szakmai feldolgozással, mégis közérthető módon, rávilágítva a szektor élénkítő gazdasági és társadalmi hatásaira is.”
Nem pusztán kiadvány, hanem komplex tudásplatform: A Magyar Marketing Szövetség, mint a Trendbook felelős kiadója nemcsak egy szakmai kiadványt, hanem szűrési és keresési funkciókkal ellátott online tudástárat is létrehozott, amely könnyed hozzáférést biztosít a Trendbook összes, korábbi exkluzív tartalmához is. A Trendbook továbbá nyomtatott formában is megvásárolható, illetve regisztráció ellenében ingyenesen is letölthető a trendbook.marketing.hu oldalról.
Trendbook a szakmai utánpótlásért: A szövetség számára kiemelten fontos a szakmai utánpótlás támogatása is. Ennek részeként működteti a szervezet az MMSZ Youth programot, amely most új szintre lép az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) együttműködésével. Az EMOK oktató tagjai ugyanis szintén hozzáférést kapnak a Trendbook online tudástárához, így a felsőoktatásban tanító szakemberek közvetlenül építhetik be az anyagokat az oktatásba.
Dr. Bíró-Szigeti Szilvia, az EMOK elnöke szerint: „mindez lehetővé teszi, hogy az EMOK több mint 200 marketingoktatója naprakész esettanulmányokat és gyakorlati tartalmakat illesszen be az oktatásba, így a felsőoktatási hallgatók valódi piaci folyamatokra és jövőbeni kihívásokra készülhetnek fel.”
A kiadványt jegyző Magyar Marketing Szövetség és az EMOK számára egyaránt kiemelten fontos ez az együttműködés, amely szorosan támogatja a hazai marketingközösség utánpótlás-fejlesztési céljait, és tovább erősíti az akadémiai szféra és a gyakorlati szakma közötti élő együttműködést.
A Marketing Trendbook a trendbook.marketing.hu felületen keresztül rendelhető meg, illetve tölthető le regisztráció ellenében.
A Marketing Trendbook szerkesztői, rovatvezetői
● Bánhegyi Zsófia – Marketing Trendbook szakmai projektvezető; Magyar Marketing Szövetség, vállalati és partnerségi kapcsolatokért felelős alelnök; European Marketer of the Year 2025
● Braun Annamária – Multikulti Zrt., Operatív igazgató
● Dr. Piskóti István – Miskolci Egyetem, professzor
● Fülöp Gábor – Provident Pénzügyi Zrt., marketingvezető
● Guld Ádám – médiakutató, kommunikációs szakember, tanácsadó
● Hampuch Richárd – Betone Media Zrt., vezérigazgató, producer
● Harcsa Beáta – Zwack Unicum Nyrt., marketingigazgató
● Horváth Magyary Nóra – K&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató
● Jákó Eszter – MOL Nyrt., MOL Campus és rendezvényszervezés-vezető
● Kovács Dávid – Terraetica Kft., Alapító
● Kovács Tibor – Ringier Hungary, ügyvezető
● Metykó Tibor – Magyar Marketing Szövetség, elnökségi tag
● Moldván Ákos – One Magyarország, marketingkommunikációs és médiavezető
● Nagy Andrea – Positive Adamsky, Positive PR, CEO
● Nagy Zsolt István – Wienerberger, marketingvezető
● Négyesi Tamás – Mediator, ügyvezető
● Németh Flóra – Magyar Telekom, PR-vezető
● Salem Dániel – The Heineken Company, Desperados, globális kommunikációs menedzser
● Szabó Béla – Magyar Telekom, márka- és kereskedelmi kommunikációs igazgató
● Szigeti Péter – Marketing Trendbook, főszerkesztő
● Szinai Ádám – CIB Bank, marketing- és kommunikációs vezető
● Tóth András Mihály – Microsoft, EMEA régió AI Business Applications, senior marketing manager
A Marketing Trendbook szerkesztőbizottságának tagjai
● Bánhegyi Zsófia – European Marketer of the Year 2025
● Dr. Harsányi Dávid – Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem
● Hinora Ferenc – Positive Adamsky
● Dr. Katona Norbert – Magyar Marketing Szövetség
● Kovács András Péter – Artificial Group, Impact
● Mérő Ádám – The Coca-Cola Company
● Dr. Papp-Váry Árpád – Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem
● Szabó Béla – Magyar Telekom
A Marketing Trendbook Védnökei és együttműködő partnerei:
● Mediator
● Libri
● ONE Magyarország
● Velux
● TV2
● Dot Creative
● Positive Adamsky
● PrimeRate
● MediaFuture
● Betone
● PwC











