Díjmodosítások a Revolutnál – Kinek éri meg?

Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben díjmódosításokat is bejelentett a cég: a jövőben kedvezőbb feltételekkel történhet a devizaváltás hétvégén. Emellett azonban megemelik a forint átutalások díját. De mit eredményezhet ez egy átlagos ügyfélnek: mennyit kell fizetni a bankolásért a jövőben a Revolutnál és egy sima bankszámlánál?

A Revolut értesítést küldött ki az ügyfeleinek, hogy érkezik magyarországi fióktelepe, az ügyfelek a jövőben magyar bankszámlaszámot kapnak. Ezzel egyszerűbben lehet majd a fizetést a kérdéses számlára kérni, illetve a közüzemi számlák rendezése is könnyebben megoldható lesz Revoluton keresztül.

A meglévő ügyfelek áthelyezése fokozatosan fog megtörténni, ezt két hónappal az e-mail kiküldését követően fogják megkezdeni. A magyar bankszámlát az áthelyezést követően fogják biztosítani, illetve az új ügyfelek egy része már a fióktelephez történő csatlakozás kezdetekor magyar számlaszámot.

A Bankmonitor szakértői szerint azt ki kell hangsúlyozni, hogy a Revoultnál tartott pénzt, ügyfélbetéteket továbbra is legfeljebb 100 000 euróig a litván betétbiztosítási rendszer (állami intézmény betét- és befektetésbiztosítása) védi.

Díjmódosításokra is készülnie kell a Revolut ügyfeleinek

A kedvezményes devizaváltást jelenleg hétfőtől péntekig biztosítja díjmentesen a Revolut, hétvégén 1 százalékos díjat számítanak fel az átváltásért.

A jövőben a hétvégi devizaváltás díja csomagtól függően eltérő lehet.

A Standard csomagnál továbbra is 1% lesz a hétvégi devizaváltás díja.

A Plus csomagnál 0,5% lesz a jövőben a hétvégi devizaváltás díja.

A Prémium csomagnál a jövőben nem számítanak fel hétvégi devizaváltásért díjat.

A Metál csomagnál a jövőben nem számítanak fel hétvégi devizaváltásért díjat.

Az Ultra csomagnál a jövőben nem számítanak fel hétvégi devizaváltásért díjat.

Fontos, hogy a havi kedvezményes devizaváltási limit az egyes csomagoknál továbbra is változatlan szinten marad.

A forint átutalások esetében tranzakciós díjat vezet be a Revolut. Ennek mértéke az átutalások 50 ezer forintot meghaladó részének 0,45%, de legfeljebb 20 ezer forint lesz.

Nem kell ezt a díjat megfizetni a Revolut számlák közötti átutalásoknál, átvezetéseknél.

Nem kell megfizetni ezt a díjat azon utalásoknál, melyek összege nem haladja meg az 50 ezer forintot.

Az új ügyfelek esetében, akik közvetlenül a magyarországi fióktelephez csatlakoznak, a Revolut átvállalja az új tranzakciós díjak költségét addig, amíg a meglévő ügyfélbázis áthelyezése be nem fejeződik.

A meglévő ügyfelek esetében az új tranzakciós díjak csak a magyarországi fióktelephez való áthelyezést követően lépnek életbe.

Prémium és Metál csomag esetében havi 1 millió forint összeghatárig nem terhelik be a tranzakciós díjat az átutalások után.

Az Ultra csomag esetén összeghatártól függetlenül nem terhelik be az átutalások után a tranzakciós díjat.

Mennyibe fog kerülni egy átlagos ügyfélnek a Revolut bankszámlája?

A Bankmonitor szakértői egy példán keresztül is bemutatják a különböző csomagok lehetséges költségét. A kérdéses személy átlagos jövedelemmel rendelkezik, fizetését, havi nettó 548 900 forintot a számlájára kéri. Havonta 2 alkalommal utal netbankon, mobilapplikáción keresztül alkalmanként 168 400 forintot. Havonta 120 ezer forint készpénzt vesz fel a kérdéses személy egy tételben. Emellett még bankkártyáját vásárlásra használná. Az egyes megbízásokról értesítést PUSH üzenetben kér a számlatulajdonos.

Miért pont ezek a számok? Az MNB legfrissebb 2025. IV. negyedévi pénzforgalmi statisztikái alapján a betéti kártyákkal átlagosan 120 ezer forint készpénzt vettek fel bankautomatából. Míg a háztartások átutalásainak átlagos összege 168 400 forint volt.

A Bankmonitor szakértői szerint azen adatok mellett azért már komoly éves költségekre számíthatnak a Revolut ügyfelei.