Kiegyenlített erőviszonyok a marketinges Top 50-ben

A tavalyi huszonnyolchoz képest az idén egy kicsivel kevesebb, huszonhat nő található a Top 50 marketinges listán, de ez is jól mutatja, hogy ebben a szakmában mennyire kiegyenlítettek az „erőviszonyok” a két nem között.

A nők számában a rekord harmincegy volt még 2017-ben, míg a legkevesebb hölgy 2021-ben került fel a rangsorra, szám szerint huszonhárom. A tavalyi listánkhoz hasonlóan a nők közül a legelőkelőbb helyen, az összesített rangsor negyedik helyén végzett Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki immár több mint húsz éve dolgozik a K&H-nál, és eddig kétszer nyerte meg az összeállításunkat, 2017-ben és 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben pedig harmadik lett. Ráadásul azzal is büszkélkedhet, hogy az idei PR-es toplistánk második helyét szerezte meg.

A nőknél a második, összesítésben pedig a hatodik Beke Zsuzsa, aki már huszonhét éve dolgozik a Richter Gedeon Nyrt.-nél, jelenlegi pozíciójában pedig ő a csoportszintű PR-, CSR- és kormányzati kapcsolatok főosztály vezetője, aki emellett az idei PR-es toplistánk élén végzett. A nők dobogósa ebben az évben az összesített rangsor hetedik helyét megszerző Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke lett, aki 2016-ban megnyerte a Top 50 marketinges rangsort, míg 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben második helyen végzett. Az esetében érdekesség, hogy ő az egyetlen a Top 50 marketinges rangsorunk 2016-os elindulása óta, aki több különböző cégtől is be tudott kerülni az összeállításunkba, hiszen először a Magyar Telekomnál, majd a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, aztán a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozva jutott be az ötvenes összeállításunkba.

A legutóbbi marketinges rangsorunkhoz képest húszan képviselik a folytonosságot, azaz ők azok, akik már 2025-ben is bekerültek a Top 50-be. Csupán négy olyan hölgy van, akik a marketinges rangsorunk törzstagjai, Pócs Zsuzsanna, a BMW Hungary marketingvezetője, valamint a már említett Beke Zsuzsa, Bánhegyi Zsófia, Horváth Magyary Voljč Nóra alkotja a Top 50-es kemény magot.

Hatan vannak azok, akik tavaly nem, az idén viszont bent vannak az összeállításunkban. Harcsa Beáta, a Zwack Unicum marketingigazgatója, Bányász Lívia, aki az Unilever Magyarországnál a szépségápolási kategória európai médiavezetője, Rózsa Ágnes, a L’Oréal marketingigazgatója, Hamza Kata, a Yettel márka- és marketingkommunikációs vezetője, Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária head of consumer experience-e, valamint Mutschler Ágnes, a Nestlé Hungária marketing services managere.

Általában meg szoktuk nézni azt is, hogy kik azok, akik a legnagyobb előrelépést tették a listánkon az elmúlt évhez viszonyítva. Az idén könnyű dolgunk volt, hiszen Harcsa Beáta tavaly nem szerepelt a Top 50-ben, az idén pedig máris a tizennegyedik helyen zárt. Igaz, nála fontos megemlíteni, hogy nem most először került fel a listára, 2024-ben ugyanis a tizenötödik helyen végzett. A tavalyi ranglistás szereplők közül a legnagyobb előrelépést Szalóky Tóth Judit tette, aki a harminchatodik után az idén a tizenhatodik lett.

 

Baross Gábor