
Ünnepélyes gálaműsorral zárult a 2026. június 4–7. között megrendezett, első La Femme International Film Festival Europe (LAFIFFE), amelyen átadták a díjakat a kategóriák győzteseinek. A négy nap alatt inspiráló szakmai beszélgetések és folyamatos tapasztalatcsere zajlott a vetítéseken és a kísérőrendezvényeken. Egy rendkívül pezsgő nemzetközi filmes együttlét és közös együttgondolkodás valósult meg Budapesten. A résztvevők és látogatók visszajelzései egyaránt a tanulást, a tapasztalat megosztást és a kölcsönös inspirációt emelték ki, miközben egyedülálló, kiváló hangulatú összefogás valósult meg a napok során, amely a női alkotókra irányította a figyelmet.
(kiemelt fotón: Nagyistók Edit)
A négynapos, rendkívül gazdag programot felvonultató nemzetközi rendezvénysorozat végén a szakma és a közönség a Hilton Budapest nagytermében gyűlt össze, ahol a fesztivál főszponzora, a Danubius Hotels jóvoltából megrendezett zárógálán átadták a hivatalos versenyprogram legjobbjainak járó elismeréseket. Az est háziasszonya Gryllus Dorka színművésznő volt.
A fesztivál alapítója, a Los Angeles-i eseményt immár 22 éve sikerrel igazgató Leslie La Page producer, valamint a hazai társszervezők, Forgács Fanni, Parádi Judit és Szécsi Zita az európai vezetőség víziója alapján életre hívott filmfesztivál célja a női alkotók támogatása és a filmipari sokszínűség erősítése volt. A Cinema City Mammut 2 moziban zajló vetítéseken közel 80 filmet láthatott a közönség, köztük nyolc olyan kiemelkedő nemzetközi sikert aratott alkotást, amelyeket kerekasztal-beszélgetések követtek. A szakmai párbeszédet négy rendkívül intenzív panelbeszélgetés mélyítette el, neves magyar és nemzetközi szakemberek, producerek és stúdióvezetők részvételével.
Három magyar produkció is díjat nyert: a legjobb rövidfilm díját a Nagyistók Edit rendezte “Immortals,” kapta, a zsűri különdíjal ismerte el diák rövidfilm kategóriában Varga Anna Boglárka, a “You are gonna kill a deer!” című filmjét, míg az Origo Studios által felajánlott különdíjat a Fekete Fruzsina és Horváth Áron írta “Forsaken” forgatókönyv kapta. Magyar érintettségű a legjobb rövid dokumentumfilm is, a magyar rendező: Linda Marian rendezte amerikai produkció, a “Rocky’s Story “érdemelte ki ezt.
A legjobb animációs rövidfilm a Cristina Colmenares rendezte perui “Collective Memory” lett. A legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a portugál “We are Two abysses” Kopal Joshy rendezésében kapta, míg a legjobb nagyjátékfilm a portugál- amerikai koprodukcióban készült Lilian T. Mehrel “Honeyjoon” alkotása lett. A legjobb forgatókönyv díját az angol Jen Lynn Romnes “No tell Motel” alkotása, míg a legjobb TV pilot forgatókönyv díját a szintén angol Laura J. Harris „Flame of the Iceni” alkotása nyerte el. “Legend Award” díjjal tüntették ki a fesztivál díszvendégét, Arta Dobroshi koszóvói albán színésznő - producert inspiráló filmes és társadalmi munkásságáért.
„Megtiszteltetés volt, hogy részesei lehettünk ennek a különleges eseménynek, ahol a női erő és a kreativitás állt a középpontban. A résztvevők energiája, nyitottsága és összefogása kézzelfogható volt – ritka és becses élmény. A Danubius Hotels egyik legfontosabb törekvése, hogy valódi értéket teremtsünk, közösséget építsünk, új utakat nyissunk és itt most valóban megszületett valami új: gondolatok, kapcsolódások és jövőbeni lehetőségek. Szeretem azt a hasonlatot, hogy a szállodaiparban dolgozó nők olyanok, mint a pillangók, mindenhol ott vannak, mindenütt nyomot hagynak nélkülözhetetlen munkájukkal és szépséget visznek a mindennapokba. A LAFIFFE révén megismert női alkotóközösségben ugyanezt tapasztaltam, együtt pedig egy olyan közösséget hoztunk létre, amely képes egymást emelni és falakat ledönteni. Hálásak vagyunk, hogy szponzorként hozzájárulhattunk ehhez az inspiráló kezdethez.‟- értékelte az estét Liptai Judit, a főszponzor Danubius Hotels értékesítési és marketing igazgatója.







