Rekordértékesítésről számolt be a Geely

A Geely Auto júliusban összesen 250.161 járművet értékesített világszerte. Ez az ötödik egymást követő rekordhónap volt, amelyben a Geely eladásai éves és havi összevetésben is növekedést mutattak. 106.663 darabbal történelmi rekordot állított be a vállalat a Kínán kívüli értékesítések kapcsán is, amelyek a hónapban immár a leginkább globális kínai autógyártó világszintű értékesítéseinek 42,6 százalékát tették ki.

A magyarországi értékesítéseit idén áprilisban megkezdő és azóta már több mint 500 ügyfélszerződést kötő Geely márka hazánkban is jól teljesített júliusban: a hónap végén megérkező készletekek köszönhetően 81 új modellt került regisztrációra, ami 39,6 százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest. A Geely emellett júliusban egy új a jövő intelligens mobilitásának kutatására fókuszáló fejlesztési központ létrehozását is bejelentette. Az iparágelső plug-in hibrid és a tisztán elektromos meghajtások mellett immár a világ legfejlettebb öntöltő hibrid meghajtását is jegyző Geely ezen felül megerősítette elkötelezettségét hibrid és környezetbarát metanol alapú technológiáinak széleskörű elterjesztésére is.

A Geely Auto júliusban világszinten 5 százalékos éves értékesítési növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest. Ebből a Geely márka 197 942, a Lynk & Co 16 382, míg a Zeekr 35 837 járművet értékesített. A három márka együttes újenergia-meghajtású járművei (NEV), azaz a plug-in hibrid és tisztán elektromos modellek értékesítése 160 165 darabot tett ki, ami 23 százalékos éves növekedést jelent.

A csoport globálisan is megőrizte erős lendületét: a Kínán kívüli értékesítések júliusban 106.663 járműre emelkedtek, ami új havi rekordot jelentm éves szinten pedig 202 százalékal növekedtek. Az újenergia-meghajtású járművek Kínán kívüli értékesítései elérték a 62.604 darabot, ami 616 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és a júliusi teljes export 59 százalékát jelenti.

Tarol a csoport új energiás prémium márkája, a hamarosan Magyarországra is megérkező Zeekr

A Zeekr tovább erősítette pozícióját globális prémium technológiai márkaként: az év első felében Ausztráliában és Malajziában is az első számú prémium tisztán elektromos járműmárka volt. A Zeekr 7X nyolc országban és piacon vezette a prémium járműszegmenst. A Zeekr 009 emellett továbbra is Thaiföld legkelendőbb prémium elektromos egyterűje (MPV), valamint Malajzia legnépszerűbb tisztán elektromos MPV-je maradt.

Hatalmas globális siker a világ legkelendőbb kisautója, az augusztusban Magyarországon is debütáló Geely E2

A Magyarországon jövőhéten E2 néven bemutatkozó Geely EX2 Thaiföld legkelendőbb elektromos járművévé vált, Brazília elektromosjármű-piacán pedig a második helyen végzett. Emellett Mexikóban is a második helyet szerezte meg a tisztán elektromos járművek összesített értékesítési rangsorában.

A jövő intelligens mobilitásának kutatására nyit fejlesztőközpontot a Geely

A mesterséges intelligencia és a robotika autóipari alkalmazásának fejlesztésében élen járó, és a világ legnagyobb, legfejlettebb és legátfogóbb járműbiztonsági központját is jegyző Geely Auto azt is bejelentette, hogy létrehozza a „2030 Lab” kutatóközpontot, hogy megerősítse a jövő intelligens mobilitási stratégiáját támogató technológiák hosszú távú kutatását. A csoport Full-Domain AI stratégiája által irányított laboratórium számos stratégiai területre összpontosít majd, többek között az akusztikára, optikára, járműbiztonságra, teljesítmény-félvezetőkre, digitális alvázra, megtestesült intelligenciára (embodied intelligence), adattudományra, nagy nyelvi modellekre és AI-ügynökökre. A kezdeményezés célja az áttörést jelentő technológiák fejlesztésének felgyorsítása, valamint az intelligens járműélmény versenyképességének további erősítése.

Komoly erőforrásokat allokál a Geely Guinness-rekorder öntöltő hibrid hajtásának és metanol technológiájának széleskörű elterjesztésére is

A termékoldalon a csoport a belső égésű motorral szerelt modellpaletta villamosítását a HEV-technológiák alkalmazásával kívánja előmozdítani. A csoport emellett a következő generációs metanol-hibrid technológia bevezetésére is készül, amely lehetővé teszi, hogy metanol és benzin bármilyen arányban használható legyen egyetlen üzemanyagtartályon belül. A metanol-hibrid technológiával felszerelt két modell hamarosan bemutatkozik.

A Párizsi Autószalonon is erődemonstrációra készül a Geely

Az európai gyártási tevékenységének 2028-as megkezdését néhány hete bejelentő Geely Auto mindhárom márkájával kiállít majd a Párizsi Autószalonon is, ahol bemutatja a csoport globális márkaportfólióját, fejlett technológiáit, valamint a nemzetközi terjeszkedés terén elért folyamatos előrehaladását.