Egy Debrecen méretű város éves vízfogyasztását spórolta meg az algoritmus

Miközben Magyarország történelmi vízhiánnyal és energiaválsággal küzd, egyre fontosabbá válik a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása. A mesterséges intelligenciára épülő technológiák - az épületfelügyelettől a vízszivárgás-érzékelésig - már ma is bizonyíthatóan csökkentik az energia- és vízfogyasztást, és a válságkezelésen túl is tartós megoldást jelenthetnek.

A fejlett, mesterséges intelligenciát alkalmazó technológiával a víz- és energiafogyasztás jelentős mértékben mérsékelhető - hívja fel a figyelmet a technológiában rejlő lehetőségekre a Microsoft.

“A nagyvállalatok többnyire önkéntes fogyasztáskorlátozással enyhítik a jelenlegi válságot. De érdemes azt is látni, hogy hosszútávon a fejlett technológia milyen energia- és vízmegtakarítást tesz lehetővé, ami a válság elmúltával is csökkenti az üzemeltetési költséget és a károsanyag-kibocsátást, hozzájárulva egy fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez – mondta el Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezetője. Hozzátette: a Microsoft kész a szaktudását, technológiáját az ország szolgálatába állítani, illetve nemzetközi tapasztalataival segíteni azokat a szervezeteket, amelyek az MI alkalmazásával szeretnék mérsékelni a víz- és energiafogyasztásukat. A Microsoft News Centerén nemrégiben publikált olyan esettanulmányokat, amelyek bemutatják, a mesterséges intelligencia hogyan támogathatja hosszú távon a természeti erőforrásokkal - köztük az ivóvízzel és az energiával - való felelős gazdálkodást.

Megfelelő MI a megfelelő feladatra: alacsonyabb energiafelhasználás

A Microsoft egyre több Copilot-termékénél (elsősorban a GitHub Copilotnál) alkalmaz dinamikus modellválasztást, amely a feladat összetettségéhez igazítja a felhasznált számítási kapacitást. Emellett a Microsoft ajánlásokat ad ügyfeleinek és fejlesztőinek arra, hogy MI-munkaterheléseik tervezésekor a feladathoz szabott, energiahatékony modelleket, adatkezelési és terheléselosztási stratégiákat alkalmazzanak, ezzel is csökkentve a szerverek energiaigényét és környezeti hatását.

Az idei fenntarthatósági jelentésben közölt legjelentősebb eredmény azonban az, hogy a Microsoft 100%-ra növelte a megújulók arányát a saját elektromosenergia-felhasználásában.

Algoritmussal spórolnak az energiával

A mesterséges intelligencia a létesítmények energiafogyasztásának mérséklésében is egyre nagyobb szerepet játszik: a Microsoft IoT alkalmazásaival olyan épületfelügyeleti rendszerek fejleszthetők, amelyek valós időben monitorozzák a külső hőmérsékleti viszonyokat, és ezek ismeretében szabályozzák az épületek energiafelhasználását. A jelentésben a LinkedIn campusai és irodái szerepelnek példaként, amelyek prediktív MI-t alkalmaznak az épületüzemeltetés optimalizálására, csökkentve az energia- és vízhasználatot. A Microsoft redmondi (Puget Sound-i) székhelyén pedig egy AI-alapú hibafelismerő rendszerrel értek el mintegy 4000 megawattóra energia-megtakarítást 2025-ben.

Az ehhez hasonló épületfelügyeleti rendszerek alkalmazása egyre elterjedtebb Magyarországon is. Ezeknek fontos szerep jut az energiafogyasztás visszafogásában a jelenlegi válsághelyzetben.

Magyarországon a vezetékes víz negyede elszivárog

A mesterséges intelligenciának vízfelhasználás mérséklésében, a víziközmű-hálózatok üzemeltetésében is fontos szerep juthat: a Microsoft fenntarthatósági jelentése szerint a cég egyik MI-alapú szivárgásérzékelési megoldásával több mint 8,5 millió köbméter ivóvizet sikerült tavaly megmenteni, ami összevethető egy Debrecen méretű város éves lakossági ivóvízfelhasználásával. Ennek a megoldásnak Magyarországon is lehet relevanciája, ahol jelenleg a vízvezetékekbe táplált ivóvíz átlagosan mintegy negyede, Budapesten 16%-a nem jut el a fogyasztókhoz jelentős részben vízelszivárgás miatt.

A folyók vízgyűjtő területének monitorozásában ugyancsak igénybevehető a mesterséges intelligencia. A Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézettel (IWMI) együttműködésben kifejlesztett Water Copilot egy adott folyó vízgyűjtőterületének digitális ikerpéldányát létrehozva nyújt átfogó képet a vízkészletek aktuális állapotáról, ami nagyban segít az öntözés tervezésében és a vízhiányos időszakokra való felkészülésben.

Van, ahol az esővíz hűti az adatközpontokat

A jelentésből az is kiderül, hogy a Microsoft Azure felhőjét működtető adatközpontokat újgenerációs, alacsony vízfelhasználással és karbonkibocsátással járó eljárásokkal hűtik.

A hűtővizet 2024 óta zárt rendszerben keringetik közvetlenül a chipek környezetében, ami minimálisra szorította a párolgásból fakadó vízveszteséget. Önmagában ez a megoldás évente több mint 125 millió liter víz megtakarítását tette lehetővé adatközpontonként. 2025-ben olyan új, forradalmian új hűtési eljárást is tesztelt sikerrel a Microsoft, amely a chip típusától függően irányítja pontosan oda a hűtőfolyadékot, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az úgynevezett mikrocsatornás hűtéssel akár háromszoros hatékonyság növekedést is el lehet érni az adatközpontok hűtése terén. Mindig az adott adatközpont helyének sajátos időjárási, természeti viszonyaihoz illeszkedő módszerrel oldják meg a vízellátást, hogy a helyi vízhálózatot a lehető legkevésbé terhelje a létesítmény működése. Van már példa arra is, hogy szinte teljes mértékben csapadékvízzel oldják meg a szerverek hűtését, Európában például Amszterdamban alkalmazták ezt a technológiát.

A fenti intézkedéseknek is köszönhetően a Microsoft adatközpontjai 2022 óta 25%-kal javították a fajlagos vízfelhasználásukat (WUE), vagyis 25%-kal kevesebb vizet használnak fel ugyanannyi energiafogyasztásra vetítve, 2030-ra pedig 40%-os javulást tűztek ki célul.

Mindemellett a Microsoft tavaly 14,2 millió köbméter vizet juttatott vissza a környezetbe, így történetében első alkalommal a visszapótolt víz mennyisége meghaladta az adott évben kivont víz mennyiségét. A Microsoft a jövőben tovább fokozza a vízvisszapótlásra irányuló erőfeszítéseit: a már szerződésekben vállalt visszaforgatott víz mennyisége eléri a 133 millió köbmétert, ami - folytatva a fenti hasonlatot - körülbelül 18 Debrecen méretű város éves lakossági ivóvízfogyasztásának felel meg.