Új főszerkesztővel folytatja a Partizán

Szeptember elsejétől Földiák Vince lesz a Partizán főszerkesztője, a hazai közélet egyik meghatározó csatornáját alapító és eddig irányító Gulyás Márton kuratóriumi elnök lesz, emellett nagy videós anyagok készítésével foglalkozik, az első a szív- és érrendszeri betegségek hazai helyzetével foglalkozik majd. Változik a Partizán vezetési struktúrája, augusztus 28-án pedig újabb nagy bejelentéssel készülnek.

(kiemelt fotón balról: Pap Iván pénzügyi vezető, Földiák Vince főszerkesztő, Gulyás Márton kuratóriumi elnök; forrás: partizan.hu)

Videóban számolt be arról Gulyás Márton, a Partizán alapítója, hogy hova tűnt az elmúlt hónapokban. Elmondta, hogy 14 éve szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, amit egészen a legutóbbi időkig – folyamatos kezelés mellett – nem okozott különösebb problémákat. Azonban tavaly ősszel-télen romlott a helyzet, ezért a parlamenti választások után egy nyitott szívműtétet kellett végrehajtani. A beavatkozás sikerült, kiváló állapotban van, a rehabilitációt követően visszatér a munkába, azonban a Partizánnál komoly változásokról döntöttek.

A videóban bejelentette, hogy szeptember elsejétől Földiák Vince lesz a főszerkesztő. A Partizán oldalán közzétett írásban emellett arról is beszámoltak, hogy egy új vezetési struktúrát állítottak fel. A cégjogi és az operatív vezetés különválik: korábban az csatornát tulajdonló alapítványt egyszemélyben képviselte Gulyás Márton, az operatív vezetési feladatokat pedig Pap Ivánnal közösen látta el. A jövőben az alapítványt cégjogilag háromszemélyes kuratórium képviseli, Gulyás Márton kuratóriumi elnökként, Pap Iván pénzügyi vezetőként és jómagam főszerkesztőként.

A szervezet operatív vezetését pedig a Főszerkesztői Bizottság látja el, melynek tagjai rajtam kívül Janan Mirwais, Puskár Krisztián és Szurovecz Illés főszerkesztő-helyettesek, a munkánkat gyártási kérdésekben pedig Kubik Bence gyártási szakmai vezető fogja segíteni.

Az új főszerkesztő írásában kitért a terveire is. A Partizán működését három fő cél köré szeretné szervezni: transzparensen kitűzött céljai mentén alakítani közéleti vitákat; mélyebb hátteret és kritikai rendszerbe illeszkedő kontextust adni közös ügyeinknek; a média eszközeivel emancipálni, azaz: hangot adni annak, akiknek nem hallatszik a hangja.

Gulyás Márton a videójában beszélt arról is, hogy átfogó videós anyagok készítését tervezi a jövőben. Ezek közül az első saját élményeiből kiindulva a szív- és érrendszeri betegségek hazai helyzetét járja majd körül, Magyar szív címmel. Elmondta azt is, hogy ma este hatkor egy beszélgetést is feltöltenek a Partizán YouTube csatornájára az új főszerkesztővel. Emellett egy évek óta tervezett új projekt is elindul a Partizánon belül, amiről majd augusztus 28-án osztanak meg további információkat.

Gulyás Márton videóját itt lehet megnézni.