Csökkenhet a hűségidő

Két év helyett egy évre csökkentené a távközlési cégek által köthető hűségszerződések időtartamát a kormány a Világgazdaság beszámolója szerint. A szolgáltatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ezzel az intézkedéssel a fogyasztók veszítenének, mivel csökkennének a kedvezmények.

 

A jelenlegi két év helyett csak egy évre szóló hűségszerződést köthetnek a távközlési cégek az ügyfelekkel – egyebek között így módosítaná a kormány a hírközlési törvényt a Világgazdaság beszámolója szerint. Az üzleti napilap összeállítása szerint a jogszabályi változást azzal indokolják, hogy a hűségszerződéssel operáló szolgáltatók piacán a mai körülmények kiszolgáltatottá teszik a fogyasztókat.

 

Számos szolgáltató úgy alakítja ki a díjtételeit, hogy a fogyasztóknak csak a hűségszerződés megkötésével érje meg igénybe venni az adott szolgáltatást, amely most még két év. Gyakori jelenség, hogy a hűségidő lejártával a fogyasztó csak jóval drágább díjtételek mellett tudja használni ugyanazt a szolgáltatást, egészen addig, amíg újabb hűségszerződést köt. Ugyanakkor a szolgáltatók számos esetben akár egyoldalúan módosíthatják a szerződési feltételeket – még határozott idejű előfizetői szerződés esetén is –, ami nem mindig szolgálja a fogyasztók érdekeit.

 

A javaslat arról is rendelkezik, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés lejáratát követően a fogyasztó nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe annál, mint ha új előfizetőként érkezne.

 

A Népszava a tervezett változtatásról megkérdezte a Magyar Telekomot is, a cégnél azt válaszolták, hogy egy ilyen intézkedés károsan érintheti a fogyasztókat is, mivel megszűnhetnek, vagy jelentősen csökkenhetnek a hosszabb távú szerződések esetén adott kedvezmények. Főként a drágább okostelefonoknál lenne megfigyelhető ez a hatás.