Idén is dupláznak Zamárdiban

Ötödik alkalommal rendezik meg augusztus 23. és 26. között a Strand Fesztivált Zamárdi szabadstrandján. A fesztivált a tavalyi évhez hasonlóan idén is együtt rendezik meg a B.My.Lake-kel, így egy időpontban és egy helyen élvezhetik a látogatók az elektronikus és a rockosabb, alternatív dallamokat.

 

Olyan világsztárok érkeznek az idei Strandra, mint John Newman, a Bastille, Icona Pop, Parov Stelar, Alan Walker és az Alle Farben – mondta el Lobenwein Norbert az M1-nek nyilatkozva. A több tízezer látogatót nemcsak nagykoncertekkel várják, hanem különféle más programokkal is. Lesz például esti tábortűz, ahol négy-négy önként vállalkozó zenélhet majd a közönségnek, de egész napos vetélkedőket is tartanak Nagy Strand Kaland címmel, amely során többek között kincskereséssel és tutajépítéssel várják a vállalkozó kedvű fiatalokat, akik különféle sporteseményeken is részt vehetnek majd a négy nap alatt – írja az MTI beszámolójában.

 

Esténként a nagykoncertek mellett magyar dalszerzők kisebb, akusztikus koncertekkel szórakoztatják a közönséget. Idei újdonság lesz a szabadtéri kertmozi, ahol a négy nap alatt négy magyar filmet láthat a közönség.

 

Az M2 Petőfi TV-vel közösen meghirdetett pályázatára pedig olyan videobloggerek jelentkezését várják, akik elkészítik a Strand napi híradóját. A jelentkezés határideje augusztus 13.

 

A Strand Fesztivál az egyik legfiatalabb magyar fesztivál, amelyet öt évvel ezelőtt indítottak útjára a Petőfi Rádióval közösen.