Milliárdokból dupláz a Pannontej

Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, illetve új munkahelyeket teremt.

Elősütött és panírozott (úgynevezett pané) termékek gyártásának fejlesztését kezdte el, illetve egy új, regionális kutatás-fejlesztési központot is kialakít Veszprémben a Pannontej Zrt. A különlegességek széleskörű gyártásához két új gyártósort helyeznek üzembe, valamint új épületet, raktárat és kutatóközpontot is létrehoznak. A több milliárd forint értékű beruházás eredményeként épülő kiválósági központ, a jelentős gyártásivolumen-növekedés mellett új munkahelyeket is teremt. A mostani fejlesztésekkel az üzem jelenlegi gyártásikapacitása megduplázódik, a Veszprémben gyártott új sajtok pedig főleg exportra – az európai, a kínai és az amerikai piacokra – kerülnek majd.

A már elindult építési munkálatok első szakasza a tervek szerint szeptemberben zárul. A folyamat második fázisában – az európai gyártási kapacitások optimalizációja révén – a pané termékek gyártósora a Savencia csoport csehországbeli, hesovi egységéből 2019 januárjában érkezik Veszprémbe. A vállalat középtávon egy másik, modern gyártósor beszerzését is tervezi, ami további kapacitásbővítést eredményezhet az üzemben.

A cégcsoport számára a gyártás mellett a termékfejlesztés is kulcsfontosságú, a veszprémi gyár ezért, a magyar tudásra építve, a jövőben nemzetközi innovációs és fejlesztési központként működik majd.

A beruházással a veszprémi üzem a Savencia-csoport egyik legfontosabb – Európában pedig az egyik legnagyobb – globális innovációs és fejlesztési központja lesz.