Odacsapna az álhíreknek a BBC

Az álhírek elleni hatékonyabb fellépésre törekszik a BBC, a cég több nagy technológiai vállalattal összefogva dolgozott ki egy intézkedéscsomagot. Többek között korai riasztórendszert alakítanak ki a hamis hírek terjedésének megakadályozására, illetve fokozzák a felhasználók oktatására tett erőfeszítéseket.

A BBC saját maga jelentette be az új kezdeményezést, amihez olyan nagyvállalatok csatlakoztak, mint a Google, a Facebook és a Twitter. Az álhírek elleni határozottabb fellépésre egyértelmű igény mutatkozik, azonban sokan úgy vélik, hogy a nagy globális eléréssel bíró platformok üzemeltetői nem tesznek eleget azok elterjedésének megakadályozására. A most bejelentett elképzelés segíthet többek között az oltásellenességet erősítő félrevezető hírek, illetve a választásokra időzítve megjelenő dezinformáció semlegesítésében.

A program részeként létrehoznának egy korai riasztórendszert, aminek köszönhetően még akkor sikerülhet „megfogni” az álhíreket, mielőtt azok széles körben elterjednének a közösségi médiában. Ebben az esetben az együttműködésben résztvevő cégek azonnal értesítenék egymást, amin ilyen híreket észlelnek és nyilván a gyorsaságon és a közös fellépésen lesz a hangsúly.

Emellett közös tájékoztató kampányt indítanának az online médiumok használatáról, de szerepel a tervek között az is, hogy a választások előtt a tisztánlátást és a döntést támogató információkkal lássák el a voksolókat.