Tematikus erőviszonyok – így alakult a weboldalak versenye

A népszerű webes tematikák szinte mindegyikében nagyon megerősödött a leglátogatottabb szereplő. A híroldalak között egyre inkább elhúz mindenkitől a 24.hu, de jól kezdett a Telex is. A hírgyűjtőknél stabil a Startlap első helye, ám megjelent egy érdekes versenytársuk.

Az első mindent visz – ez az általános tapasztalat vonható le azután, hogy a Marketing&Media magain több népszerű webes tematika esetén megvizsgálta az aktuális erőviszonyokat. Látogatószám terén mindenhol kezdi lehagyni a többieket az adott szegmens legerősebb szereplője. Az is általános tapasztalatnak tűnik, hogy az üldözőbolyban már jóval erősebb a verseny, sokszor havonta változik, hogy éppen melyik szájt vonz több látogatót. A weboldalaknál elsősorban az augusztusi, szeptemberi és októberi látogatószámokat néztük meg. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy októberben frissült a digitális közönségmérés, de a konkrét adatoknál – egy eset kivételével – nem látszik olyan jelentősebb változás, ami ebből adódhat. Minden esetben a havi, belföldi valós látogatószámot vettük alapul, jelenleg a közönségmérési felületen ez érhető el publikus formában.

Hírverseny

A hírportálok piacán a többiektől egyre inkább elhúz a 24.hu. Hosszú évek munkája van ebben, de mostanra egyértelműen kiemelkednek a mezőnyből, az elmúlt hónapokban 460 és 640 ezer látogató közötti előnyük volt a második helyezetthez képest. Utóbbinak továbbra is az Origo számít, meglehetősen stabilan tartják a havi 3,2-3,3 milliós látogatószámukat.

A korábbi időszakban az Index nagyon együtt mozgott az Origóval, viszont a nyári események, azaz a komplett szerkesztőség távozása és az újak érkezése miatti átmeneti helyzet azért nem kedvezett nekik, most kicsit jobban lemaradtak. Augusztusban ér te el mélypontját az Index, amikor a havi adatok alapján a hvg.hu megelőzte őket, viszont szeptemberben és októberben ismét visszakúszott a harmadik helyre.

Az adatok alapján a 24.hu-t és az Origót követő ligában kialakult egy erős hármas, az Index, a Blikk.hu és a hvg.hu részvételével, amelyek között a havi adatok terén nagyon kicsik a különbségek. Konkrétan októberben az Index csak 62 ezerrel ért el több látogatót, mint a Blikk.hu, utóbbi pedig 10 ezer látogatóval előzte meg a hvg.hu-t. Ez azt jelenti, hogy egy jobban megszaladó Facebook-poszt eldöntheti köztük a havi látogatottsági versenyt.

Ettől a körtől viszont lemaradni látszik a 444.hu. Októberben 2,1 millió belföldi látogatójuk volt, ami 836 ezerrel kevesebb a hvg.hu eredményénél. Izgalmas kérdés lesz a következő hónapok tekintetében, hogy a korábbi indexes csapat által indított Telex hová tudja felküzdeni magát a hírportálok mezőnyében. Havi adat még nincs róluk, ugyanis csak november 2-án kerültek be a hivatalos látogatottságmérésbe. Az első héten napi 340 és 473 ezer közötti látogatószámot értek el. Ezzel a napi webes toplistán a tizedik hely környékén, a hírportálok között pedig közvetlenül a 444.hu után végeztek. Ez egész erős kezdésnek számít, még úgy is, hogy november első hete bővelkedett a hírportálok látogatószámát pörgető témákban, elég csak az amerikai elnökválasztásra, a koronavírus-járvánnyal kapcsola-tos szigorításokra vagy éppen a bécsi merényletre gondolni.

Belépett a Mediaworks

Sokan már a Facebookot használják amolyan hírgyűjtő oldal gyanánt is, ugyanakkor ettől függetlenül a klasszikus hírgyűjtők sem koptak ki a piacról. Ezen a téren masszív előnye van a Central Médiacsoporthoz tartozó Startlapnak, amely októberben 1,6 millió belföldi látogatót vonzott. A szintén Central-érdekeltségű Hírstart pedig 691 ezer látogatóval zárta az ősz második hónapját.

Holló Gábor két hírgyűjtője, a Hírkereső és a Kapu 313 ezer és 303 ezer látogatót produkált októberben. Ez azért érdekes adat, mert ez mindkét oldalnál gyakorlatilag duplázást jelent a korábbi hónapokhoz viszonyítva. Elképzelhető, hogy ez összefüggésben lehet a látogatottságmérés megújításával.

Van egy új szereplője is a híraggregátorok piacának, méghozzá a Hírvilág, amely a Mediaworks webes érdekeltségeinek a híreit gyűjti össze. Az elmúlt hónapokban elért 700-800 ezres havi látogatószámuk elég erős eredménynek számít. Ugyanakkor azt meg kell említeni, hogy ezt a forgalmat döntően a saját termékeikből származó direkt forgalomból érik el. Márpedig a hírgyűjtők egyik nagy fegyverténye alapesetben az, hogy sok felhasználó ezeket nyitóoldalként használja, így nagyon magas a közvetlen forgalmuk. A Hírvilág – legalábbis egyelőre – a saját weboldalaik látogatóit terelgeti tovább házon belül.

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, amiben megtalálható a hazai digitális piac legmeghatározóbb személyiségeit bemutató TOP25-ös rangsor is. A lapszám megvásárolható a Digitalstand.hu-n is.