- Hirdetés -

Kedvezőbb díjakat hozott a lakásbiztosítási kampány

|

- Hirdetés -

Már csak néhány napja maradt a lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tarifálás során az ügyfelek több mint 90 százaléka találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást, így az időszak végére felpöröghet a szerződésváltások száma: a több mint százezer további váltóval együtt a márciusi kampány végére összesen várhatóan 250-300 ezer lakásbiztosítást fognak módosítani vagy lecserélni.

„Egy átlagosnál nagyobb családi ház esetében a jelenlegi akciós kínálatban legalább ugyanakkora fedezetek mellett is jó eséllyel található a meglévőnél legalább 15-20 ezer forinttal kedvezőbb díjú biztosítás – mutat rá dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Egy személyre szóló online kalkuláció átlagosan hat perc alatt elvezet a biztosítók díjkínálatához, ezért az utolsó napokban még vélhetően sokan gondolják majd úgy, hogy tesznek egy próbát, és áttekintik a most rendelkezésükre álló alternatívákat.”

Az Insura.hu csatornáin márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződéseket átlagosan 39 800 forintos díjon kötik, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb a tavaly közvetített szerződések átlagdíjánál. A szerződések 26 százaléka kerül ki az MNB standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) közül, az online csatornán ezek részesedése eléri a 32 százalékot is. A piacon lakásbiztosítási termékeket kínáló 14 biztosító közül négyen: Az Alfa, a KÖBE, a Generali és a Groupama biztosítók szerezték meg a szerződések 65 százalékát.

A kampány utolsó öt napjából négy a húsvéti időszakhoz kapcsolódó pihenőnap vagy ünnepnap lesz. Ez az online kalkulációk lehetőségeit nem szűkíti, ám az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezen a csatornán is munkanapokon ötször akkora az ügyfelek aktivitása, mint munkaszüneti és pihenőnapokon. Ezért várhatóan a kampány legaktívabb időszaka a nagyhét első négy napja lesz. A lecserélni kívánt szerződések felmondásainak legkésőbb április 2-án, kedden éjfélig be is kell érkezniük a meglévő biztosítókhoz, így az összehasonlító portálok zöme ezen a napon már csak – cégenként eltérő – korlátozásokkal fog befogadni új igényeket. Az Insura.hu oldalain például este 10 óra után szerződést már nem lehet majd felmondani.

Előzetes értékelés

Az ügyfeleknek kedvezőbb díjak – A kampány kétségtelen eredménye, hogy az aktívan tájékozódó ügyfelek számára lehetőség nyílt arra, hogy a meglévő fedezet szinten tartása mellett is 15-20 százalékkal alacsonyabb díj mellett köthessenek lakásbiztosítást.

Általános szerződésaktualizálás - Az idei, első alkalommal zajló lakásbiztosítási kampány várhatóan az összes meglévő lakásbiztosítási szerződésnek mindössze 8 százalékát fogja megmozgatni. A jelenleg is legerősebb pozíciót betöltő biztosítók ügyességét jelzi, hogy ennek az állománynak is mintegy 35-40 százalékát a már eddig is meglévő szerződések átdolgozása teszi ki.

Piaci koncentráció csökkentése – A kampány előtt a lakásbiztosítási szerződések mintegy 80 százaléka négy piaci szereplő kezében koncentrálódott. Ez az arány várhatóan nem fog érezhetően megváltozni, köszönhetően a lecserélt biztosítások viszonylag szerény számának, illetve annak is, hogy a legtöbb új szerződést megszerző biztosítók közül három is az eddigi legerősebb biztosítók közül kerül ki.

A hazai lakásállomány biztosítottsági arányának (penetráció) növelése – A rendelkezésre álló adatok alapján a jelenlegi 72 százalékos biztosítottsági arány a kampány végére körülbelül 1 százalékponttal fog emelkedni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre zöldebb a Lidl

A Lidl Magyarország elkötelezett a minél fenntarthatóbb működés mellett és felelős vállalatként azon is dolgozik, hogy emelje a fenntartható tanúsítással rendelkező saját áruházainak számát. A vállalat célja, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok között úttörő...

Ilyen lesz a személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban...

Telefonon próbálkoznak a leggyakrabban a kibercsalók

A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. A CIB Bank megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből1 az is kiderül, hogy az áldozattá...

Már a kisvállalkozók is megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései...

Nemzetközi elismerést kapott a magyar szakember

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.Az évente megrendezett International Loyalty Awards a vásárlói hűség iparágán belüli kiválóságokat...

Új sorozat érkezett az RTL+-ra

Már elérhető az RTL+ előfizetői számára a Cápák árnyékában című sorozat első és második epizódja. A Diane Kruger és Donald Sutherland főszereplésével készült széria Magyarországon kizárólag a streamingszolgáltató kínálatában tekinthető meg. Lou Simms (Kiernan Shipka)...

Kiderült, mennyi idő jut politikai reklámokra

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén döntött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati és RTL-es műsoridő felosztásáról. A választási eljárásról szóló törvény szerint...

Már két éve olvasgathatunk hirdetéseket a pizzánkra várva

Már több mint két éve hasznos szolgáltatással segíti a hirdetőket a foodora: a cégek a rendeléskövető képernyőn helyezhetnek el hirdetéseket, amelyeket addig lát a felhasználó, amíg a rendelt étele kiszállításra nem kerül. A megszokottól...

Nagy változásokkal jön idén a Magyar Mozgókép Fesztivál

Új névvel, új helyszínekkel és premierekkel érkezik idén a MOZ.GO, vagyis a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az esemény keretében közel 100 filmet lehet majd megnézni és idén először még készülő alkotások kulisszatitkaiba is bepillanthatnak majd...

Újabb rádiós frekvenciapályázaton hirdettek győztest

Tovább sugározhat az eddig használt frekvencián a Kalocsai Rádió Bt., miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa május 7-i ülésén nyertesnek hirdette ki. A testület kommentátori megjegyzés miatt vizsgálta egy magyar bajnoki közvetítését,...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidéken is pörög a lakáspiac

A forgalmat és áralakulást tekintve Budapestet és a fokozottan iparosodó városokat tartják a lakáspiac vezető területeinek, a statisztika máshol mutatja a legforróbb pontokat. Ezek közé tartozik például Salgótarján, ahol az utolsó fél évtizedben a...

Egyre zöldebb a Lidl

A Lidl Magyarország elkötelezett a minél fenntarthatóbb működés mellett és felelős vállalatként azon is dolgozik, hogy emelje a fenntartható tanúsítással rendelkező saját áruházainak számát. A vállalat célja, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok között úttörő...

Ilyen lesz a személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban...

Telefonon próbálkoznak a leggyakrabban a kibercsalók

A hazai felnőtt lakosság többsége, 56 százaléka került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani. A CIB Bank megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből1 az is kiderül, hogy az áldozattá...

Már a kisvállalkozók is megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései...

Don't Miss

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...