- Hirdetés -

60 százalékkal nőtt a digitális lottózás aránya – interjú Bánhegyi Zsófiával

|

- Hirdetés -

Hogyan élte meg a pandémiát a Szerencsejáték Zrt.? Milyennek látják a marketingszakmán belül megváltozni látszó helyzetet? Milyen új, innovatív megoldásokat terveznek jövőre, amikor megjelennek az első külföldi versenytársak a táv-szerencsejátékpiacon? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk a Signature CEO nyertes Bánhegyi Zsófiától, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatójától és a Signature 40 díjazott Besznyák Györgytől.

- Nemrégiben egy olyan álláspont alakult ki a marketingszakmán belül, ami szerint a szakterületek veszíteni látszanak a korábbi hangsúlyos szerepükből, emiatt alapvetően fontossá vált egy egyfajta újrapozicionálás. Mit gondolnak erről?

- Bánhegyi Zsófia: Én nem értek azzal egyet, hogy globálisan a marketing veszítene a szerepéből. Pont azt látjuk az elmúlt évek során, hogy nő a marketing ún. end-to-end szerepe egy vállalat folyamataiban. A kutatástól kezdve a termékfejlesztésen keresztül egészen az értékesítésig és a visszamérésekig azt látni, hogy a marketing egyre nagyobb befolyással bír a döntéshozatalban világszerte. Talán Magyarországon ez még kevésbé van így, de érezni az előrelépést. A Szerencsejáték Zrt.-nél egyértelműen tetten érhető ez a folyamat, hiszen tevékenységünk olyan hatással van az árbevételre és a felelős megközelítésre, amely már „üzleti” területté tesz minket, nem kizárólag támogató területté. Szoros együttműködésben halad előre a kereskedelmi és marketing terület, és hozza is az eredményeket.

- Milyennek ítélik meg a pandémia alatti kommunikációs tevékenységüket?

- Besznyák György: Én úgy gondolom, hogy mindenképpen jól sikerült. Tekintettel arra, hogy a járvány miatti kormányzati intézkedések hatására kevesebben látogatták a lottózókat, rögtön ráfordultunk arra, hogy a digitális csatornákat helyezzük előtérbe. Ennek érdekében a szokásostól rövidebb időn belül sikerült egy olyan reklámkampányt előkészítenünk és megvalósítanunk, ami az eredmények alapján is azt mutatta, hogy sikeresen kezeltük a pandémiás időszakot. A játékosokat egyre nagyobb arányban vettük rá arra, hogy az elektronikus csatornáinkat is használják. Természetesen a pandémia után, a lottózói forgalom visszaépülésével és növekedése mellett az egyik legfontosabb célunk, hogy a játékosokat ezeken a csatornákon is megtartsuk.

- Bánhegyi Zsófia: Egyébként mindezt megelőzően a Szerencsejáték Zrt.-ben soha nem volt dedikált digitális lottózási kampány, az értékesítési csatorna organikusan fejlődött az elmúlt évtizedben. 2020 májusában indult el az első ilyen kampányunk a pandémia hatására. Három hét alatt fejlesztettük le, aminek eredményeképpen az idősebb korosztály is átváltott a digitális felületekre – ahelyett, hogy személyesen lementek volna a lottózóba. Ezzel pedig a felelősség kérdését is érintettük: a lottózói hálózat végig nyitva tartott, de mi tudatosan nem tereltünk oda játékosokat. Úgyszólván az első Covid-hullám alatt a saját, árbevételi céljainkat felülírta ez a megközelítésünk. Az online felületekre tereltünk a kommunikációnkban, hogy segítsük játékosainkat abban, hogy a biztonságosabb digitális játékmódot válasszák akkor, amikor vakcina még nem állt rendelkezésre. A kampány hatására 2020-ban ezzel 60%-kal nőtt például a digitális lottózás aránya, és ez a szint azóta is stabilizálódott.

 

Fotón balról jobbra: Bánhegyi Zsófia, Besznyák György, Vaszary Ádám

 

- Milyen szerepet szánnak 2023-ban a marketingnek – tekintve a jelenlegi kihívásokat, gazdasági helyzetet?

- Bánhegyi Zsófia: Egy nagyon izgalmas időszakot élünk, ugyanis a teljesen monopol időszak véget ér a Szerencsejáték Zrt. piacán. Január elsejétől liberalizálttá vált az online sportfogadás-szervezés, így legális versenytársakkal nézhetünk szembe a jövőben, amely a marketingaktvitásunkra is kihat. Akár beléphetnek nagy szereplők is nemcsak a fogadás, hanem egyben a hirdetési területen is megjelenve. Azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy olyan szemléletet kell felvennünk a kreatívfejlesztés, hirdetési formák használata terén, hogy az eddigi egyedüli szerepünket követően itt akár a másik oldalon egy nyugat-európai, feketeöves digitális szakértőcsapattal nézünk szembe a mindennapokban. A rendkívül kompetitív magyar telekommunikációs szektorból érkeztem a Szerencsejáték Zrt-hez, így ez a kihívás személy szerint is kifejezetten motivál. A teljes csapatommal közel egy éve készülünk erre a váltásra.

- Mit gondolnak, a vállalatukra lehet azt mondani, hogy innovatív?

- Bánhegyi Zsófia: A nemzeti lottótársaság tevékenységéből adódik, hogy a digitalizáció minden területen áthatja az üzleti folyamatait, egyben a sikeres jövőképünket is jelenti. Ma már bevételeink 25%-a érkezik online, de a digitális transzformáció támogatja a lottózói játékosélményt is. A marketing, hirdetési területén használt megoldásainkban véleményem szerint utolértük a globális szereplőket ezen a területen 4 év alatt, és egyre több olyan digitális projektet hajtunk végre pl. applikáció- és webfejlesztés területén, amely komoly árbevételi hatással bír. Az előttünk álló időszakban érkező új fejlesztéseink alapjaiban fogják megváltoztatni a játékélményt, például vonzóbbá tesszük a digitális lottózást a fiatal felnőtt generáció számára is. Játékosaink egy teljesen más Szerencsejáték Zrt.-t látnak majd, mint láttak 10 éve.

- Milyennek látják a vállalat marketingfolyamatainak hazai és külföldi teljesítményét?

- Bánhegyi Zsófia: Monopol nagyvállalatként nehéz egyelőre a hazai iparági összehasonlítás. Külföldön azt látjuk a nemzeti lottótársaságok között, hogy a Szerencsejáték Zrt. az egyik leginnovatívabb tevékenységet viszi a marketing területen, rendszeresen adunk elő a témában európai szakkonferenciákon. 2022-ben az Eurojackpot megújító kampányunknál volt lehetőségünk 17 másik országgal összehasonlítani az eredményünket, mivel minden résztvevő vállalat saját fejlesztésű kampánnyal támogatta a közös nemzetközi játékot. Összehasonlításképpen 20 százalékponttal magasabb árbevétel növekedést értünk el a kampány alatt, mint az európai átlag. Ugyanakkor én úgy látom, hogy a magyar marketingszakma elismertségben nem tart ott, ahol a helye lenne. Gyakran előfordul, hogy a marketingvezetők kevésbé vannak egyelőre jelen a felső döntéshozatalban, illetve adott cég menedzsmentjében. Annak ellenére, hogy az üzleti eredményekre gyakorolt hatásuk stratégiai szintű és egyre erősödik.

A 2022-ben alapított Signature CEO díjat azon üzleti döntéshozók és szervezetek nyerhetik el, ahol mind vezetői, mind operatív szinteken független testületek által díjazott marketingszakemberek dolgoznak – vagyis felkerültek az idei Marketing & Media TOP 50 marketing-döntéshozó, valamint a Signature 40 listára.
- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...

Ettől is függ, hogy mennyi pénzt kapnak a diákok

Idén június 21-én lesz az utolsó tanítási nap, ezt követően diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon. A munka világával való ismerkedést részben anyagi megfontolás, részben szakmai gyakorlatszerzés iránti érdeklődés határozza meg. A diákok többsége...

Egyre nehezebb befolyásolni a vásárlókat

Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a...

Így szurkolnak a magyarok

Az európai futballrajongók jelentős része, 47 százaléka egy sor rituálét hajlandó lenne elvégezni, ha ezzel győzelemre segíthetné kedvenc csapatát – derült ki a Coca-Cola Zéró Cukor felméréséből. Az UEFA EURO 2024 hivatalos alkoholmentes italszponzoraként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...