- Hirdetés -

A bankszektor is kizöldülhet

|

- Hirdetés -

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel termékeiről.

- Az MHB az egyik legnagyobb szereplő lesz a piacon. Mennyire kap kiemelt szerepet a pénzintézet üzleti stratégiájában a fenntarthatóság?

- A gazdaság motorjaként és finanszírozóként a bankszektor releváns résztvevő a fenntarthatósági célok elérésének folyamatában, így a pénzintézetek szerepe is egyre jobban felértékelődött az elmúlt egy-két évben. Felelős nagyvállalatként fontos számunkra, hogy tegyünk a fenntarthatóságért, ezért tavaly nyáron jelentettük be az ESG-stratégiánkat, amely az ESG-törekvéseinket illetően önálló, de része az újonnan létrejövő nagybank stratégiájának is, hiszen mind a működésben, mind a hitelezésben a fenntarthatóságot, a zöldülést szeretnénk szem előtt tartani. Folyamatosan növelni kívánjuk a zöldfinanszírozást, ezáltal új zöldtermékeket hozunk létre a számlavezetési és a hitelezési oldalon, emellett minden hitelbírálat során elemezzük az adott ügylet és ügyfél környezeti kockázatait. Továbbá megkezdjük a három bank közös karbonlábnyomának mérését, és programot dolgozunk ki arra, hogy milyen ütemezéssel érjük el a nettó karbonsemlegességet – előbb a bankcsoportunk, majd az általunk finanszírozott portfólió.

- Milyen konkrét lépéseket tesztek házon belül annak érdekében, hogy a társaság minél fenntarthatóbban működjön?

- Meghatározó piaci szereplőként fontos számunkra, hogy munkavállalóinkat és ügyfeleinket is érzékenyítsük a fenntartható kérdésekben, ezért különböző képzéseket, programokat tervezünk számukra. A működés tekintetében a minél nagyobb energiahatékonyság elérése érdekében a bankcsoport energiamixébe egyre nagyobb arányban szeretnénk bevezetni a zöldenergiát, emellett felülvizsgáljuk az épületeink energiaszükségleteit. Az ESG-stratégiánk egyik fontos eleme a karbonsemlegesség elérése az előbb említett módon.

- A zöldirányt mennyire kell tudatosítani a dolgozók körében? Mennyire elsődleges az ő hozzáállásuk?

- A vállalatcsoport számára fontos, hogy a munkavállalókat is edukálja a fenntarthatósági kérdésekben, és hogy minél inkább bevonja őket az ilyen típusú kezdeményezésekbe, hiszen különösen nagy hatást lehet elérni ezzel a közel tízezer emberrel. Tavaly nyáron indítottunk útjára egy nagyköveti programot, amelyben húsz, változatos hátterű munkatárs vált fenntarthatósági nagykövetté – velük rendszeresen találkozunk és egyeztetünk. Az ősz során egy belső fenntarthatósági kampányt is futtattunk, ahol a nagykövetek videóban mesélték el, hogy mit tesznek a mindennapokban a bolygó védelméért, illetve négy székházunkban fenntartható tippeket és ötleteket osztottunk meg plakátok formájában. Folyamatosan dolgozunk olyan akciókon, kampányokon, amelyekbe be tudnak csatlakozni a munkatársaink – az idén a Föld napjára időzítve jótékonysági ruhagyűjtést és egy fenntarthatósággal kapcsolatos gyerekrajzpályázatot hirdettünk meg, ez utóbbit a kollégák gyermekei körében. De több idei tervünk is van, szinte hagyománynak számít nálunk, hogy nyaranta részt veszünk a PET Kupán, és közös erővel minél több szeméttől tisztítjuk meg a Tisza-tavat.

- Mitől zöld egy hiteltermék, mit takar a zöldfinanszírozás kifejezés?

- Ez olyan pénzügyi tevékenységek összessége, amelyek célja a fenntartható gazdasági növekedés előmozdítása, a környezeti károk minimalizálása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem támogatása. Eszközei lehetnek hitelek, befektetési alapok, zöldkötvények és más pénzügyi termékek, amelyek a fenntartható projektek finanszírozására szolgálnak. Az egyének, a vállalkozások, valamint a kormányok egyaránt részt vehetnek benne, és az ilyen típusú pénzügyi megoldásokat egyre szélesebb körben alkalmazzák a világon. A zöldlakáshitel remek példa a fogyasztók számára elérhető zöldtermékekre, hiszen környezetbarát otthonok építését és felújítását támogatja. A zöldlakáshitelt felvevők általában kedvezőbb kamatozású kölcsönt kapnak, és/vagy kedvezményeket az energiatakarékos eszközök beszerzésére. A zöldbefektetési alapok a fenntartható vállalatokba és projektekbe fektetnek, amelyek kedvező hatással vannak a környezetre, illetve a társadalomra. A zöldkötvényekkel pedig a befektetők olyan projekteket finanszírozhatnak, amelyek hozzájárulnak a környezetvédelemhez és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.

- Milyen értékek mentén kapcsolódhat be egy hitelintézet a zöldfinanszírozási rendszerbe?

- A zöldfinanszírozási rendszer részeként a banknak prioritásként kell kezelnie a környezeti fenntarthatóságot és a klímaváltozás elleni küzdelmet. Olyan hitel- és befektetési politikákat kell kidolgoznia, amelyek támogatják a környezetbarát projekteket és elkerülik a környezeti károkat okozó üzleti tevékenységeket, továbbá szükséges, hogy az általa finanszírozott projektek megfeleljenek a környezetvédelmi és klímaügyi előírásoknak. Emellett fontos a transzparens kommunikáció: a pénzintézeteknek nyíltan kell kommunikálniuk a zöldfinanszírozási rendszerbe való bekapcsolódásához fűződő tevékenységeikről, és átláthatónak kell lenniük a zöldprojektek finanszírozásában való részvétellel kapcsolatos döntéseik és politikáik tekintetében. A folyamatos előrehaladás érdekében a bankoknak keresniük kell az innovatív megoldásokat, amelyek előmozdítják a környezetvédelmi célokat és hozzájárulnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.

 

Tuza Dorottya

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Kevesebbet költünk, de azért még reménykedünk

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A...

Hatalmas felmondási hullám jöhet

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is...

Összefogtak az amerikai streaming szolgáltatók

Streaming Innovation Alliance néven új szervezetet hoztak létre a vezető amerikai streaming szolgáltatók, köztük a Netflix, a Disney, a Comcast, a Warner Bros. Discovery és a Paramount. Az összefogás célja, hogy eredményesebben lobbizzanak a...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Újabb műsorvezetők csatlakoztak a társkereső show-hoz

Hétfőn 20 órakor indul a taktikai társkereső reality, amit egy élő kibeszélőshow, később pedig egy filter nélküli különkiadás követ.Október 2-án, hétfőn 20 órától indul a VIASAT3 taktikai párkereső műsora, a Szingli vagy svindli. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....