- Hirdetés -

A bulvárban a tartalom diktál

|

- Hirdetés -

A TV2 egyik erősségét a képernyősei jelentik, a bulvárlapokkal pedig évek óta jól működő a kapcsolat – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dobsi Adrienn, a TV2 Csoport kommunikációs igazgatója.

– Tavaly a kumulált nézettségi adatok alapján a Stohl András, Till Attila, Kasza Tibor, Majka, Liptai Claudia által vezetett műsorok voltak a legnézettebbek a TV2 Csoportnál. Ők már elég „régi motorosnak” számítanak. Látszik-e már egy új generáció, vannak-e olyanok, akik felnőhetnek hozzájuk?

– A TV2 egyik erősségét pont a képernyősei jelentik, büszkeség számunkra, hogy évről évre több független szakmai listán is dobogós helyen szerepelnek. A kreatívjaink egyébként folyamatosan keresik az új arcokat, ezért figyelik a színházi világ tehetségeit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, de szerveztünk már műsorvezető castingot is. Jó platform az új felfedezettek bemutatkozásra a naponta élőben jelentkező Fem3 Café, de az új csatornáink indulásával is számos képernyősnek adtunk lehetőséget. Stohl Luca például a Fem3 Café után tavaly a TV2 egyik legsikeresebb műsorában, a Ninja Warrior Hungaryben is lehetőséget kapott műsorvezetőként. Említhetem még Kárpáti Rebekát, akire a Jóban rosszban sorozatban figyeltek fel a kollégák vagy Ódor Kristófot, aki a Bogaras szülők című sorozatunkban tűnt fel.

– Egy műsor sikeréhez mennyiben járul hozzá, hogy ki a műsorvezető? Volt már példa arra, hogy egy műsorvezető-váltás meglátszott a nézettségi eredményeken?

– A TV2 Csoportnál az a jellemző inkább, hogy a műsorvezető karakteréhez választják a műsort, fontos ugyanis, hogy kellően komfortosan érezze magát az adott műfajban. Ha esetleg műsorvezető váltásra került sor az nem látszott meg a nézettségben.

– A televíziók mindig is jó kapcsolatot ápoltak a bulvárlapokkal. Ez a szimbiózis továbbra is működik?

– Igen, a bulvársajtóval hosszú évek óta jól működő, egymás érdekeit tiszteletben tartó kapcsolatunk van, hiszen ők a legfontosabb orgánumok a szórakoztató műsoraink kommunikációjában. Mivel még mindig a televízió a magyar lakosság első számú szórakozási lehetősége, ezért a képernyőn megjelenő sztárokról a mai napig szívesen olvasnak, így kölcsönös érdekünk a jó együttműködés.

– Tavaly jóval több TV2-höz tartozó híresség szerepelt a címlapokon, mint a konkurenciához tartozó sztárok. Volt ebben valami tudatosság?

– Az éles piaci versenyben nagy harc folyik azért, hogy melyik induló műsor vagy éppen műsorvezető kerül a lapok címlapjára. Az, hogy több címlapot sikerült elhozni a csapatom érdeme, a TV2 PR-esei ebben is hatékonyan dolgoznak együtt a szerkesztőségekkel. Tavaly több olyan eventműsor került képernyőre, amik sztárok sokaságát vonultatták fel, és mivel a bulvárban a tartalom diktál, ha van jó sztori a műsorhoz vagy a hírességhez kapcsolódóan, akkor címlapra lehet kerülni.

– Látsz arra esélyt, hogy a YouTube-on sikeres sztár televíziós karriert is befusson? Vagy teljesen más világ a kettő?

– Magyarországon ennek a fordítottjára látunk kezdeményezést, Ördög Nóra sikeres műsorvezetőként indított YouTube-csatornát, ami egyre népszerűbb a felhasználók között. Nagyon más világ a kettő, a mai fragmentált televíziós piacon elérhető nézettségi eredmények nem igazán jelentenek kihívást egy sikeres YouTube-sztárnak és a számukra elsődleges tartalom-előállítói szabadság sincs meg a televízióban. Ha pedig a másik oldalról nézzük, hiába ér el egy youtuber nagy nézettséget, ez nem egyenesen arányos a nagy ismertséggel, nem garantálja a sikeres televíziós szereplést.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...

Okosotthonra vágynak a magyarok

Minden harmadik válaszadó tervezi, hogy belekezd otthona „felokosításába”, a legtöbben 50 és 100 ezer forint között költenének erre – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. Az idén a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott cég...

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Megvan Karas utódja az NMHH-nál

Koltay Andrást nevezte ki Áder János az NMHH elnökének, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora december 4-től 9 éven át irányíthatja a szervezetet. Elődje, Karas Monika októberben mondott le, kevesebb mint egy évvel megbízása...

Budapesti és szolnoki frekvenciák találtak gazdára

Budapesten a Katolikus Rádió Zrt., Szolnokon a Best Radio Kft. nyert újabb frekvenciát a Médiatanács döntése alapján. Az egykor a Klubrádió által használt frekvencia értékesítését is megkezdik. A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 102,1...

Így hatott a régiós reklámpiacra a járvány

A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét...

Így találhatnak befektetőt a startupok

Rohamléptekben növekszik a budapesti startup ökoszisztéma, az induló cégek pedig egyre több finanszírozási lehetőség közül választhatnak. A Start it @K&H hazai kockázati tőkebefektetők és angyalbefektetők bevonásával szervezett befektetői napján a legnépszerűbb megoldásokról és a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra képernyőre kerül a Pénzt vagy éveket!

Visszatér a képernyőre a Pénzt vagy éveket!, a vetélkedő új évadában a sztárpároknak továbbra is csak annyi a dolguk, hogy kitalálják az előttük álló civil emberek életkorát, és ha ügyesen játszanak, akár 10 millió...

Erre számíthatnak jövőre a vállalkozások

Az ünnepek közeledtével az üzleti életben is megkezdődik az évértékelés, illetve a 2022-re kitűzött célok megfogalmazása és a stratégiai tervezés. A hullámzó válsághelyzet és a folytonos bizonytalanság miatt még a legnagyobb piaci szereplők is...

Újabb mesés reklámfilmmel rukkolt elő a Medve

Idén ősszel új termékeket vezetett be a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., a Medve darabolt és szeletelt sajtok népszerűsítésére külön reklámfilmet hoztak létre. Az edami, gouda és ementáli sajtok szintén a Medve műhelyében...

Kevés az új autó, pörög a használtimport

Novemberben 11 963 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent. Eközben új személygépkocsiból csupán 9 495 darabot helyeztek forgalomba az előző hónapban,...

Akadálymentesítik a MediaMarkt üzleteit

Magyarországon a mérési módszertantól függően fél- és másfélmillió közöttire tehető azon emberek száma, akiket egészségi állapotuk korlátoz abban, hogy kiteljesítsék az életüket. Pedig ők is, mint bárki más, szeretnének teljes értékű életet élni, de...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld díjat söpört be az Erste

Az Erste Alapkezelő Zrt. nyerte el 2021-ben a Zöld Befektetési Alapkezelő elismerést a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank két éve hirdette meg először a Zöld Pénzügyek Díjat, amelyben a legzöldebben működő pénzügyi intézményeket ismeri...

Zöld fogadalmak karácsonyra

Egy újabb csoki fondue a céges karácsonyon, már van egy a szekrényben, sohasem használom. Tetszetős „Boldog Karácsonyt” bögre egy baráttól, de már roskadásig tele a polc bögrékkel. Egy ing a nagynénitől, ami természetesen nem...

Újrahasznosított műanyaggal erősít a TotalEnergies

A TotalEnergies felavatta Synova nevű üzemének normandiai bővítését, mely vezető vállalat az újrahasznosított polipropilén gyártásában. A TotalEnergies ezzel megduplázza az újrahasznosítható műanyagok mechanikai feldolgozására szolgáló termelési kapacitását, hogy kielégítse a fenntartható anyagok iránti növekvő...

DATA