- Hirdetés -

A gazdaság motorjaként is hivatkozhatunk a marketingre

|

- Hirdetés -

Már nem szabad csak egy jól csengő üzenetként gondolni a fenntarthatóságra, elérkezett az idő, hogy a „green washing” helyét valódi tettek vegyék át – állítja Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a szakember elmondta azt is, hogy véleménye szerint az innovációs fejlesztések gyorsasága, azok megvalósításának üteme gondot manapság a nagyvállalatok, és a gazdaság kisebb részvetői esetében egyaránt.

- Az idei Marketing Summit szlogenje a „Hiszünk a marketing erejében”. Te miért hiszel benne?

- Az egyértelmű és szemmel látható eredményessége miatt hiszek a marketingben. Fontosságát jól mutatja, hogy lényegében a gazdaság motorjaként is hivatkozhatunk rá, enélkül nincs termék, nincs szolgáltatás. Ha megszólítod a vásárlót, annak hatása, eredménye van, ha kommunikálsz, az hat a vevőre, a mi esetünkben az olvasóra. A Libri és a Bookline fejlesztésén hosszú évek óta dolgozom. A Bookline esetében látható volt egy fantasztikus evolúció, ahogy egy ismeretlen márkából ún. love brand lesz, a Libri esetében pedig a megújulás volt a fő irányvonal, ami jól megtervezett és kreatív marketing kommunikáció nélkül nem valósulhatott volna meg.

- Miért döntöttetek úgy, hogy szponzorként támogatjátok a rendezvényt?

- Hiszünk és hiszek a párbeszédben, az eszmecserében, fontosnak tartom azokat a szakmai találkozókat, ahol meg tudjuk egymással osztani tapasztalatainkat, gondolatainkat. De ugyanakkor fontos a vita is, azt gondolom, a tudásmegosztással és a vélemények ütköztetéssel segítjük egymás munkáját.

- Milyen hatása, eredménye lehet egy ilyen eseménynek?

- Biztosíthat minket arról, hogy jó úton járunk, de fel is nyithatja a szemünket, hogy valamit nem jól vagy nem elég jól csinálunk. Nem beszélve az inspirációról, amit leginkább az ilyen szakmai eseményeken kapunk meg.

- Véleményed szerint melyek most a „legforróbb” témák a marketingszakmában itthon?

- Egyértelműen a fenntarthatóság most a legnépszerűbb téma, ennél aktuálisabb kérdést nemigen találunk, hiszen a vásárlók egyre inkább figyelik a vállalatok CSR tevékenységét, sokan közülük e mentén választanak terméket vagy szolgáltatót. Ebben a környezetben pedig már nem szabad csak egy jól csengő üzenetként gondolni a fenntarthatóságra, elérkezett az idő, hogy a „green washing” helyét valódi tettek vegyék át. Meglátásom szerint ezt a változást leginkább úgy lehet előidézni, ha a környezetvédelemmel, a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos ideákat minél inkább beágyazzuk a vállalat értékeibe, működésébe. A Libri és a Bookline esetében az új brand purpose stratégia alapgondolata is a fenntarthatósághoz köthető. Mindemellett szerintem továbbra is fontos és aktuális téma még a márkákhoz kapcsolódó tartalomgyártási stratégia, illetve a marketing automatizáció, valamint – világjárvány után egyre inkább előtérbe kerülő – a munkavállalói elégedettség kérdése, annak növelése, ami új témaként érkezett el a vállalatokhoz, különös tekintettel a több száz főnél többet foglalkoztató cégekhez.

- Mik azok a kihívások, amelyekre nagyobb figyelmet kellene fordítani itthon a marketingszakmának?

- Azt látom, hogy az innovációs fejlesztések gyorsasága, azok megvalósításának üteme jelent gondot manapság, ez ugyancsak problémát jelent egy nagyvállalat, és a gazdaság kisebb részvetői esetében is. Továbbá ennél a kérdésnél is fontosnak tartom kiemelni a fenntarthatóság környezeti és társadalmi kérdéseinek valódi tárgyalását, hiszen a marketingkommunikációs szakma sokat tehet a fogyasztási szokások megváltoztatásáért.

- Mi a Libri / Bookline piacának aktuális, fő marketingkihívása?

- Az emberek szabad idejéért megy a harc, és ebben legnagyobb versenytársaink a streaming szolgáltatók. A kikapcsolódásra szánt idő igen csekély, nekünk pedig azt kell átadnunk egy ilyen ingergazdag, nagy erőforrásokkal rendelkező közeg mellett, hogy egy olyan „klasszikus” tevékenység, mint az olvasás, az egyik legpihentetőbb elfoglaltság, ami igazi szellemi feltöltődést nyújt. Ezt számos kutatás bizonyítja, ilyen például a Sussexi Egyetemen végzett 2009-es kutatás, amely szerint már napi fél óra olvasás is 68%-kal csökkenti a stressz élettani hatásait, és így hosszú távon is képes csökkenteni az életvitelünkből és a környezetünkből fakadó kockázatokat. Ennek fényében érdekes, hogy amíg a (testi) wellness óriási iparág, a tényleges szellemi feltöltődésünkre már nem mindig marad energiánk.

- Hogyan kezeli ezeket a cég?

- Mindkét márkánk alaposan kidolgozott brand purpose-stratégia alapján működik és kommunikál, ami erre az elgondolásra épül.

- Hogyan látod, a hazai marketingvezetőknek milyen szerepük/felelősségük van a szakmai közvélemény formálásában? Erre mennyire alkalmas egy olyan konferencia, mint a Marketing Summit?

- A hazai közvélemény ritkán hallhatja a marketingszakma képviselőinek gondolatait, azok leginkább szakmai eseményeken hangoznak el és a szakma képviselői hallhatják. Többekhez tud szólni egy cégvezető, egy tulajdonos, jelenleg ők azok, akik közvetíteni tudják a cégek által fontosnak tartott üzeneteket. Izgalmas és nemes kihívás lehet a Marketing Summit-nek, hogy az ott elhangzottak ne csak a marketinges kollégákhoz, hanem a közvéleményhez is eljussanak.

 

- Te miért javasolnád egy marketingesnek, vagy bármely más területről érkező érdeklődőnek, hogy vegyen részt a Marketing Summiton?

- Felfedezheti azokat népszerű és aktuális témákat, amik ma foglalkoztatják a szakmát, megismerheti a vezető marketinges kollégák gondolatait és véleményét, hallhat negatív és pozitív példákról és nem utolsósorban inspirálódhat a szakmai közegben.

 

A Marketing Summit-et idén szeptember 15-én rendezik meg, a helyszín a Várkert Bazár lesz. További részletek az eseményről itt érhetők el.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....