- Hirdetés -

A járvány miatt egyre több a támadás

|

- Hirdetés -

Közel 300 százalékkal nőtt a kibertámadások száma a koronavírus-járvány alatt – hangzott el az EY digitális piacvédelemmel foglalkozó online rendezvényén. A hackerek egy webáruház hírnevét akár percek alatt is lerombolhatják, összetett műveletekkel pedig még pénzintézetektől is képesek jelentős összegeket elcsalni. A hazai cégek alkalmazottaik megfelelő képzésével a kockázatok mintegy 80 százalékát kizárhatják.

A pandémia hatására drasztikusan megnövekedett az online tárolt adatok mennyisége és az olyan, csapatmunkát segítő kollaborációs alkalmazások száma, amelyeken a munkatársak akár külső felekkel is bizalmas információkat osztanak meg. Ez komoly kockázatot jelent a hazai cégeknek, amit tovább fokoz, hogy az alkalmazottak gyakran megkerülik a biztonsági intézkedéseket, mint például a rendszeres szoftverfrissítések elvégzését, mert az esetleg lassíthatja a munkájukat. Ezáltal kényes üzleti adatok kerülhetnek a csalók kezébe egy alapvetően védett, kontrollált környezetből is.

Itthon is bárkit elérhetnek

Az internetes bűnözők Magyarországon is aktívak a járványhelyzet alatt, ennek következtében például számos pénzintézet vált idehaza célzott támadás áldozatává. Ezek igen összetett és rizikós műveletek, de siker esetén a hackerek nagy összeghez juthatnak. Emellett kiemelt figyelmet érdemelnek azok az online betörések, amikor egy versenytárs megbízására megbénítanak egy webshopot, vagy hamis akciókkal megtévesztik a vásárlóit, amivel gyakorlatilag percek alatt tehetik tönkre az áruház hírnevét, és veszítheti el emiatt ügyfeleit az üzlet.

E-maillel támad a legtöbb hacker

A leggyakoribb fenyegetést azonban az adathalász, rosszindulatú, céges e-levelezéseket érintő támadások jelentik. Ugyancsak gyakoriak az üzletmenet folytonosságát megakadályozó incidensek is. Ilyen esetekben zsarolóvírussal fertőzik meg a céges rendszert, ami általában csak váltságdíj fejében oldja fel a szerver vagy a tárolóeszköz titkosítását.

„Érdemes a legrosszabb forgatókönyv szerint felkészülni a veszélyekre, egy sikeres kibertámadás ugyanis jelentős anyagi és reputációs károkat is okozhat a cégeknek. A kockázatok minimalizálásához javasolt a vállalatok külső kitettségének csökkentése, például többfaktoros azonosítással. Emellett kiemelt jelentősége van a munkavállalók megfelelő képzésének, hiszen az adathalászattal elsősorban őket célozzák a hackerek. Tízből nyolc online fenyegetés elkerülhető lenne, ha az alkalmazottak tisztában lennének az alapvető biztonsági szabályokkal” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY technológiai tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Twitch-en debütál a Riot Games tévésorozata

A Riot Games első animációs tévésorozata, az Arcane világpremierjére magyar idő szerint november 7-én, vasárnap, 03:00 órakor kerül sor a Netflixen. Az első epizódot a Twitch-en lehet majd társ-stream, azaz a co-streaming keretein belül...

Vállalkozóknak kedvez a Telekom új szolgáltatásaival

A digitális átállást előmozdító pandémia rámutatott arra, hogy akiknek fontos vállalkozásuk folyamatos fejlődése és válságtűrővé tétele, azoknak folytatniuk kell online jelenlétük erősítését. A Telekom most ehhez nyújt segítséget a KKV-knak: a Digitális Office...

Egy hétig dübörög az MTV Music Week

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

Visszatér a TV2 gasztro-realityje

November 1-jén új részekkel visszatér a képernyőre a Hal a tortán. Az egyik legismertebb gasztro-reality új háziasszonnyal, új szereplőkkel, új csatornán várja a nézőket. November első napjától Gáspár Bea segítségével és fortélyaival, meg persze...

Fenntarható startupokat és innovátorokat keresnek

A vállalkozók a változás motorjai. Ezen filozófia mentén indít az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), valamint az Intézet 5 tematikus innovációs közössége új programot, hogy elősegítse az új európai Bauhaus kezdeményezés sikerét és...

Járvány előtti szinte a cégvezetők optimizmusa

A COVID-járvány előtti szintre emelkedett a világgazdaság növekedésébe vetett hit a vezérigazgatók körében – derül ki a KPMG „2021 CEO OUTLOOK” felméréséből. A legnagyobb globális cégek vezetői közül tízből nyolc tervez felvásárlásokat a következő...
Netflix távkapcsoló

A vártnál több új felhasználó a Netflixnél

A harmadik negyedévben tovább növelte bevételét és előfizetői számát is a Netflix, azonban érezhetően lassul a bővülés üteme, ahogy a streaming szolgáltatások piaca egyre inkább telítődik. Összesen 4,4 millió új előfizető csatlakozott a Netflix táborához...

Közel 13 milliárddal többet kap jövőre az MTVA

Jövőre 130,141 milliárd forintból gazdálkodhat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Költségvetési Bizottság által a parlamentnek benyújtott javaslat szerint. Az NMHH majdnem 49 milliárd, míg a Médiatanács közel 700 millió forintot kaphat. Az NMHH...

Közösen kampányol a Da Vinci Media és a Telekom

Az okos netezéshez elengedhetetlen tippekkel és a tudatos tartalomfogyasztást segítő tanácsokkal jelentkezik friss edukációs kampányában a Magyar Telekom és a Da Vinci. A digitális edukációs tartalmak mellett a tanárok számára óravázlatok, a családok részére...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, kik a hazai közösségi média kedvencei

Átadták az idei JOY Social Media Award (JOY SMA) díjait. Tíz kategória negyven jelöltje egy hónapon át tartó kampányban buzdította szavazásra a követőit, a díj története alatt egymillióan voksoltak kedvenceikre. Díjat kapott többek között...

A Twitch-en debütál a Riot Games tévésorozata

A Riot Games első animációs tévésorozata, az Arcane világpremierjére magyar idő szerint november 7-én, vasárnap, 03:00 órakor kerül sor a Netflixen. Az első epizódot a Twitch-en lehet majd társ-stream, azaz a co-streaming keretein belül...

Vállalkozóknak kedvez a Telekom új szolgáltatásaival

A digitális átállást előmozdító pandémia rámutatott arra, hogy akiknek fontos vállalkozásuk folyamatos fejlődése és válságtűrővé tétele, azoknak folytatniuk kell online jelenlétük erősítését. A Telekom most ehhez nyújt segítséget a KKV-knak: a Digitális Office...

Egy hétig dübörög az MTV Music Week

Nagyszabású zenei eseménysorozat vezeti fel országszerte több nagyvárosban a 2021-es MTV EMA popkulturális díjátadó show-t, amelyet ezúttal Magyarországról közvetítenek világszerte november 14-én. A november 5-től startoló MTV Music Week keretében országszerte közönségkedvenc hazai és...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...
- Hirdetés -

CMO

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Környezettudatos SIM kártyával zöldít a Vodafone

Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban...

DATA