- Hirdetés -

A kis- és középvállalkozások majdnem fele tönkremehet

|

- Hirdetés -

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az ősz folyamán jelentős kihívásokkal kell majd szembenézniük a gazdaság szereplőinek. A Cégmenedzser és a Kereskedelmi Marketing Trendek legújabb, a magyar KKV-k várakozásait vizsgáló kutatásából is kitűnik, hogy mennyire borúlátók a vállalatvezetők. A magyar KKV-k több mint 80 százalékát negatívan érintik a jelenlegi gazdasági folyamatok. Ugyanakkor a felmérésből az is látszik, hogy nagyon sok múlik a cégvezetők rátermettségén és hozzáállásán.

“A legtöbbekben nemrég tudatosult az, hogy a gazdasági kihívások Magyarországot sem kerülhetik el. A felmérésünk alapján például úgy tűnik, hogy a magyar KKV-k 81 százaléka negatív gazdasági hatásokkal számol a közeljövőben” - magyarázza Jagodics Tamás, a Cégmenedzser tulajdonos-ügyvezetője a kutatással kapcsolatban, amelyet több mint 300 cégvezető részvételével végeztek. Azt vizsgálták, hogy vajon mire készülnek a magyar vállalkozások a közeljövőben.

Aggódnak a KKV-k

A gyártók, kis- és nagykereskedők, valamint szolgáltatók válaszai alapján az látszik, hogy a KKV-k 43 százalékánál jelentős negatív hatásokkal számolnak, míg 39 százalék közepesen negatív fejleményekre készül. “Minden válságnak vannak nyertesei, ez látszik most is: majdnem minden 10. magyar KKV-nál úgy látják, hogy pozitív eredményei is lehetnek a gazdasági lassulásnak” - hangsúlyozza Jagodics.

A Cégmenedzser tulajdonosa kiemeli, hogy a COVID alatt is voltak olyan iparágak, amelyeket “földbe döngölt” a kialakult helyzet, ám közben bőven akadt példa olyanokra is, akik üzleti stratégiát váltottak és aztán sikeresen eredményt termeltek. Még akár egyazon iparágon belül is láthattunk ilyen ellentéteket. Az elmúlt évtizedek válságaiban körvonalazódott, hogy “az egyik legfontosabb különbség a sikeresen fennmaradt és csődbe ment cégek között az üzleti gondolkodásban keresendő. Az egyiket a félelem, a másikat pedig az előrelátás és a bátorság vezérelte”.

A válságra való felkészüléssel telik a nyár

“Vannak cégek, amelyek előrelátó módon készülnek fel az előttük álló feladatokra, ám vannak, akik szinte kizárólag költségcsökkentésben gondolkodnak” - hangsúlyozza Jagodics. A cégek több mint 33%-a csökkenti a beruházásokra, közel 13%-a pedig a marketingre szánt összegeket. “Ez ellentmond annak a közgazdasági ajánlásnak, amely szerint ilyenkor érdemes például innoválni, beruházni, mert így lehet versenyelőnybe kerülni az újabb konjunktúra kezdetére.”

“Általában az idő dönti el, hogy melyik döntés jó és melyik rossz, ám az félő, hogy a visszavágásokkal nem a legoptimálisabb intézkedéseket fogják meghozni a hazai vállalatvezetők” - emeli ki Jagodics, aki úgy látja, hogy ennek egyik fő oka például az, hogy a magyar KKV szektor mindössze 13,6%-a rendelkezik ERP vagy ügyviteli rendszerrel. Vagyis a cégek nagy többségénél nem érhetők el naprakész, hiteles adatok a vállalat működésével kapcsolatban, így nem tudnak objektíven alkalmazkodni a gazdasági kihívásokhoz.

A válaszadók legnagyobb része, vagyis 49% az egyéb (nem közvetlenül a működéshez kapcsolódó) költségeit fogja csökkenteni. A nem jövedelmező ügyfeleket vagy projekteket pedig közel 35% fogja leépíteni. Majdnem minden 10. KKV létszámleépítésben is gondolkodik, a béreket pedig mindössze a cégek 4 százalékánál csökkentenék.

A vállalatvezető úgy véli, hogy aki “negatív intézkedést hoz, az nem optimálisan cselekszik, vagyis a félelem győz. Az pedig egy vállalkozás halála, amikor már a félelem vezérel. Ha béreket csökkentünk, nem költünk marketingre, csökkentjük a beruházásokat és az innovációt is visszavágjuk, akkor a rendezői székből átkerülünk a rendezettek közé. Így pedig jelentős részben a szerencsére bízzuk magunkat.”

A magyar KKV-k több mint 60 százalékánál profitcsökkenéssel számolnak az idei évre, 58 százalék számít arra, hogy visszaesnek a megrendeléseik. Ezzel párhuzamosan pedig a költségek emelkedésére készülnek. Ijesztő adat, hogy a válaszadók 40 százaléka attól tart, még a költségeit sem fogja tudni kitermelni, vagyis kérdéses a vállalat életben maradása is.

Fény az alagút végén

“Ugyanakkor megfigyelhető a KKV szektorban az élni akarás, hiszen sokan olyan intézkedéseket hoznak, amelyekre talán a COVID alatt sem sikerült rávenni magukat” - emeli ki Jagodics. A felmérés szerint a cégek több mint 57 százaléka erősíteni fogja az értékesítésre, több mint 26 százaléka pedig a martketingre szánt költéseit. Érdekes, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka a meglévő ügyfeleknek való értékesítésben gondolkodik. “Ők lesznek azok, akik a leghatékonyabban tudnak majd friss bevételekhez jutni” - teszi hozzá Jagodics. Sőt, a vállalatvezetők közel 17 százaléka új munkaerőt is felvenne, ha az a versenytársuktól érkezik.

Ami nagyon jó iránynak tűnik, hogy a cégek több mint 27 százaléka gondolkodik az innovációs képességük javításában, több mint 44 százalék plusz szolgáltatások, termékek fejlesztésében, illetve több mint 17 százalék szeretne vállalatirányítási rendszerbe invesztálni. Ugyanakkor sajnos valószínű az, hogy az infláció tovább fog nőni, hiszen a cégek több mint 60 százaléka áremelésben gondolkodik a túlélés és a profitabilitásuk megtartása érdekében.

Végső következtetés: a helyzet egyre nehezebb, a KKV-k ezt már érzik magukon és a legtöbben aggódnak, sőt borúlátók. Ám a korábbi válságos időszakok bebizonyították, hogy felkészülten, előrelátó módon gondolkodni nem csupán a túlélést, de a fejlődést és előrelépést is segíti.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....