A kommunikáció nagyágyúi

Tavalyhoz képest a legsikeresebb hazai PR szakemberek TOP50-es rangsorában szereplők húsz százaléka kicserélődött, az élén pedig a hazai reklámpiac legtöbbet költő szegmensének egyik képviselője található. A Marketing&Media magazin idén másodszor összeállított PR-es listájáról az is elmondható, hogy azt a nagyvállalatoknál dolgozó szakemberek uralják. Az ügynökségi vezetők közül Balaton Anita végzett a legelőkelőbb helyen, az ötödik lett, ezzel egyébként jelentősen javított tavalyi pozíciójához képest, akkor ugyanis tizedik volt.

A tavalyi debütálás után az idén második alkalommal állítottuk össze a legjobb PR- és kommunikációs szakembereket bemutató rangsorunkat, amelynek az élén Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR-, SCR- és kormányzati kapcsolatok vezetője áll. A második helyen a 2023-as listavezető Pantl Péter, a Mol Csoport kommunikációs igazgatója található, a harmadik pedig Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki az elmúlt esztendőben a PR-es összeállításunk második helyén végzett.

 

A TOP10

 

Régiek és újak

A tavalyi, legelső Top 50 PR-es listánkhoz képest a rangsor szereplőinek a húsz százaléka kicserélődött, ami, legalábbis a csaknem két évtizedes múltra visszatekintő médiapiaci Top 50-es rangsort alapul véve teljesen normális értéknek számít.

Az újoncok leginkább a lista második felében szerepelnek, ám közülük a legelőkelőbb, 23. helyen Balázs Ildikó, az Auchan vállalati kapcsolatokért felelős és PR-igazgatója végzett, akinek a javaslatai nyomán több egyedi, a fenntarthatósággal és a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kezdeményezés indult.

Szektoros eltérések

A listán szereplők közül tizenheten ügynökségnél, illetve nonprofi t szervezetnél dolgoznak, míg harminchárman képviselik a nagyvállalati kört. Ezen belül a legnagyobb számban a szolgáltatás szektorban dolgozó szakembereket találunk az összeállításunkban, a listán szereplők közül kilencen is idetartoznak. Jelentős súlyt képviselnek a kereskedelem (hat rangsoros szereplő), valamint a pénzintézet, biztosító szegmensnél dolgozók (öt szakember) is. Érdekes, hogy ehhez képest tavaly a banki-pénzügyi kommunikációs szakemberek voltak a legtöbben, heten a rangsorban, most azonban a szolgáltatás vette át a vezető szerepet.

Az említett három kategórián kívül a telekommunikációs szektornak is erős pozíciói vannak a Telekom, a Yettel és a 4iG jóvoltából, míg a nagy élelmiszerláncokat is hárman képviselik a SPAR, a Tesco és az Auchan részéről.

Sikeres ügynökségek

A listánkra bejutó ügynökségi szakemberek szinte mindegyike olyan PR-céget képvisel, amely a 2023-es árbevételi adatok alapján ott szerepel a 25 legnagyobbnak számító PR-ügynökség között. Már tavaly, így az idén sem található a rangsorban a magasan a legnagyobb árbevételű Grayling, bár itt meg kell említeni, hogy a cég árbevételének a döntő része külföldről származik.

Árbevétel terén a következő négy legnagyobbnak számító társaság, az Uniomedia, a Lounge Communication, a Next9 Communications és a FleishmanHillard Café képviselői viszont megtalálhatók az 50-es listánkon, sőt, az Uniomediából és a Next9-ból ketten is. Az előbbi ráadásul azzal is büszkélkedhet, hogy 65 millió forintos profitjával az ügynökségek közül a legnagyobb nyereséget érte el az elmúlt esztendőben.

 

Baross Gábor

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, amelyben a legsikeresebb marketingszakemberek és PR-esek TOP50-es rangsorai is megtalálhatók.