
A hazai médiapiacnak most időre és kiszámítható működési feltételekre van szüksége, nem újabb különadóra – szögezi le a Médiatanács az Országgyűlésnek küldött állásfoglalásában. Az elmúlt tizenhat évben ugyanis az állami beavatkozások, mindenekelőtt az állami hirdetések politikai szempontú elosztása súlyosan eltorzították a magyar média- és reklámpiacot. A testület ezért azt kéri, hogy az adótörvény-javaslatból törölje az Országgyűlés a reklámadót, és a jövőben minden, a médiapiacot érintő különadó előtt készüljön hatásvizsgálat, ami most a jogszabályi előírások ellenére elmaradt.
Az adó 2014-es bevezetését a Médiatanács szerint „alapvetően nem adópolitikai megfontolások, hanem a médiapiac átalakítására irányuló szándék vezérelte”: a korabeli becslések szerint a teher mintegy felét az RTL-csoport viselte. Az európai jogi és politikai kifogások nyomán az adót később többször átalakították, 2019 júliusa óta pedig nullás kulccsal van érvényben. A mostani törvényjavaslat 2027. január 1-jétől 0, 2,5, 4,5 és 7,5 százalékos sávos kulcsokkal élesztené fel. A kormány az adóból mintegy 14 milliárd forintos bevételre számít, ami a 2026-os költségvetés bevételi főösszegének mindössze 0,35 ezreléke. „A csekély költségvetési haszonnal szemben a teher néhány, vékony haszonkulccsal működő hazai szerkesztőségi vállalkozásra koncentrálódik, ami nincs arányban a hosszú távú médiapolitikai és gazdaságpolitikai kockázatokkal” – áll az állásfoglalásban.
A 2025-ös adatok szerint a legnagyobb független országos televízió, az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége a töredékére olvadna, a már most is veszteséges vállalkozásoknál pedig az adó a tőkét élné fel. A pénz várhatóan a hírszolgáltatásból, a saját gyártású tartalomból és a fejlesztésekből hiányozna.
A globális platformoktól várt bevétel a Médiatanács szerint kétséges. 2017 és 2019 között, amikor még 7,5 százalékos kulccsal kellett volna fizetniük, a nagy platformok magyarországi reklámbevételének jelentős része adózatlan maradt. Ahol pedig fizetnek, ott áthárítják az adót: a Google Ausztriában 5, Spanyolországban 3 százalékos felárat számláz a hirdetőknek. A teher így végül a hazai hirdetőket, köztük a kis- és középvállalkozásokat éri.
A halmozódó terhek a Médiatanács szerint arra is ösztönözhetik a médiacégeket, hogy külföldre tegyék át a székhelyüket. Ilyenkor a médiaszolgáltatási díj, a munkahelyek és a hatósági felügyelet is elhagyja az országot, a reklámadó beszedése pedig még bizonytalanabbá válik. „Ez médiapolitikai és adóztatási szempontból egyaránt súlyosan negatív következménnyel járna” – áll a dokumentumban.
A javaslat ráadásul hatásvizsgálat nélkül került az Országgyűlés elé, pedig ezt a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet (EMFA) és a magyar jogalkotási törvény is megköveteli. A Médiatanács tudomása szerint ilyen vizsgálat 2014-ben, az adó első bevezetésekor sem készült.
Ha az Országgyűlés mégis megszavazza az adót, a Médiatanács azt kéri, hogy minden hazai szereplő terhe a lehető legkisebb legyen, egy év múlva pedig vizsgálják felül a szabályozást. Ehhez a testület módszertani segítséget is felajánl.







