- Hirdetés -

A Netflixen debütál a Riot Games animációs sorozata

|

- Hirdetés -

Két évvel ezelőtti bejelentését követően, idén novemberben jelenik meg az Arcane, a League of Legends világának egy szeletét felölelő animációs sorozat. A Riot Games egy új trailer során leleplezte a bemutató dátumát, és az angol nyelvű szinkronszínészek névsorát is.

A League of Legends 10. születésnapját a Riot Games 2019-ben igazán méltó módon ünnepelte meg. Rengeteg új játékot jelentettek be (például a VALORANTot), valamint a rajongók legnagyobb örömére egy animációs sorozatot is, melyet a korábbi évek rövid videói nyomán régóta kért már a játékosbázis.

Az Arcane első fejezete magyar idő szerint a League of Legends világbajnokság döntője után, november 7-én, hajnali 3 órakor válik elérhetővé a Netflix kínálatában.

„A játékosok világszerte szeretik a LoL-t és annak univerzumát. Szenvedélyük inspirál bennünket arra, hogy Runeterrat egy újabb szintre emeljük. Az Arcane megjelenése a Riot következő fejezetének kezdete, és alig várjuk, hogy a játékosok lássák, mit tartogatunk számukra a játékok, a szórakozás és a sport területén. Ezen alkalomból a játékosokat két fantasztikus esemény középpontjába helyezzük. A League of Legends világbajnokság és az Arcane egyesülve egy egységes, globális ünnepséget hoz létre, amely teljesen új módon ötvözi a versenyt, a szórakozást és a közösséget. Szuper hétvége lesz ez a játékosok számára!“ – mondta Nicolo Laurent, a Riot Games vezérigazgatója.

Az Arcane egy összesen 9 részből álló sorozat, melyet 3 fejezetre osztottak fel a készítők. Az első 3 epizód november 7-én, a második 3 november 13-án jelenik meg, a harmadik 3-at pedig a november 20-ai hétvégén tekinthetik meg a rajongók.

A szinkrongárdában ismerős nevek találhatóak, Jayce szinkronhangja például az a Kevin Alejandro lesz, aki szerepelt a CSI: Maimi helyszínelők és a Dr. Csont részeiben is, a sorozat arcának számító Jinxnek pedig Ella Purnell kölcsönzi a hangját, de Harry Potter filmek szereplőjével is lehet találkozni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Veszélyben a sokszínűség, támogatásra szorul a média

A tulajdoni koncentráció és a média állami foglyul ejtése miatt veszélybe került a média sokszínűsége Európában, ezért az európai újságírás függetlenségének védelmére állandó uniós hírmédia-alapot kellene létrehozni – állapítja meg az Európai Parlament állásfoglalása....

Új szolgáltatás a Zen.com-tól és a Paysafe-től

A Paysafe vezető integrált fizetési platform bejelentette, hogy eCash megoldását, a Paysafecash-t mostantól egyéni és üzleti ügyfelek is használhatják Európa 25 országában a Zen.com virtuális pénztárcába történő gyors és biztonságos készpénzbefizetésekhez. A készpénzbefizetéshez a Zen.com...

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

A Wizz Airtől érkezett a Szallas.hu új szakembere

A lokális és regionális IT és fejlesztői csapatának irányításával bízta meg a Szallas Group Győrfi Dánielt, aki a Wizz Air fedélzetéről landolt a Szallas.hu irányítótornyába. Fő feladatai közé tartozik a nagyvállalattá gyarapodott Szallas Group...

CMO and CIO collaboration key to business growth: report

https://www.warc.com/content/feed/cmo-and-cio-collaboration-key-to-business-growth-report/en-GB/3795

Mark Zuckerberg called to testify before the Senate following Instagram reports

https://www.theverge.com/2021/10/20/22737081/facebook-instagram-mark-zuckerberg-testify-senate-child-safety-frances-haugen  

Tesla posts record revenue and profits in third quarter

https://www.cnbc.com/2021/10/20/tesla-tsla-earnings-q3-2021.html

Megújult az NMHH ingyenes netsebességmérője

Ha az internetsebességünk rendszeresen elmarad a szolgáltató által garantált értékektől, érdemes a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérőszolgálatához fordulnunk. A Szélessáv.net oldalon elérhető internetsebességmérő most megújult, pontosabban dokumentált mérési jegyzőkönyvvel segíti a...

Új vezetők a Coca-Cola média csapatában

Október 15-től Kaszonyi Alexandra a Coca-Cola (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) új Media Operations managere a magyar, cseh és szlovák piacon, Eipl Vilmos kelet-európai feladatot kapott. Kaszonyi Alexandra a Mindshare-től érkezett, ahol korábban Business Directorként öt éven...

A Funky Forest a MITTE-t választotta

A MITTE Communications nyerte a Funky Forest kommunikációs támogatására kiírt tenderét. Az öt meghívott ügynökség közül 2021 májusától a MITTE felel a préslé és smoothie márka kampány- és PR stratégiai tanácsadói feladataiért. A Funky...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Toplista készült az évszázad legjobb sorozatairól

A Drót, a Mad Men – Reklámőrültek és a Breaking Bad – Totál szíves a 21. század legjobb sorozatai a BBC által felkért televíziós szakértők szerint. A BBC korábban már készített különböző filmes rangsorokat szakértők...

Veszélyben a sokszínűség, támogatásra szorul a média

A tulajdoni koncentráció és a média állami foglyul ejtése miatt veszélybe került a média sokszínűsége Európában, ezért az európai újságírás függetlenségének védelmére állandó uniós hírmédia-alapot kellene létrehozni – állapítja meg az Európai Parlament állásfoglalása....

Új szolgáltatás a Zen.com-tól és a Paysafe-től

A Paysafe vezető integrált fizetési platform bejelentette, hogy eCash megoldását, a Paysafecash-t mostantól egyéni és üzleti ügyfelek is használhatják Európa 25 országában a Zen.com virtuális pénztárcába történő gyors és biztonságos készpénzbefizetésekhez. A készpénzbefizetéshez a Zen.com...

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

A Wizz Airtől érkezett a Szallas.hu új szakembere

A lokális és regionális IT és fejlesztői csapatának irányításával bízta meg a Szallas Group Győrfi Dánielt, aki a Wizz Air fedélzetéről landolt a Szallas.hu irányítótornyába. Fő feladatai közé tartozik a nagyvállalattá gyarapodott Szallas Group...
- Hirdetés -

CMO

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

DATA