- Hirdetés -

A raktárkoncert egy VIP-belépő a backstage-be

|

- Hirdetés -

Augusztus elején született döntés a raktárkoncertek létrehozásáról. A zenészek az élő fellépések helyett online sugározzák a koncertjeiket, ez a megoldás hivatott segíteni a szektoron és a koncertlátogatókon. Jelenleg is folyik a több mint 150 zenekar egyenként 45 perces koncertjének rögzítése, amelyek szeptember közepétől a mindiGO TV felületén folyamatosan válnak elérhetővé. Sperczel Dániel, a projekthez kapcsolódó kampányért felelős Lounge Group ügyfélkapcsolati igazgatója árult el kulisszatitkokat a projektről.

– Kezdjük egy személyes kérdéssel: árulja el, ön mire gondolt először, amikor meghallotta azt a kifejezést, hogy raktárkoncert?

– A raktár szóból egyenesen egyfajta minimalista és futószalagszerű, de egyben funkcionális koncertmegoldásra gondoltam, ami persze jelen körülmény között „vírusálló”. A konkrét brief kapcsán az első benyomás némiképp árnyaltabb lett, a termék ugyanis szerintem profi, itthon jelenleg hiánypótló és talán mondhatom azt, hogy műfajteremtő.

– És amikor kommunikációs szakemberként találta meg önöket a feladat?

– A kommunikációs szakmában dolgozóként kerestem a feladatban, a műfajban azt az újdonságot, azt az unikális adottságot, amellyel érdekes lehet kifelé, ezáltal segít minket a munkánkban.

– Miben tudja segíteni egy kommunikációs ügynökség a raktárkoncert-sorozatot?

– A művészek a korlátozás alatt is keresték a fellépési lehetőséget. Volt, aki garázskoncertet adott vagy online fellépést szervezett, ültetett előadást tartott. Esetleg szponzori együttműködés keretében lépett fel. Viszont sokaknak nem állt rendelkezésére a kellő technika, az online felület vagy éppen a digitális szakértelem, hogy ilyet csináljon. Néhányan nincsenek is jelen azokon a platformokon, amit a rajongótáboruk használ. A Lounge Group bevonásával van egy olyan, a szálakat összefogó ügynökség, amely képes ellátni a kezdeményezéshez kapcsolódó kommunikációs feladatokat, így a zenészeknek, zenekaroknak csak az a feladatuk, amiben a legjobbak, azaz magas színvonalon előadni.

– Melyek voltak a konkrét feladatok, amelyeket a koncertek népszerűsítése céljából ellátott az ügynökség?

– A várakozásokkal teli időszakban, azaz már a raktárkoncertek nyilvánosságra kerülése előtt folyamatosan közzéteszünk a tartalmakat a kulisszák mögül. A raktarkoncert.hu honlapra és a közösségimédia-oldalakra folyamatosan töltjük fel az exkluzív anyagokat. De a látványvilágban és a koncertek vizuális világának kialakításában, az elkészülő koncertfelvételek technikai véglegesítésében is szerepet vállalunk.

– Térjünk vissza a felhasználókra! Mennyiben pótolhatja számukra egy képernyő a koncertélményt?

– Abban az összevetésben érdemes ezt vizsgálni, hogy az elmaradt koncertekhez képest mi mindent kapnak az ínséges időkben a rajongók. Olyan lehetőség ez most számukra, mint egy VIP-belépő a backstage-be. Benézhetnek a színfalak mögé, megélhetik a koncert előtti és utáni pillanatokat a kedvenceikkel. Exkluzív interjúk, fotók, kisfilmek, előzetesek, előadásrészletek várják őket. Ilyet, lássuk be, nem kapnak meg minden fellépőtől egy fesztiválon.

– Mit lehetett a korábbi hasonló példákból, a nagykoncertek kommunikációjából hasznosítani?

– Ez egy sokrétű feladat, és a járványhelyzet rákényszerít az innovációra. De nem ismeretlen az ilyen komplex, integrált projekt. Korábban például a Szerencsejáték Zrt. szuperkoncertjeit támogattuk hasonlóan széles eszközpalettával. Azt a projektet nemzetközi elismerésben is részesítették, nyáron a GlobalEventex Awards díjazta két kategóriában, az egyik köztük ráadásul arany díj. Többet közt ennek köszönhető, hogy felkerültünk a globálisan legjobb rendezvényszervezők listájára. Inspiráló elismerése ez a munkánknak, minden projektnél ilyen díjakra törekszünk.

– Tehát akkor az integráltság az a know-how, amit most felhasználnak?

– A járvány időszakában azt gondolom, hogy előnybe kerülnek a cégcsoportok, az integrált kommunikációs szolgáltatást nyújtó ügynökségek. Ezeknél van meg házon belül egyszerre a széles kompetenciakör, amivel az ilyen időszakban az ehhez hasonló egyedi projektek megfelelő színvonalon kivitelezhetők, és az esetlegesen előre nem látott feladatok különösebb veszteségek nélkül lereagálhatók. A raktárkoncert kommunikációs támogatása egy kivételes feladat. Egy olyan projekt, amihez a rendezvényszervező, a social media, a reklámügynökségi, a médiatervező és a PR-divíziónk összehangolt együttes munkájára és felkészültségére van szükség.

Speciális hirdetési megjelenés.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezt érdemes tudni a legjobb vidéki éttermekről

Az Audi-Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz idei megjelenésével végre bebizonyosodott, hogy mindegy, merre indulunk az országban, díjnyertes vendéglátóhelyekben biztosan nem lesz hiány.  Tata, Esztergom, Encs, Tura, Villány, Balatonfüred, Balatonszemes, Csopak, Dánszentmiklós, Balatonszőlős – ezek...

Egyre több programmal csábít a balatoni fesztivál

A nyár kellős közepén, július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál, amelynek kínálata mostanra sok-sok újdonsággal bővült. 20 helyszínen közel 100 programmal várja a látogatókat a teraszokon, utcákon és tereken, szárazföldön és...

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Kiderült, mennyit költünk egészségügyre

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra,...
Szerencsekerék Kasza Demcsák

A Szerencsekerék nyerte a hetet

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az...

Gigamagazinnal ünnepel a Street Kitchen

Extra mellékletekkel, megújult magazindizájnnal és egy brutális nyereményjátékkal örvendeztetik meg az olvasókat.Tizedik születésnapját ünnepli a Street Kitchen, amelynek csapata az elmúlt egy évtizedben közel 9000 receptet és 7760 percnyi videós tartalmat készített a sütés-főzés...

A Well PR-ral újít a Gránit Pólus

Az ország több ikonikus ingatlanát üzemeltető Gránit Pólus csoport nemcsak arculatában, de teljes kommunikációjában is megújul. Ingatlanpiaci szerepén túl azzal is értéket kíván teremteni, hogy segít eligazodni a jövő társadalmi, környezeti és technológiai trendjeinek...

Új vezetővel erősít a Kulcs-Soft

2023. májusától Szabó Márton tölti be a magyar piac egyik jelentős szoftvercége, a KKV-k számára ügyviteli, könyvelési és bérszámfejtési szoftvermegoldásokra specializálódott Kulcs-Soft termékfejlesztési vezetői pozícióját. Márton neve összekapcsolódik a leglátogatottabb magyar fejlesztésű közösségi oldallal,...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Szegeden bővít a Lufthansa

A Lufthansa Systems Hungária szegedi csapata a dinamikus növekedésnek köszönhetően irodát vált. Május 30-án kezdik az első munkanapjukat az IT szakemberek az új helyen, a várost azonban nem hagyja el a légiközlekedési informatikai vállalat,...

Ezt érdemes tudni a legjobb vidéki éttermekről

Az Audi-Dining Guide TOP 100 Étteremkalauz idei megjelenésével végre bebizonyosodott, hogy mindegy, merre indulunk az országban, díjnyertes vendéglátóhelyekben biztosan nem lesz hiány.  Tata, Esztergom, Encs, Tura, Villány, Balatonfüred, Balatonszemes, Csopak, Dánszentmiklós, Balatonszőlős – ezek...

Egyre több programmal csábít a balatoni fesztivál

A nyár kellős közepén, július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál, amelynek kínálata mostanra sok-sok újdonsággal bővült. 20 helyszínen közel 100 programmal várja a látogatókat a teraszokon, utcákon és tereken, szárazföldön és...

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....