- Hirdetés -

A tengerparton vagyunk a legboldogabbak

|

- Hirdetés -

A magyarok 64 százalékát már az utazás tervezése is boldoggá teszi – derül ki a Kiwi.com felméréséből. A régióban vizsgált országokhoz hasonlóan mi is a tengerparton éljük át a legnagyobb boldogságot, de minket sokkal inkább feldob egy végigtombolt koncert, mint egy fine dining élmény.

A boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. 10 éve március 20-án ünnepeljük a boldogság nemzetközi napját, és idén ez alkalomból a Kiwi.com, a cseh utazási technológiai vállalat felmérést végzett Magyarországon és a régió országaiban, továbbá megkérdezte követőit is arról, hogy mi tesz minket boldoggá utazás közben. „A Kiwi.com-nál hiszünk abban, hogy az egyik legnagyobb szabadságunk az, hogy megválaszthatjuk, hol akarunk lenni, és szabadon felfedezhetjük a világot. Az utazás egyedülálló élményeket nyújt, amelyek mély boldogságérzetet adhatnak. Szeretnénk, ha az emberek ezt velünk ünnepelnék. Kíváncsiak voltunk arra, hogy követőinknek melyek azok a pillanatok és helyek, amelyeket a boldogsággal társítanak” – mondta Andrew Parker-Blagg, a Kiwi.com márka- és globális kommunikációs alelnöke. Egy magyar válaszadó a Facebook-on kiválóan megragadta az utazás és boldogság kapcsolatát. A válasza a következő volt: „Minden attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyod az otthonodat, egészen addig a pillanatig, amíg hazatérsz. Az odaút, az érkezés, minden ott töltött nap”.

Boldogan tervezgető és bakancslistás helyeket kipipáló magyar nők

A Stem/Mark ügynökség által a Kiwi.com számára végzett felmérés megerősíti, hogy a válaszadók jelentős része előre megtervezi az utazását, hogy legyen mit várnia és miről beszélnie. Ez a magyarok 46%-ára igaz. A felmérés szerint a legtöbb embert már a nyaralás megtervezése is boldoggá teszi, ezen a téren kiemelkednek a magyarok (64%), különösen a nők. Hiszen míg átlagosan a régió válaszadóinak 55%-ára igaz ez, addig a magyar nők 73%-a mondhatja el magáról, hogy már attól libabőrös lesz, ha arra gondol, mit fog csinálni a nyaralása vagy miniszabija alatt. De nemcsak ebben emelkednek ki a magyar nők, hanem abban is, hogy ők élvezik a legjobban azt, ha az utazások után újabb és újabb helyeket pipálhatnak ki a bakancslistájukon. Összességében ez a válaszadók 31%-ára igaz, a magyar nők közül pedig minden másodikra.

Mráz Kata, pszichológus, a CGP Europe klinika vezetője az utazás tervezése, megélése kapcsán a következőket osztotta meg: „Minden utazás kimozdít a megszokottból és ennek számtalan jótékony hatása lehet ránk. Már maga az utazás tervezése is új helyzetek, kihívások elé állít bennünket, amelyekkel, ha sikerül megküzdenünk, akkor az növeli az önbizalmunkat. Az utazás nyitottabbá is tesz, hiszen más tájakkal, kultúrákkal ismerkedhetünk meg, és megfigyelhetjük, hogy mások hogyan kezelnek különböző helyzeteket.”

A napos strand tarol, ha a legboldogabb helyre gondolunk, de nálunk élen vannak a nyüzsgő nagyvárosok is

A Kiwi.com közösségi média követői különböző nyüzsgő városokat, például Szingapúrt, Las Vegast, Bostont és Velencét nevezték meg olyan helyekként, ahol meglepően boldogok voltak. A felmérés szerint azonban minden vizsgált országban 70% vagy annál is többen egy napsütötte tengerpartot választottak, ami a legjobban leírja a számukra legboldogabb helyet. A magyarok körében is ez a leginkább vágyott hely: 76%-unk kerül a tökéletes boldogság állapotába amikor napfürdőzhet a tengerparton. A hagyományos, csendes kisvárosok, a havas hegyek vagy virágos dombok és mezők is a boldogság helyszínei, és nálunk a 4. helyen a nyüzsgő nagyvárosok végeztek, ami a régió többi országában jóval hátrébb végzett a boldog helyek listáján. Nem véletlen azonban, hogy az élen a víz, hegyek, dombok, mezők szerepelnek, ha a boldog helyekre gondolunk. Mráz Kata, pszichológus is megerősítette, hogy a természetben eltöltött idővel sokat tehetünk a lelki egészségünkért, hiszen bizonyítottan csökkenti a stressz-szintünket.

Édes semmittevés vagy adrenalin túrák?

A Kiwi.com felmérése szerint az emberek hajlamosak a szabadidős és pihentető tevékenységeket a boldogsággal társítani, ilyenek például a tengerparton való napozás vagy a napfelkelték és naplementék nézése. Nincs ez másképp hazánkban sem. A magyarok körében is tengerparthoz kötődik a legboldogabbnak vélt élmény, pillanat. A nők 76, a férfiak 60%-a jelölte ezt meg, mindkét nemnél ez szerepel az első helyen. De míg a nők körében a második helyen az szerepel, hogy új helyről csodálhatják a naplementét (63%), addig a férfiak túrázás közben is kiemelten boldogok (57%). Szeretünk idegen város nyüzsgő piacán helyi ételeket is kóstolni: a magyar nők 44, a férfiak 35%-a írja le tökéletes pillanatként, amikor egy új ételbe haraphat egy addig ismeretlen piacon. Boldogabbak leszünk attól is, ha egy idegen ország festői útvonalán autózhatunk, és ahogy a Kiwi.com már korábbi kutatásából is kiderült: a magyarok nagyon élvezik, ha egy új város hangulatos kávézójának teraszán ülhetnek és olvashatnak. Messze mi szeretünk a legjobban koncerteken tombolni: míg a régióban minden 5. válaszadó jelölte meg a fesztiválhangulatot boldogságélményként, addig nálunk tízből hárman. A fine dining élménytől viszont mi várjuk legkevésbé a boldogságot: nálunk a válaszadók 13%-a jelölte meg ezt, míg összességében a régióból tízből hárman.

„Az emberek utazásainak okai éppoly változatosak, mint a nálunk foglalt úti célok. Legyen szó új kultúrák, új emberek megismeréséről, vagy egyszerűen csak arról, hogy a szeretteikkel a mindennapi élet zavaró tényezői nélkül kikapcsolódjanak, tudjuk, hogy mindenki a saját verzióját keresi annak, hogy mit jelent számára a boldogság. Ezért dolgozunk minden nap azon, hogy az olcsó utazás mindenki számára nyitott és elérhető legyen” - kommentálta Parker-Blagg a felmérés és a közösségi média válaszok eredményeit.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...

Ma van a kávé világnapja

Már 40 éve ünnepeljük szeptember 29-én a kávét - a világ egyik legkedveltebb itala először Japánban, 1983-ban kapott saját napot. A tradicionális kávézás mellett a 21. században egyre több új fogyasztási mód, szokás alakult...

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....