- Hirdetés -

A vártnál gyorsabb lehet a turizmus talpraállása

|

- Hirdetés -

Az első negyedéves adatok alapján a korábbi előrejelzéseknél lényegesen gyorsabban állhat talpra a turisztikai szegmens Európában a CBRE elemzése szerint. A pandémiát követően az ad-hoc turizmus vált meghatározóvá, a folyamatosan növekvő utazási igény alapján pedig már 2023 végére elérhetők lehetnek a járvány előtti szintek. Befektetési szempontból egyre népszerűbb a kelet-európai piac és az újabb eszköztípusok, a járvány okozta ingatlanpiaci átalakulások következtében pedig felmerült az igény a konverziós megoldásokra.

Tavaly a kelet-közép-európai régióban 20 és 25 százalék közötti visszaesés volt tapasztalható a járvány előtti utolsó, 2019-es évhez viszonyítva, azonban a legfrissebb adatok bizakodásra adnak okot a szegmens helyreállását illetően. Bár 2021 őszi és téli időszakában régiós szinten a telítettség tekintetében nem volt nagy mértékű fellendülés, azonban ez nem a kínálat hiányából, hanem a fennálló utazási korlátozásokból adódott.

Az idei első negyedéves adatok ezzel szemben pozitív tendenciát mutatnak, a CBRE előrejelzései szerint a főszezon végéig folyamatos növekedés várható a szegmensben. A javuló tendenciáknak köszönhetően a korábbi prognózisokkal ellentétben már 2023 végére elérheti a hotelszegmens a járvány előtti, 2019-es szinteket.

„A tavalyi évben még egyértelműen az volt az uralkodó prognózis, hogy a járvány előtti szintek eléréséhez két, akár három évre is szükség lehet, a jelenlegi tendenciák azonban ennél optimistább becslésekre adnak okot” – részletezte Tóth Csaba, a CBRE Hotel divíziójának vezetője. „Ez többek között annak tudható be, hogy az embereknek két évnyi bezártságot követően elegük lett az otthonlétből, és az utazásokkal kapcsolatos igényeik a prioritási listák élére kerültek, a rendelkezésre álló anyagi keretükből inkább a Balatonra, vagy a tengerhez szeretnének eljutni.”

Utolsó pillanatos foglalások

A pandémia a foglalásokkal kapcsolatos trendeket is átalakította: míg korábban az utazásokat jóval előre, akár hónapokkal korábban megtervezték, 2022-re az ad-hoc jellegű, azaz utolsó pillanatban szervezett utazások és foglalások váltak meghatározóvá. A magyarországi piac vonatkozásában márciusban a szállodák az előzetes foglalások alapján mindössze 20-25 százalékos telítettséggel tervezhettek, az utolsó pillanatos foglalások miatt azonban meghatározó részük 80 százalék fölött zárta a hónapot.

A foglalásokkal kapcsolatos átalakuló tendenciák az utazások hossza és célja kapcsán is érzékelhető: a pandémiát megelőzően az utazni vágyók jellemzően több hetes utazásokkal terveztek és a minél távolabbi (jellemzően tengeren túli) desztinációk voltak a legnépszerűbbek. A világjárvány kitörése óta sokkal népszerűbbé váltak a hétvégi utak, az úticélok pedig jellemzően a minél egyszerűbben és gyorsabban megközelíthető desztinációk lettek.

Lelkes befektetők

A befektetések terén kifejezetten élénkül a régiós piac: azon befektetők, akik Nyugat-Európát tekintették elsődleges befektetési piacnak, egyre inkább érdeklődnek a kelet-európai eszközök iránt, a már meglévő és az újonnan fejlesztendő szállodák vonatkozásában egyaránt. Az üzemeltetők piaca a pandémia ellenére egyáltalán nem változott, ugyanis óriási a kereslet a nemzetközi üzemeltetők és brandjeik által a budapesti, illetve a nagyvárosi hotelek iránt. Az üzemeltetők arra törekednek, hogy márkáikat hatékonyan tudják elhelyezni a piacon, mely új termékek belépése híján elég szűk.

A befektetők a szegmens átalakulásának eredményeként új lehetőségeket keresnek, ezek közé tartoznak az úgynevezett „konverziós megoldások”, az igény olyan eszközök iránt, melyek – abban az esetben, ha a műszaki paraméterek megfelelnek – átalakíthatók szálláshelyekké. „A módszer alkalmazása egy új irányzatot indíthat el a befektetési piacon, mivel az átalakítás kevesebb időt vesz igénybe, mint egy fejlesztés, egyúttal lényegesen alacsonyabb a kitettség a kivitelezési költségekkel és az anyagárakkal kapcsolatban” – magyarázta a szakember. „A járvány során megnövekedett kiadható területek reális alternatívát nyújthatnak a hotelszegmens számára, ami hosszútávon átalakíthatja a kivitelezési folyamatokat.”

A turisztikai szegmensben a szállodapiacon kívül is megfigyelhető számos változás: egyre népszerűbbek az új típusú termékek, melyek Magyarországon még nem jelentek meg, de a tendenciák alapján hamarosan erre is sor kerülhet. Ide sorolhatók a hosszú távra kiadott apartmanok is, melyek lényegesen kisebb veszteséggel élték át a világjárványt, a nagymértékű kereslet és a befektetési potenciál miatt a fejlesztők, üzemeltetők és befektetők körében egyaránt folyamatosan növekedik a népszerűségük. A „student hostelek” körül pedig egy komplett iparág alakult ki, azonban a magyar piacnak több idő kell ahhoz, hogy fel tudjon mutatni jelentősebb fejlesztéseket, mivel keresleti oldalon még nem jelent meg a profit termelésére alkalmas fizetőképesség.

„Bár a kereslet már jelen van, az új típusú projektek esetén a megtérülés egy bizonyos szint elérése után következik. Ezen eszközök kapcsán a legfontosabb kérdés, hogy ezek a fejlesztések felérnek-e arra a szintre, melyet az ingatlanpiaci mozgások alapján körülbelül 2023-ra elérünk, és elindulnak-e a vonatkozó fejlesztések is” – fejtette ki a magyar piac vonatkozásában Tóth Csaba.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Itt érdemes tankolni a hétvégén

A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel várta vásárlóit egész májusban. Ezt meghosszabbítva júniusban pedig három hétvégén kedvezményes áron lehet majd tankolni az Auchan benzinkutakon. A jubileum alkalmából az első júniusi...

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...

Új főszerkesztővel folytatja a Telex

Német Tamás lett a Telex új főszerkesztője, Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. (Fotó: Huszti István / Telex) Tamás a Telex egyik legismertebb arca,...

A gyors kiszállítást keresik az online vásárlók

A magyarországi online vásárlások közel 40 százaléka azért hiúsul meg, mert az adott webshop szállítási lehetőségei között a vásárló nem talál elég gyors kézbesítési lehetőséget. Ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott nemzetközi okoslogisztikai...

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....