
A magyarok szívesen és rendszeresen adományoznak, mégis sokszor veszni hagyják az SZJA 1%-ukat. A háttérben leginkább bizalmatlanság és feledékenység áll – pedig ez az egyik legegyszerűbb módja a segítségnyújtásnak. A Jófogás friss kutatása több ezer ember adakozási szokásait térképezte fel – az eredmények meglepő kettősséget mutatnak.
A Jófogás számára kiemelten fontos a fenntarthatóság mellett, hogy felelős vállalatként a helyi közösségeket is segítse - ennek jegyében több mint négyezer felhasználó bevonásával készített online felmérést, amely az adományozási szokásokat, különösen az SZJA 1% felajánlásokkal kapcsolatos preferenciákat vizsgálta. Az eredmények meglepő kettősséget mutatnak: miközben az emberek túlnyomó többsége rendszeresen adományoz, az 1%-kal jóval kevesebben élnek.
A válaszadók 25 százaléka havi rendszerességgel segít
A kérdőívet kitöltők jelentős része rendszeresen adakozik – legyen szó pénzbeli, tárgyi vagy élményalapú támogatásról. A válaszadók háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy évente legalább egyszer adományoz jótékony célra, sőt, minden negyedik ember havi rendszerességgel segít másokon. Akadtak olyan válaszadók is, akik hetente, vagy akár naponta is adományoznak. A legnépszerűbb támogatási forma a pénzadomány (72,1%), de a tárgyi felajánlások (61,4 %) – különösen ruhaneműk, élelmiszerek, játékok és könyvek – is rendkívül gyakoriak. Vannak, akik véradással, tűzifaosztással, vagy élményprogramok szervezésével járulnak hozzá a közjóhoz.
Az adakozás mögött legtöbbször mély érzelmi indíttatás áll: a válaszadók 45,4%-a gyermekvédelmi szervezeteket támogat, 42%-uk a rászorulók megsegítését tartja elsődlegesnek, 41% pedig az állatvédelem mellett kötelezte el magát. Az adományozás mértékét tekintve sokan áldoznak jelentősebb összegeket: a válaszadók közel fele évente 5 000 és 20 000 forint közötti összeggel segít, míg 5,7% akár évi 100 000 forintnál is többet szán erre a célra.
Tízből négyen veszni hagyják a felajánlható adójukat
A jótékonyságra való hajlandóság tehát erőteljesen jelen van a magyar társadalomban, ennek fényében különösen meglepő, hogy az SZJA 1% felajánlások gyakorlata ezzel nem tartja a lépést. A Jófogás kutatása szerint a válaszadók több mint 40%-a nem ajánlja fel az adója 1%-át civil szervezetek számára. Az egyik leggyakoribb indok a bizalmatlanság: a megkérdezettek 35,9%-a nem hiszi, hogy felajánlása valóban célba ér, míg 32% egyszerűen elfelejti a határidőt, és 8,5% túl bonyolultnak tartja a folyamatot.
Akik élnek a lehetőséggel, hasonló szempontokat vesznek figyelembe, mint az általános adományozás esetén: a válaszadók 44,8%-a személyes érintettség alapján választ támogatott szervezetet, 21,7% a korábbi pozitív tapasztalatokból indul ki, míg 11,8% ismerős ajánlására dönt. Ugyanakkor a bizalom kulcsszerepet játszik: a megkérdezettek 56,8%-a számára elengedhetetlen, hogy pontosan tudja, mire fordítják az általuk felajánlott összeget.
A Jófogás vakvezető kutyaiskolának ajánlja fel “1%-át”
A Jófogás, mint az egyik legnagyobb magyar tulajdonú online apróhirdetési oldal, idén is aktívan támogatja a nonprofit szervezetek munkáját: az adóbevallási időszakban hat alapítvány számára biztosított ingyenes hirdetési felületet oldalán, hogy bemutatkozhassanak, és bátorítsák az oldalra látogatókat az adójuk 1%-ának tudatos felhasználására.
Ezt követően online szavazást indított felhasználói között arról, hogy kit részesítsen anyagi támogatásban a hat különböző területen tevékenykedő szervezet közül. Közel ezer szavazat alapján a győztes a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola lett, amely 44%-os arányban nyerte el a voksokat. A Jófogás a fizetős termékkategóriák átlagos egyhavi bevételének 1%-át ajánlja fel a szervezetnek – ezzel segítve a vakvezető kutyák kiképzését, és a látássérült emberek önállóbb, biztonságosabb életét.