- Hirdetés -

Akcióban a Vodafone, középiskolás lányokból képeznek programozókat

|

- Hirdetés -

A számítástechnika iránt érdeklődő, középiskolás lányoknak szervez programozó workshopot a Vodafone. A 14 és 18 év közötti lányoknak szóló képzés célja, hogy komplex tudást adjon át, és elindítsa a résztvevőket az informatika és programozás útján.

A vállalat a koronavírus-krízis idején is szeretné felhívni a figyelmet a fiatal generáció digitális edukációjának fontosságára. Az ingyenes #CodeLikeaGirl tábor 2020. augusztus 25. és 27. között, az online térben valósul meg, ahol a résztvevők háromszor fél napos oktatásokon sajátíthatják el a weboldalfejlesztés alapjait.

Már a tanulmányaik korai szakaszában is rendkívül kevés lány választja az informatikus képzést világszinten annak ellenére, hogy egyre nagyobb szükség van fiatalokra ezen a szakterületen. Az infokommunikációs szektorban az egyik legalacsonyabb a nők aránya, az Európai Unió országaiban mindössze 17 százalékos, ezért a szektor rendkívül sok humánerőforrástól esik el. A Vodafone célja, hogy az idén harmadszor megrendezésre kerülő, ezúttal online térben zajló #CodeLikeaGirl táborral ezt megismertesse fiatal lányokkal, akik így a későbbiekben akár ezt a hivatást is választhatják, és számításba vehetik a technológiai karrier lehetőségét is.

2020. augusztus 25. és 27. között a Vodafone sorsolással választja ki azt a 15 résztvevőt, akik webinar-ok keretében saját weboldalt fejleszthetnek majd. A lányok egyéni tartalommal tölthetik meg a site-okat, így személyre szabottan, érdeklődési körüknek és személyiségüknek megfelelő honlapot alkothatnak. Az oktatást a Vodafone Magyarország szakképzett munkatársai tartják. A rutinos szakemberek bevonásának köszönhetően a fiatalok első kézből tapasztalhatják meg, hogyan is alkalmazható a programozási tudásuk a munka világában.

„Fontos, hogy a lányoknak is lehetőségük legyen arra, hogy megszeressék a számítástechnikát, felfedezzék a benne rejlő örömöt és találkozzanak motiváló sikertörténetekkel. Az infokommunikációs szakmákban rejlő kihívás, az alkotás és a kreativitás szépsége számukra is vonzó lehet” – mondta a programról Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégi adománygyűjtő akcióban az Auchan

A hétvégén ismét adományokat gyűjt a Magyar Vöröskereszt az ország összes Auchan áruházában. A múlt hétvégén több mint 9 tonna adomány gyűlt össze az áruházláncban, amit a Magyar Vöröskereszt még az ünnepek előtt eljuttat...

Így lehet biztonságos az online karácsonyi vásárlás

Egy átlagos magyar család több tízezer forintot költ karácsonyi ajándékokra, és ennek az összegnek egy részét ma már internetes áruházakban hagyjuk ott. A megnövekedett ünnepi forgalmat a digitális csalók is megpróbálják kihasználni, de már...

Átalakulóban az ingatlanpiac

Az ingatlanpiac átalakulása a fővárosi kerületek iránti kereslet változásából is kitűnik. Visszaszorult a harmadik helyre a korábbi csúcstartó, Angyalföld és átvette az uralmat a pesti belváros. A Duna House ügyfelei körében végzett felmérés szerint...

Mesés projektben Pokorny Lia

A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Rendkívüli élményben lehet része a mesék kedvelőinek, akiket mostantól nemcsak a történetek színes világa ragadhat magával, hanem Pokorny Lia fantasztikus előadása is. A színésznő - örömmel...

Jótékony akcióban a Sláger FM és a Sláger TV

December 13-án az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve Luca-napi Adománygyűjtést szervez a két csatorna azonos időben, élő adásban. Egymásnak adják majd a kilincset hazánk előadói és a 95.8 Sláger FM, valamint a Sláger TV műsorvezetői a december 13-ai...

Hatalmas problémát okoz az árfolyamingadozás

Árfolyamingadozás, szakemberhiány, költségnövekedés, infláció és anyaghiány – mindezek a tényezők együttesen a kkv-k 53 százaléka szerint jobban sújtják a hazai vállalkozások működését, mint a koronavírus járvány – derül ki a K&H kkv-k körében végzett...

Az exportra gyúrnak a kisüzemi sörfőzdék

Januári leállással, a fejlesztésekre szánt tartalékok mozgósításával készülnek a magyar kisüzemi sörfőzdék a téli hónapokra, miközben, aki teheti, igyekszik bővíteni az exportot, hogy eurós bevételekre tegyen szert. Utóbbihoz komoly segítséget kapott a Kisüzemi Sörfőzdék...

Legendás autócsodák versenyeznek

A BMW Group Classic és a Grand Hotel Villa d’Este a 2023. május 19-21. közötti hétvégén gurítja ismét reflektorfénybe a legendás autócsodákat. A Villa Erba területén ismét megrendezik a Concorso d’Eleganza Villa d’Este tradicionális...

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...
Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Már novemberben is megdobta a VB a sportoldalak látogatottságát

Bár a katari foci VB csak november 20-án rajtolt el, a hazai sportoldalak múlt havi látogatottsági számain már éreztette hatását – derül ki a DKT novemberre vonatkozó elemzéséből. A napi átlagos egyedi látogatószám alapján...

Hétvégi adománygyűjtő akcióban az Auchan

A hétvégén ismét adományokat gyűjt a Magyar Vöröskereszt az ország összes Auchan áruházában. A múlt hétvégén több mint 9 tonna adomány gyűlt össze az áruházláncban, amit a Magyar Vöröskereszt még az ünnepek előtt eljuttat...

Így lehet biztonságos az online karácsonyi vásárlás

Egy átlagos magyar család több tízezer forintot költ karácsonyi ajándékokra, és ennek az összegnek egy részét ma már internetes áruházakban hagyjuk ott. A megnövekedett ünnepi forgalmat a digitális csalók is megpróbálják kihasználni, de már...

Átalakulóban az ingatlanpiac

Az ingatlanpiac átalakulása a fővárosi kerületek iránti kereslet változásából is kitűnik. Visszaszorult a harmadik helyre a korábbi csúcstartó, Angyalföld és átvette az uralmat a pesti belváros. A Duna House ügyfelei körében végzett felmérés szerint...

Mesés projektben Pokorny Lia

A színésznőnek köszönhetően gyerekmesék tucatjai elevenednek meg szeretetteljes előadásában. Rendkívüli élményben lehet része a mesék kedvelőinek, akiket mostantól nemcsak a történetek színes világa ragadhat magával, hanem Pokorny Lia fantasztikus előadása is. A színésznő - örömmel...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Lementettem magamnak egy utolsó képet

A pandémia alatt lemenedzselni az Extreme Digital és az eMAG fúzióját, majd egy gazdasági válsághelyzethez igazítani a lehetőségeinket alaposan próbára tette a vezetői képességeimet – mondta el Várkonyi Balázs. Az eMAG Magyarország igazgatótanácsának elnöke...

Különleges időszakban járunk

A médiaipar különleges időszakában járunk, amelyben a válság az új normális – mutatott rá Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője elmondta azt is, hogy a tematikus prémiumterméküknél továbbra is erősen hisznek a fizetőfalban. Fotó credit: Ivándi-Szabó...

Kiszámíthatóbb működés

Jelenleg is új műsorokon dolgozik a Partizán csapata, amitől jövőre letisztultabb és kiszámíthatóbb működést várnak – mondta el Gulyás Márton. A Partizán alapító-főszerkesztője elárulta azt is, hogy zajlik a gasztroműsoruk forgatása, amit jövő év...

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Tovább zöldült Budapest

Idén, a Föld napján nyitotta meg kapuit a Westend használtruha-gyűjtő helyisége, a ReStore, ahol amellett, hogy gyűjtik a feleslegessé vált textíliákat, különféle fenntarthatósággal kapcsolatos aktivitásoknak is helyet adnak. A leadott használt ruhák után hűségpontok...

Magyar techcég famentő megoldásait díjazták Szingapúrban

Szingapúr környezetvédelmi és fenntarthatósági miniszterétől vett át rangos környezetvédelmi elismerést a magyar hátterű greehill vezetése a városi növényzet digitális eszközökkel történő tervezésében használt úttörő megoldásaiért. A magyar gyökerű, az intelligens városi megoldások globális piacán...

Zöldebbek lehetnek a médiakampányok

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a gyártási láncolatban és az értékláncban is nagy figyelmet kap már, de a médiakampányok tervezésekor még kisebb szerepet szánnak ennek a szempontnak a médiaipar és a megrendelői oldal szereplői. Pedig Magyarországon...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....