A történelem egyik leghírhedtebb gengsztere az 1920-as években egész Chicagót a markában tartotta. Bűnbirodalma szerencsejátékból, prostitúcióból és szeszcsempészetből épült fel, az ellenszegülőket pedig könyörtelenül eltiporta. De volt egy másik oldala is, aki rászorulókon segített, és akit a színesbőrűek Robin Hoodként tiszteltek. Akkor valójában ki volt az ember Al Capone, a rettegett mítosz mögött?
Dr. Tracy Borman, a Historic Royal Palaces vezető kurátora hétköznap esténként a Viasat History csatornán privát betekintést enged a történelem legismertebb alakjainak életébe. Napóleonról például kiderítette, hogy volt egy öngyilkossági kísérlete, amit kétségbeesetten próbált eltusolni. Foglalkozik azzal is, hogy lett Adolf Hitlerből, a bukott és összetört szívű művészből a XX. század leggyűlöltebb diktátora, de kutatta Margit hercegnő (II. Erzsébet húga) eljegyzésének botrányos felbontását is. Július 1-jén 21:05-től pedig arra világít rá Magánéletek című dokumentumszériájában, hogy Al Capone-nak, a cipőfényezőből, majd kocsmai kidobóból lett hírhedt gengszternek valójában két oldala volt.
Egy biztos: Al Capone imádta a nőket. Nem igazán válogatott, jöhetett mindenhonnan, mindenféle korosztályból. Nagy kanállal falta a prostituáltakat. És miközben szemrebbenés nélkül intézte el riválisait, étellel látta el a hajléktalanokat és tejet szállíttatott a chicagói általános iskolákba. Imádta az operát, a jazz térnyerése pedig neki köszönhető: az afroamerikaiak zenélését a legtöbb klubban nem tűrték meg, de őt, bevándorlóként nem érdekelte a bőrszín, engedte hát, hogy Louis Armstrong játsszon a bárjában. Mindezért a színesbőrűek egyfajta Robin Hoodnak tartották.
A kis Al már egészen fiatalon jól bánt a számokkal, az iskolai rendszerrel mégsem tudott mit kezdeni, az pedig az ő temperamentumával… A hatodik osztályban eltanácsolták, miután egy tanárnőtől kapott pofonra visszakézből reagált. Apja ezt követően megpróbált belőle utcai cipőfényezőt faragni, hátha a kétkezi munka észhez téríti, de szándéka fordítva sült el: miközben a fiú kétes alakok cipőjét pucolta, szép lassan eltanulta tőlük az alvilági mesterséget.
Capone már nagyon fiatalon beszállt a szervezett prostitúcióba, és ezzel együtt a nők hajszolásába is. 1917-ben aztán megismerkedett Mary Josephine Cofflinggal. Szemlátomást nem sok közös volt bennünk: Mae nyugodt, kimért nő volt, és két évvel idősebb Capone-nál, akit viszont lobbanékony és erőszakos habitus jellemzett. Capone mindent megtett, hogy elbűvölje Mae-t, és miután egy rivális gengszterrel való összeszólalkozás odáig fajult, hogy Capone egy permanens sebhelyet szerzett az arcán (innen jött későbbi beceneve, a Sebhelyesarcú is), a férfi még inkább odatette magát az udvarlásban. Így kompenzált a nárcisztikus keménylegény, púderrel, arcába húzott kalappal.
Mae ír felmenőkkel rendelkezett, így az anyja egyáltalán nem volt boldog, amikor megkérték lánya kezét, de nem lehetett mit tenni: 1918 decemberében a párnak már gyermeke is született. Akkoriban Capone még csak kisstílű szélhámosnak számított, testőrként és kidobóként dolgozott, de amikor 1920-ban elfogadták az alkoholtilalmi törvényt, lehetősége nyílt rég vágyott birodalmának felépítésére. Jóllehet, családjának mindent megadott, a nőknek továbbra sem tudott ellenállni, különösen a szőkéknek. Mikor Mae tudomást szerzett a 15 éves prostituáltról, aki férje parancsára átfesttette haját, nem rendezett kirohanást – maga is szőkére váltott.
Chicago-szerte hírességként tekintettek Caponéra, aki még külön PR-ost is tartott személyiségének formálására. Óriási szerencsejátékos (állítólag egy alkalommal 100.000 dollárt tett fel egyetlen kockadobásra!) és szenvedélyes golfozó volt, aki ellen már nyerni sem mertek. Főhadiszállását a chicagói Lexington Hotel 4-5. emeletén állította fel, amit az igényeinek megfelelően alakítottak át. Építtetett egy olyan liftet, ami kizárólag az ő privát rezidenciájára szállította az embereket, a bútorok – akárcsak gépjárművei – ólombevonatot kaptak, hogy golyóállók legyenek. Az esetleges ellenfeleket csapdák fogadták, de egy külön menekülőalagút is Capone rendelkezésére állt.
Gyors felemelkedésének megvolt az ára is: bandaháborúba keveredett rivális ír gengszterekkel, 1924-ben pedig egy lövöldözés során elveszítette az öccsét, Franket. Mint arra dr. Borman rávilágít, politikai befolyás, véres leszámolások, nagylelkűség, nagyzolás és kicsinyes bosszúk kísérték végig életét. Chicago császára azt akarta, hogy szeressék, és ezért képes volt olyan messzire menni, hogy meggyűlöltette magát közben.
