- Hirdetés -

Átrendezheti az ingatlanpiacot a járvány

|

- Hirdetés -

Az ingatlanpiac a közelmúltban, 2008 és 2013 között már átvészelt egy elhúzódó válságot, sikeresen felépült és tanult belőle, miközben megerősödött az immunrendszere. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ezért a jelenlegi helyzet ismeretében nem tart a korábbihoz hasonló mélységű, elhúzódó krízis megismétlődésétől a koronavírus miatt. Bár sok a bizonytalanság, elemzésében a várható veszteségek mellett a nyerteseket, és a lehetséges megoldásokat is bemutatja.

Joggal aggódhatnak a járvány-helyzet rövidtávú hatásai miatt azok a beruházók, akik sok külföldi munkást foglalkoztatnak az építkezéseiken. A kormány lezárta a határokat a személyforgalom előtt, csak a magyar állampolgárok léphetnek az ország területére, így több beruházás megtorpanhat, ha a külföldi alkalmazottak hazatérnek. A külföldről most hazatérő magyar építőipari munkások, illetve a tavalyi évhez képest amúgy is kevesebb lakásépítésből felszabaduló munkaerő azonban mérsékelheti, sőt, akár ki is olthatja ezt a hatást.

A beruházók és ingatlanértékesítők számára további nehézség, hogy a járvány idején kerülni kell a személyes találkozókat, így a kiszemelt lakások megtekintését is. Emiatt várhatóan elmaradnak a vásárlók, tehát általában véve nehezebb lesz értékesíteni a lakóingatlanokat, viszont a sürgős eladásoknál nagyobb tér nyílik az alkura, a vevők komolyabb engedményt is elérhetnek.

„Fontos megjegyezni, hogy a lakáspiacon amúgy is konszolidáció indult el, ami nagyrészt a természetes ciklusból adódik. Az áremelkedés már hetedik éve tart, idén már csak egy számjegyű drágulást vártunk, Budapesten és a nagyvárosokban csökkenő forgalommal. A váratlanul érkező koronavírus járvány ebben a lassuló, konszolidálódó periódusban találja a lakáspiacot, így ésszerű rövidtávon akár árcsökkenésre is felkészülni. Ez azonban az eddigi nemzetközi és historikus tapasztalatok alapján valószínűleg csak átmeneti lesz, hiszen ha ciklusokon átívelő, hosszabb időtávban vizsgáljuk az adatokat, összességében növekvő az árszínvonal” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A hitelből megvalósuló beruházásoknál előforduló csúszások, valamint az értékesítési folyamat elhúzódása finanszírozási problémákat okozhat sok cégnél. A kormány tegnapi döntése értelmében azonban év végéig felfüggesztik mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek hiteleinek törlesztését. Több egyéb intézkedése mellett a kabinet várhatóan a költségvetést is átalakítja.

Piaci átrendeződések

A turizmus visszaesése a szállodaépítések, és az egyéb iparági fejlesztések mellett a befektetési céllal vásárolt lakóingatlanok piacán is lecsapódik. A koronavírus csapást mért a rövid távú szálláskiadókra, akik a jövőben várhatóan hosszabb távon adhatják ki lakásaikat, esetleg a sürgős eladást is fontolóra veszik, ami szintén csökkentheti az árakat. A kínálat megugrása a bérlőknek kedvez, az OTP Ingatlanpont szakértői ezért a bérleti díjak stagnálására, akár csökkenésére számítanak a jövőben.

A kereskedelmi ingatlanok piacán sok múlik azon, hogy milyen gyorsan és milyen következményekkel sikerül legyűrni a koronavírus járványt. A home office terjedése visszafoghatja a keresletet az irodai szegmensben, a termelés csökkenése pedig az üzemként, gyártóbázisként, raktárként szolgáló épületeknél hozhat átrendeződést, akár globális léptékben.

Mit tehetnek a befektetők?

Azt még nem tudjuk, hogy a járvány mikor ér véget, de azt már igen, hogy a legutóbbi válság után kik indulhattak a legjobb pozícióból, amikor újra nekilódult a piac. „A felívelő ciklus elérésekor versenyelőnybe került az a néhány nagy lakásépítő, aki a nehéz helyzetben is ment előre. Nőtt az ismertsége, az elismertsége, így a kapacitását hamar fel tudta pörgetni, ennek köszönhetően gyorsan és látványosan bővült a piaci részesedése. Ez a megoldás kisbefektetők számára is érvényes lehet” – húzta alá Valkó Dávid. A vezető elemző hozzátette: jó üzleteket az ilyen „baljós hangulatú” időkben lehet kifogni, és a majdan újra meginduló fellendüléskor lehet igazán jó piaci, befektetési pozíciót elérni.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...

Nagyon pörög a hazai használtautó-piac

Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét. Egyre...

Hamarosan nálunk is kapható lesz a díjnyertes okosmobil

A HONOR Magic4 sorozat ismét felkerült a DxOMark toplistájára: ezúttal a HONOR legújabb csúcskategóriás okostelefonja, a HONOR Magic4 Pro érdemelte ki a DxOMark Gold Camera minősítését.A Magic4 sorozat Ultimate tagja korábban már megszerezte az...

Egyre több magyar venne elektromos autót

A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a...

Újabb részletek a Disney+ reklámos terveiről

Azt már korábban bejelentette a Disney, hogy hirdetésekkel támogatott verziója is lesz a Disney+ streamingszolgáltatásnak, ami az Egyesült Államokban az év végén, a többi piacon pedig 2023-ban lesz elérhető. Úgy tűnik, hogy visszafogott reklámmennyiséggel...

Új hirdetési lehetőség a kkv-knak

A tudatos kis- és középvállalatok most már a podcast hallgatók egyre növekvő táborát is elérhetik könnyen, akár médiavásárlási tapasztalat nélkül a DisplayNOW hirdetési webshop segítségével. A podcast egyre hasznosabb hirdetési eszköznek számít, az IAB...

Ultramodern raktárat nyitott az Euronics

Az Euronics, a kizárólag magyar tulajdonban lévő műszaki áruházlánc a mai napon nyitotta meg új, 28 000 m2-es raktárát Üllőn. A vállalat 1,6 milliárd forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb, okos, robotizált raktárbázisát hozta létre,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Művészi kampány a BMW-től

Az új BMW i7 bevezető kampányát napjaink egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb divatfényképésze alkotta meg. Az egyedülálló fotó- és videókoncepció a feje tetejére állítja a megszokott perspektívákat. A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierjével megkezdődik...

Különleges közvetítésre készül a Sport TV

A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű,...

Kitalálod, milyen ízű az új Fanta?

A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital,...

Újabb segítség a vállalkozásoknak – okosmobilból POS-terminál

Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as...

Egyre népszerűbbek az egészségügyi témájú mobilappok

Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a...
- Hirdetés -

Don't Miss

Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...

Hiszünk a versenyben

Takács Csaba, Alza.hu, ügyvezető igazgató - Mi jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az Alza számára a magyar piacon? - A fő kihívást a fogyasztói kereslet váratlan és kiszámíthatatlan változásai jelentették, mindkét irányban: felfelé és lefelé is...

Mindent bevetünk

Ötszáz gép, húszezer munkatárs, ekkora lesz 2030-ra a Wizz Air. Radó András, a légitársaság senior cabin crew recrutiment managere beszélt többek között arról, hogyan toboroznak, illetve milyen nyárra számítanak.   - Nagyon komoly bővülés előtt áll...

A valódi értékek, valódi üzenetek építik igazán a márkát

Mottl-Molnár Orsolya, HEINEKEN Hungária, marketing- és kereskedelmi marketingigazgató   - Februártól irányítod a Heineken Hungária marketing és kereskedelmi marketing részlegét, közben az élet ismét furcsán alakult körülöttünk. Mennyire nehezíti meg, késztet változtatásra a szomszédos háborús helyzet? -...

A napi pénzügyeket régóta mobilról intézem

Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója   - Februárban indult el az új sárga ajtós kampányotok, milyenek az eddigi visszajelzések, hogyan fogadta a piac, a fogyasztók? - Nagyon hittünk ebben a kampányban, és jól tettük. Az eddig...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb hazai sztárok álltak ki a természetvédelemért

A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is egyre gyakrabban kiállnak. Ki egy civil szervezetet támogat, ki a...

A Ford is csak elektromos hajtású autókat értékesítene

27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és amelyben kötelező jellegű célkitűzéseket kérnek a...

Újabb Auchan áruházakban lehet majd használt ruhát venni

Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét áruház mellé ma újabb hat csatlakozik. Ezentúl Budakalászon, Óbudán, Fóton,...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....