Legnagyobb 2025-ös gazdasági akadályként az inflációt és a munkaerőpiaci kihívásokat jelölték meg a hazai KKV szektor cégvezetői. Az üzleti előrejelzéseik a kisvállalkozások körében 55...
Idén alakult meg a győri Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziójának (SZESE E-Sport) első profi motorsportszimulátor-csapata, amely rögtön a sportág élmezőnyébe lépett. A kiemelkedő magyar versenyzőkből...
A HEROSZ Budapesti Állatotthon és a kreatív iparág összefogásának eredményeként egy mesterséges intelligenciával támogatott örökbefogadási kampány került a médiába a régóta menhelyen beragadt kutyusokért,...
Összességében tavaly az élelmiszerek 30%-át sajátmárkás termékekből vittük haza, míg a tisztító- és tisztálkodási szereknek a 20%-át. A boltválasztást a hatodik helyen befolyásolják a...
Filmtörténeti jelentőségű, 2020-ban útjára indított kiemelt állami beruházásként valósult meg a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumának átfogó fejlesztése. Négy új, összesen 10 ezer négyzetméternyi új...
A diákbérek a mindenkori minimálbérhez igazodnak, így ennek emelkedésével 2025-ben várhatóan a diák órabérek is 7-10 százalékkal nőnek, ezáltal a diákok átlagos órabére bruttó...
A K&H Bank minden ATM-jénél bevezette az NFC-technológiát, amely lehetővé teszi, hogy ügyfelei kártya nélkül, okostelefonjuk segítségével vehessenek fel vagy helyezhessenek be készpénzt. Ez...
A hazai online kereskedelem egyik legnagyobb szereplője, a Kifli.hu teljes PR-kommunikációjának menedzselését a Lounge Group PR-kommunikációs divíziójára, a Lounge Communication-re bízta. Az ügynökség feladatai...
Kapuvári rádiós pályázaton hirdetett nyertest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület január 28-i ülésén ugyanakkor két, emberi méltóságot sértő médiatartalom vonatkozásában...
A kormány Új Gazdaságpolitikai Akcióterve hivatott beindítani a 2025-ös „repülőrajtot”, amelynek 21 pontjából 10 kötődik közvetlenül vagy közvetve az ingatlanszektorhoz, amely ágazat (az építőipart...
Benedikt Károly marketing- és vállalati kommunikációs igazgatóként csatlakozott az egyik leginnovatívabb, technológia-vezérelt építőipari vállalatcsoportjához, a KÉSZ Csoporthoz. A szakember közel 20 éves szakmai tapasztalattal...
Ez már a 3. őszi szezon zsinórban, amikor főműsoridőben is nyerni tudott a TV2 mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) a főcsatornát tekintve, és...
Új pozíciót hoztak létre a Central Médiacsoportnál, idén februártól Fehér Ági Digital Women & Lifestyle Portfolio Content Lead (vezető főszerkesztő) szerepkörben csatlakozik a kiadó...
A Samsung bemutatta legújabb fejlesztéseit az otthoni hangtechnológia terén. A Q szériás (HW-Q990F és HW-QS700F) hangprojektorok a modern hardvert intelligens, AI-alapú funkciókkal ötvözik, hogy...
Tematikus minikurzusra, hallgatói csapatversenyre és új ösztöndíjra is lehetőséget ad az a közös szándéknyilatkozat, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem és a Mastercard fizetéstechnológiai cég...
Már a 24. évaddal tér vissza a Légikatasztrófák című sorozat a National Geographic-ra februártól, emellett érkezik egy dokumentumfilm a Malaysian Airlines MH17-es járatának tragédiájáról...
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van,...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...