A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Media Markt Kft.-nek, hogy átvegye a Tesco győri elektronikai részlegét is.
A hatóság közleménye szerint a GVH a vizsgálat...
Ahogy egy éve ilyenkor, úgy az idei első félében is a Sanofi-Aventis volt a hazai piac legnagyobb hirdetője. Felpörgette költését a Coca-Cola, viszont spóroltak...
A gyógyszeripar első helyét nem veszélyeztette senki. 2018 első félévéhez viszonyítva idén jelentősebben erősödtek az italos, az autós és a távközlési hirdetők.
A Kantar publikálta...
A Ford magyarországi első embere szerint jelentős változást hoz a 2020-as esztendő a hazai autópiac szempontjából. A szigorodó uniós előírások miatt drágulást és átalakuló...
Enyhén növekvő bevételekre és vendégforgalomra számít a Magyar Kempingszövetség az idei szezon eddigi tapasztalatai alapján. Tavaly egész évben 7 százalékos növekedés után 3,48 milliárd...
Pálinka-turisztikai szakirányú továbbképzést indít a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). Az országban egyedülálló képzés felkészíti a résztvevőket arra, hogy – a borhoz hasonlóan – a...
A digitalizáció a fogyasztók vásárlási és tartalomfogyasztási szokásaira is hatással van, amelynek kezelésére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) digitális fogyasztóvédelmi stratégiát alakított ki. A cél...
Rekordszintű, 72 millió eurós adózott nyereséget könyvelt el a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a június 30-ával végződött első pénzügyi negyedévben.
Az adatsorok azt...
Két gyerekcsatorna nagyon elhúzott a többiektől, de mögöttük nézettségi szempontból egész sűrű a mezőny. Az adatok alapján a 4-14 évesek eléggé rákaptak az esti...
Az idén az első hat hónapban a Magyar Lízingszövetség tagvállalatainál a finanszírozott összeg 375 milliárd forintra rúgott, ami 14 százalékos növekedés az előző év...
A Wizz Air ma bejelentette, hogy ismét meghirdeti a WIZZ Youth Challenge versenyt egyetemi és főiskolai hallgatóknak. A nemzetközi viadal kiváló alkalom, hogy a...
Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest.
Erről Lambert Gábor, a Magyar...
Igazi különlegességgel készül a Sony Pictures Television a hazai filmkedvelőknek, érkezik a Volt egyszer egy… Hollywood mozimaraton: Quentin Tarantino kedvenc filmjei a hatvanas évekből....
Még véget sem ért az AMC NOS4A2 című sorozatának első évada, a San Diegó-i Comic-Conon már bejelentették, hogy jövőre érkezik a tízrészes második évad....
A közép- és kelet-európai magánvállalkozások számára a legnagyobb kihívást a szakképzett munkaerő fokozódó hiánya jelenti, ami akadályozza a növekedésüket is. A PwC csak a...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...
Vidéken erősebb a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés mint Budapesten, és a vállalkozások nem chatbotot akarnak, hanem szabadulni a papírmunkától – derül ki a március közepén indult AI Start 500 programra jelentkezők által kitöltött...