Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) bejelentette, hogy 41 pályázatot jelöltek a 2018-as EIT-díj négy kategóriájában, köztük három magyar pályamű is bejutott a...
Adathalászok próbálkoznak az Extreme Digital ügyfeleinél, ismeretlenek a vállalat nevében tömegesen küldtek ki hamis üzeneteket "A megrendelés számlája" tárggyal.
Ebben 7990 forint értékű termék...
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban....
Felpezsgett a geocaching közösség: százak indultak el túrázni a Magyar Turisztikai Ügynökség nyereményjátéka miatt
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület...
Több százezer forintos bírságot rótt ki a Médiatanács a Lánchíd Rádióra, mivel a vállaltakkal ellentétben csak zenét sugároztak. A testület egyéb ügyek miatt 35...
Több mint negyedszázada dolgozom a szakmában, de olyat nem nagyon láttam, ami nekünk összejött, hogy volumenét tekintve a 95 százalékát elhoztuk a büdzséknek, amikért...
Az elektromos autók száma az idén Németországban meghaladja majd a 200 ezret. Ugyanakkor a 2020-ra várt egymilliós darabszámot várhatóan csak két év késéssel, 2022-ben...
Erőteljesen, 20 százalékkal csökkenti műanyag palackjai súlyát és 40 százalékra növeli azok újrahasznosított alapanyagtartalmát 2020-ra a Coca-Cola Magyarország. Hazánk legnagyobb üdítőitalgyártója egy hamarosan befejeződő...
Kétéves kihagyás után, november 17-18-án, visszatér a Texas Motor Speedway pályára a motorversenyzés új dimenziója, a Red Bull Air Race. Ez lesz az első...
Az egyetlen alakilag és tartalmilag is érvényes pályázatot benyújtó P1 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek a Médiatanács a Pécs 101,7 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán....
Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei debreceni virágkarneválon. A kompozíciók elkészítéséhez 670 ezer szál dália érkezik Hollandiából.
Debrecen...
A Cartoon Network és az Outright Games bejelentették legújabb, több platformra elérhető konzoljátékukat. A rajzfilmcsatorna díjnyertes, kultikus sorozatán, a Kalandra fel!-en alapuló, hét éven...
A magyarok kétharmada végigdolgozza a nyarat - derül ki a Jófogás kutatásából. A válaszadók többsége 2-7 napot nyaral, de negyedük akár két hétre is...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...