Fogyasztói jogokat kapnak a mikro-, kis- és középvállalkozások több jogszabály-módosításának köszönhetően – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Márciustól a...
A modern repülőgépek navigációs eszközei és fejlett szenzorai rendkívüli pontossággal meg tudják határozni a repülő pozícióját és mozgását, a közeledő veszélyekről – más repülőgépekről,...
Célzott, algoritmusalapú vizsgálatsorozatot kezdett idén az adóhatóság, amelynek elsődleges fókusza a mérlegben kimutatott készpénz valós megléte és a házipénztár mögötti pénzmozgások feltérképezése. A NAV...
Innováció, technológiai fejlődés, mesterséges intelligencia alapú megoldások és felhasználó-központú szemlélet jellemezte “Az Év Honlapja” pályázatot, amely immár 24. alkalommal díjazta a hazai digitális szakma...
Nem hozott látványos fordulatot a hazai mobilpiacon 2025 második fele, inkább kisebb, fokozatos módosítások láthatók a három legnagyobb szolgáltató kínálatában – olvasható a Nemzeti...
Őszinte és előremutató párbeszédet folytattak a fesztiválpiacot érintő kihívásokról és a közös kivezető utakról a Sziget, a Jazzpiknik és a CineFest vezetői a Kincsem...
Az Artisjus új podcastet indít Szinger–Songwriter címmel, amelynek műsorvezetője dr. Szinger András főigazgató. A március 4-én induló sorozat házigazdája minden epizódban egy-egy dalszerzővel beszélget...
Longevity kézikönyvvel jelentkezik Hámori Barbara televíziós producer, rendező és showrunner. Az én kék zónám praktikus kézikönyv, amelyben a legfrissebb tudomány és a mindennapi élet...
Az OpenAI és az Amazon hosszú távú stratégiai partnerséget jelentett be idén február végén azzal a céllal, hogy világszerte felgyorsítsák a mesterséges intelligencia innovációk...
Egyre fontosabbak a sajátmárkás termékek Európa-szerte a vásárlók számára, ma már nem pusztán az olcsóbb megoldást jelentik, hanem a tudatos választást azok számára, akik...
Alig három héttel a veresegyházi új JYSK áruház megnyitása után újabb két üzlettel bővül a JYSK magyarországi hálózata. Március 4-én Komáromban és Mezőkövesden is...
A Samsung Electronics bemutatta kiterjesztett kiállítását a 2026-os Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress, MWC), amelyet március 2. és 5. között rendeznek meg a barcelonai...
A Nemzeti Faültetés Napja – 2026 ültetési ünnep keretében közel 200 000 fát ültettek el 200 helyszínen országszerte, 150 csatlakozó szervezet részvételével, 40 000...
A DH Group havi tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2026 februárjában országosan 8 769 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérhette...
Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza...
Az idei Valentin-napi hétvégén 55 százalékkal több külföldi utas érkezett Magyarországra az előző év azonos időszakához képest a Kiwi.com adatai szerint. A legtöbben Spanyolországból...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...