- Hirdetés -

Az e-kereskedelem is megérzi a munkaerőhiányt

|

- Hirdetés -

A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. Ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.

Elképesztő számokat produkál az elmúlt másfél évben a hazai e-kereskedelem: a GKI Digital kutatása szerint 909 milliárd forint volt a hazai online kiskereskedelem forgalma 2020-ban. Az előző évhez mért 45 százalékos növekedés jelentős részben a koronavírus-járvány által okozott körülményeknek köszönhető, az eredmények pedig még nemzetközi összevetésben is átlagon felülinek mondhatók.

Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója szerint ez a robbanásszerű növekedés okozza a munkaerőhiányt az e-kereskedelemben. „Több olyan cégről is tudunk, amelynek vissza kell fognia a marketingjét, mert egyszerűen nem tudja kiszolgálni a keresletet. Van, aki hétvégére le is állítja az online hirdetéseit, mert hétfőre olyan sok rendelés halmozódik fel, amit már nem tudna a vállalt időre teljesíteni erőn felül sem. Ez egyértelműen azzal magyarázható, hogy nincs elég alkalmazott a vállalkozásban” – fogalmazott.

A webshopok 30-40 százalékát érinti a probléma

A szakértő arról is szót ejtett, nem mást kell csinálni most, mint a járvány előtt, hanem ugyanazt, csak jobban. A cégek nem toboroznak jól online, és igazából jó munkaadó hiány alakult ki a piacon.„Amelyik cégnek van értékrendje, jövőképe, jó fizetést és megfelelő munkakörülményeket tud biztosítani és megbecsülik a munkavállalókat, ott biztosan lehet hatékony és képzett munkatársakat találni. Sok cégnél van jelen tünetként a munkaerőhiány, de valójában csak rosszul szervezik a folyamatokat” – magyarázta.

A Klikkmarketing alapítója példaként említette, hogy ha a hőmérő 35 Celsius-fokot mutat, még nem attól van olyan meleg, csak a helyzetet szemlélteti, ami egy külső körülmény következménye. A legtöbb vállalkozás egyszerűen nem profitábilis, nem tud elég hatékonyan működni és ezért nem képes megfelelő béreket kínálni. Mindez pedig egymásra épül.

Meglátása szerint a webshopok 30-40 százalékát érintheti ez a probléma, hiszen idén olyan durván felpörögtek, hogy a korábban leggyengébb hónapokban is kétszer annyi forgalmat tudnának lebonyolítani, mint karácsonykor.

Az új toborzás a megtartás

Gál Kristóf azt javasolja, a munkaszervezést kell jobban átgondolni stratégiai szinten. Nem egyedi eset, hogy az első negyedévben valakinek nagyon jól pörgött az üzlet, de a nyári uborkaszezonban visszaesett a kereslet. Így egyszer 15 emberre van szükség, máskor csak 5-re, amit bele kell szőni a tervekbe. Ezt a legjobban úgy lehet kivitelezni, ha valaki nem fix munkavállalókkal, adott esetben diákokkal dolgozik együtt.

„Megy fel a munkaerő ára, ehhez alkalmazkodni kell. Az új toborzás egyértelműen a megtartás, sokkal fontosabbá vált megőrizni a legjobb embereket, nagyobb figyelmet szentelni nekik. Az is megoldás lehet, ha a hatékonyságon javít egy cég, mert nem elképzelhetetlen, hogy csökkentett létszámmal is meg lehet ugyanazt a munkát oldani” – sorolta.

Hozzátette, a cégek rosszul ítélik meg, hogy milyen időigényes és mekkora költség új munkatársat szerezni. A Facebookon akár 300 ezer forintot is el lehet költeni, mire megtalálják a megfelelő embert, de a legtöbben nem hajlandók ennyi pénzt áldozni erre a célra. És minél drágább egy munkatárs, annál többet kell költeni a „leigazolására” is.

Végezetül azt is megjegyezte, a munkaerőhiányt a vásárlók is megérzik, hiszen lassabban válaszol az ügyfélszolgálat, később érkeznek házhoz a megrendelt termékek, amik hosszú távon rontanak egy cég renoméján. Ha valaki a legjobb akar lenni, akkor fel kell nőnie ehhez a feladathoz és jó munkaadóvá kell válnia.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...

Olvasásra buzdít a Libri

A történetek, amiket olvasunk, beépülnek a mindennapjainkba, a személyiségünkbe, és stresszcsökkentő hatással bírnak. Magyarország piacvezető könyvkereskedőjeként a Libri legújabb, június 5-én indult, bármikor elkezdhető olvasásnépszerűsítő programjában is az olvasás pozitív élettani hatásaira helyezi hangsúlyt....

Újabb rossz hírek a magyar gazdaságról

Nemcsak a kiskereskedelemben, hanem az ipari termelésben is a vártnál rosszabbul kezdődött a második negyedév. A KSH adatai szerint az ipari termelés volumene éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. A...

Nyáron sem maradunk új sorozatok nélkül

A következő hónapokban is számos új sorozat lesz látható az HBO Maxon és a Discoveryn, íme néhány ígéretes produkció.A kormányzó ötös (First Five)premier: június 9. HBO MAX, a 3 részes sorozat összes epizódja elérhető...

A saját márkás média párbajra hívja a tömegmédiát

A blogok szabadsága után most a podcastekben találja meg magát mindenki, ömlik ránk a tartalom, a cégek ügyeket karolnak fel, honlapot hoznak létre, saját csatornát indítanak. De hol lesz ennek a vége, és vajon...

Új tulajdonost keresnek a Telegraph-lapcsoportnak

Eladó az egyik legbefolyásosabb brit lapcsoport, a Telegraph Media Group, miután jelenlegi tulajdonosát, a B.UK nevű holdingot a cég legnagyobb hitelezője, a Lloyds bankkonglomerátum csődgondnokság alá helyezte. A B.UK lapportfóliója, amelynek legfőbb tagja a The...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....