- Hirdetés -

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

|

- Hirdetés -

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei nagy sporteseményekre a saleshouse-nál, hogyan befolyásolják ezek a rendezvények a nézettséget, milyen hatással vannak az online felületekre.

- Az idei év bővelkedik sporteseményekben, amelyek jellemzően a hirdetők körében is kiemelt jelentőséggel bírnak. Mivel készül erre az időszakra az Atmedia?

- Büszkék vagyunk a sportportfóliónkra, ugyanis tévében és online egyaránt kiemelkedő eléréssel bírunk ezen a területen. 2024 valóban sűrű lesz sportesemények szempontjából, és ezek nézőit kizárólag nálunk érhetik el a hirdetők. A különböző hazai és nemzetközi bajnokságok mellett nagy érdeklődésre tart számot ebben az évben az Olimpia, illetve a foci EB, ahol ráadásul idén a magyar válogatott is játszik. Ugyanakkor töretlenül folytatódik a Bajnokok ligája is, de ne feledkezzünk meg a dohai vizes VB-ről, és a tenisz Grand Slam-tornákról sem. Ha tévéről van szó, akkor a hirdetők nálunk találják meg a legtöbb kiemelt sportesemény kizárólagos közvetítőit, így az M4 Sportot, illetve az Eurosportot, továbbá az Arena 4-et és az Match4-t, valamint a Spíler TV-t is. Emellett folyamatosan növekszik, csak idén 3 új sport tematikájú portállal bővült a digitális kínálatunk, ezzel az Atmediáé a legnagyobb elérésű online sportportfólió a piacon. Az M4 Sport, Eurosport, Csakfoci, Aréna4, Motorsport mellé most a Sport365, az NB1.hu, valamint az Eredmenyek.com csatlakozott. Oldalainkon kiemelkedő videós és banneres inventory-val várjuk hirdetőinket, brandsafe, minőségi tartalmi környezetben. Természetesen a rádióról ebben az időszakban sem érdemes megfeledkezni, ugyanis itt is vannak sporthírek, ahol különböző szponzorációs vagy non-szpot megoldásokkal tovább tudjuk növelni a kampányok elérését.

- Maradjunk kicsit a tévénél. Mit láttok, hogy befolyásolják a nézettséget ezek az események?

- Megvizsgáltuk a Nielsen adatait 2015-től napjainkig, a sportesemények tévés nézettségre gyakorolt hatásaira fókuszálva. Az eredmények alapján elmondható, hogy SHR tekintetében 4-5-szörösére, AMR esetében pedig 3-6-szorosára ugrik a közvetítő csatornák nézettsége. Ha csak az M4-et nézzük, azt látjuk, hogy több ezer ratinggel, növekszik a csatorna teljesítménye, ami megfelel akár egy kisebb TV csatorna éves ratingmennyiségének. A foci EB és VB lendíti a legnagyobbat a nézettségen, amelyeknél magyar részvétel esetén még markánsabb a növekedés. Ennek fényében nem meglepő, hogy az idei Európa Bajnokság környezetében meghirdetett reklámidőt már eladtuk, közvetlenül a hivatalos szponzoroknak fenntartott elővásárlási időszak lejárata utáni néhány percben. Bár az utóbbi években csökkent a sportesemények nézettsége a nagy tévéképernyőn - ez lehet, hogy az internetes élő közvetítések hatása – ugyanakkor az elvándorló nézők a digitális portfóliónkon keresztül elérhetők, vagy out-of home nézik, ami nem szerepel a Nielsen Közönségmérésben.

- Ha már online: milyen tendenciák rajzolódnak ki a digitális térben?

- A videóindítás-számok jelentősen emelkednek a hagyományos időszakokhoz képest, az M4Sporton.hu esetében például 2-3-szorosára nőnek ilyenkor, ugyanis sokan követik online élőben a sporteseményeket. Az Eurosporton jellemzően a tenisztornák örvendenek magasabb nézettségnek, ami a tornák időszakában 1,5-2-szer akkora, mint az év többi időszakában. Az olimpiai játékok esetében hasonló forgalomnövekedésre számítunk mindkét felületen. Fontosnak tartom kiemelni, hogy digitális üzletágunk továbbra is piacvezető a jogtiszta videós inventory tekintetében, amely 2024-ben a kiemelt sporteseményeknek köszönhetően még nagyobb elérést biztosít majd ügyfeleink számára, és ahogy a tavalyi RTL Saleshouse-zal közös kutatásunkból kiderült a hazai médiavideós felületeken a reklámhatás 2,7-szerese a globális felületekének.

- Hogyan változik a kiemelt időszakban a hirdetői kereslet?

- Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre. Ezért is kínálunk az online esetében többféle, változatos összetételű szponzorációs csomagokat, dedikált, az eseményekre targetált videós kampányokat. A tévében ilyenkor lezárt blokkokkal dolgozunk. Ide csak az a hirdető tud bekerülni, aki megvásárol valamilyen csomagot a speciális ajánlataink közül, szóval CPP alapú megjelenésre nincsen lehetőség. Ahogy mondtam, az EB körüli reklámhelyek már elfogytak, ugyanakkor az Olimpia szintén nagy érdeklődésnek örvend, már ide is jelentkeztek potenciális hirdetők, de még folynak az egyeztetések. Egy biztos: idén sem lesz hiány érdeklődésre számot tartó sporteseményekben, és ahova a néző figyelme irányul ott mindig van a hirdetői kereslet.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható...

EB: ilyen eredményeket jósolnak a magyar válogatottnak

A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján az Európa-bajnokság eseményeit a felnőtt magyarok közel fele fogja figyelemmel követni. A felmérés szerint főleg a férfiak körében nagyobb (60%) az érdeklődés a sportesemény iránt. A válaszadók ötöde gondolja...

Új termékcsaláddal erősít az IKEA

Az irodabútor-kollekciót a világszerte változó munkatrendek hívták életre. A 85 irodabútorból álló termékcsalád többek között hangszigetelő panelekkel és természet által inspirált elemekkel teremt kellemes munkahelyi környezetet. A MITTZON hangszigetelő paravánoknál használt először az IKEA...

Ettől is függ, hogy mennyi pénzt kapnak a diákok

Idén június 21-én lesz az utolsó tanítási nap, ezt követően diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon. A munka világával való ismerkedést részben anyagi megfontolás, részben szakmai gyakorlatszerzés iránti érdeklődés határozza meg. A diákok többsége...

Egyre nehezebb befolyásolni a vásárlókat

Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a...

Így szurkolnak a magyarok

Az európai futballrajongók jelentős része, 47 százaléka egy sor rituálét hajlandó lenne elvégezni, ha ezzel győzelemre segíthetné kedvenc csapatát – derült ki a Coca-Cola Zéró Cukor felméréséből. Az UEFA EURO 2024 hivatalos alkoholmentes italszponzoraként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Pénzhiány miatt lassítanak a hazai cégek

A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak.A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes...

Rekordösszeget költöttek el külföldön a magyarok

Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a...

A sör és a sportközvetítések lendíthetik fel a balatoni turizmust

Június közepétől egy hónapon át nagy rohamra számítanak a balatoni sörözőkben és éttermekben. Ebben az időszakban nem árt előre asztalt foglalni. A telt ház oka a Németországban zajló 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, amelynek hatása a Balaton...

Így csalnak az ajándékkártyákkal

Az ajándékkártyák elleni csalásokra specializálódott az Egyesült Államokban az Atlas Lion néven ismert, újabban Storm-0539 néven azonosított bűnözői csoport. Ezek a csalók különösen az ünnepek idején aktívak, amikor az ajándékkártyák kibocsátása és használata megugrik....

Ezért halasztják el a beruházásokat a hazai vállalatok

Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében....

Don't Miss

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...