- Hirdetés -

Az ingatlanpiacon is drámai fordulatot hozhat a háború

|

- Hirdetés -

Nagyot változott az első negyedévben a fővárosi újlakáspiac: miközben jelentősen visszaesett az újonnan bejelentett fejlesztések száma, a kereslet még nagyobb lendületet vett, az árak pedig még tempósabban emelkedtek. A Cordia átfogó piackutatásának eredményei szerint az átlagos négyzetméterár immár megközelíti az 1,3 millió forintot, ami negyedével múlja felül az egy évvel korábbit. Az év hátralévő részében még nagyobb kihívások várnak a piacra, hiszen miközben az ukrajnai háború gazdasági hatásai és a tempós infláció a kínálati oldalt szűkítik tovább annyira, hogy egyes projektek le is állhatnak, addig a keresleti oldalt a zöldhitel-program kifutása, a nehezebben és drágábban elérhető hitelek fogják vissza.

A kedvezményes, 5%-os áfakulcs meghosszabbítása, pontosabban újbóli bevezetése, valamint a családok lakásvásárlását segítő állami támogatások eredményeként 2020 vége és 2021 közepe között ismét felívelt az új projektek keretében meghirdetett lakások száma Budapesten, átmenetileg elérve a 2017-2019 közötti időszak negyedéves átlagát is. Az ezt követő fokozatos lassulást viszont drámai visszaesés váltotta fel 2022 első negyedében – többek közt ez is kiderül Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia által elvégzett átfogó piackutatásból, amely a négylakásosnál nagyobb, fővárosi projekteket elemezte. Az idén január-márciusban bejelentett fejlesztések alig több mint 700 lakás jövőbeni felépítését „ígérték”, ami a 2021 utolsó negyedében mért szint csupán fele, a 2021 közepi, mintegy 2000 darabos értéknek pedig mindössze az egyharmada. Ennél alacsonyabb, 500 lakás körüli negyedéves átlagra legutóbb 2020 első 9 hónapjában volt példa, amikor az áfa újra az általános, 27%-os szintre emelkedett vissza

A 2022 eleji visszaesést alapvetően a nagy lakásszámú fejlesztések hiánya okozta: a piacon lévő projektek 70-es átlagával szemben az első negyedévben meghirdetett fejlesztések egyenként átlagosan mindössze 24 otthon felépítését jelentik.

Az első negyedévben a 23 fővárosi kerület közül 18-ban 25-nél is kevesebb otthont hirdettek meg a fejlesztők, de az újlakáspiaci kínálat derékhadát adó kerületek is igen gyengén teljesítettek. A XI. kerületben csupán 150 új lakás került piacra (szemben az elmúlt év 350-es negyedéves átlagával), a XIII. kerületben 210-et (2021: 430) hirdettek meg, a IX. kerületben pedig egyetlen új projektet sem jelentettek be.

„Büszkék vagyunk arra, hogy megőriztük vezető szerepünket a budapesti újlakáspiacon. Az első negyedévben az eladások 8%-át, illetve a kínálat 13%-át adta a Cordia, amivel mindkét téren megelőztük versenytársainkat a fővárosban” – fogalmazott Földi Tibor, a Cordia International igazgatóságának elnöke.

Előre hozott kereslet is erősítette a vevői oldalt

Miközben a kínálati oldal látványosan gyengült, a kereslet tovább erősödött, mivel a zöldhitel-program keretének közelgő kifutása, az áprilisi választások előtti bizonytalanság és az inflációval kapcsolatos aggodalmak előre hozott vásárlásokat generáltak az első negyedévben. Január-márciusban több mint 2000 újépítésű lakás talált vevőre a fővárosban, ami egyrészt alig marad el az előző negyedévben mért értéktől, másrészt jelentősen meghaladja a 2017-2021-es időszak 1710-es negyedéves átlagát. Az első negyedévben értékesített otthonok közel negyede vagy már elkészült lakás volt, vagy az átadás a következő negyedévre volt várható, további 20% pedig 2022 második felében válik majd beköltözhetővé. Bár a piac területi koncentrációja némileg enyhült, így is a négy legnagyobb kerületre jutott az eladások bő 60%-a: 28%-ot a XIII., 18%-ot a XI., 9%-ot a IX., 7%-ot pedig a III. kerület vitt el. Mindezzel együtt a piacon lévő projektek értékesítettsége március végére elérte a 73%-ot – ilyen magas értékre utoljára 2015 közepén volt példa.

„Trendfordulónak vagyunk tanúi a budapesti újlakáspiacon. Ezt már az első negyedév számai is jelzik, de sajnos a neheze még hátra van, hiszen miközben az ukrajnai háború gazdasági hatásai és a tempós infláció a kínálati oldalt szűkítik tovább, addig a keresleti oldalt a zöldhitel-program kifutása, a nehezebben és drágábban elérhető hitelek fogják vissza. Várható, hogy egyes projektek is leállnak majd, ezért minden korábbinál fontosabb, hogy a vevők olyan megbízható fejlesztőt válasszanak, amely a múltban minden elkezdett projektjét befejezte és nem hagyta cserben az ügyfeleit” – mondta Földi Tibor. „A keresleti oldal várható gyengülésével párhuzamosan ugyanakkor várakozásaink szerint tovább élénkülhetnek az új vagy újszerű kiadó lakások iránti bérlői igények” – tette hozzá a szakember.

Egyre szűkül a választék

Az új projektek számának csökkenése és a felívelő kereslet nyomán egyre apad a még vevőre váró új lakások száma. A kínálat már 2021 második felében sem tudott lépést tartani a robusztus vevői oldallal, de ez a trend drámai módon felerősödött 2022 első negyedében. Az elérhető otthonok száma az elmúlt év végi 6200-ról idén március végére 4400 alá esett, ami 37%-kal kisebb a 2018-2021-es évek átlagos kínálatánál. Ilyen alacsony készletszintre 2016 eleje óta nem volt példa Budapesten. A múlt év végi szinthez képest a legnagyobb, mintegy 50%-os kínálatcsökkenés a XIII. kerületben következett be, de a XI. kerületben mért 25%-os visszaesés is figyelemre méltó.

A kínálaton belül a már beköltözhető lakások száma is visszaesett: március végén 300, vagyis az egy évvel korábbinál közel 60%-kal kevesebb azonnal birtokba vehető otthon várt vevőre, további 600 pedig a következő félévben készül el.

Öt év alatt dupláztak az árak

A kereslet és a kínálat megbillenése, valamint az építési költségek folyamatos emelkedése az újlakásárak kitartó növekedését eredményezte, ráadásul ez a drágulás 2022 első negyedében számottevően fel is gyorsult. Míg 2021-ben az átlagos negyedéves áremelkedés üteme 4%-ot tett ki, addig idén január-márciusban elérte a 11%-ot, az 1.260.000 forintos négyzetméterenkénti átlagár így 26%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. Az első negyedévben meghirdetett lakások 1.550.000 forintos fajlagos átlagára ráadásul már 57%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Budán tempósabb volt a drágulás és az átlagár is magasabb lett, mint Pesten. A budai oldalon január és március között az átlagár 14%-kal 1.514.000 forintra emelkedett, az éves drágulás elérte a 40%-ot, az újonnan piacra került projektek esetében pedig a fajlagos ár megközelítette a kétmillió forintot. A pesti oldalon mért 1.139.000 forintos négyzetméterenkénti átlagár a múlt év végit 7, az egy évvel korábbit 18%-kal múlta felül, az újonnan meghirdetett fejlesztéseket pedig átlagosan 1.124.000 forintos négyzetméteráron vitték piacra. 2017 első negyedében még 640.000 forint alatt volt az átlagos négyzetméterár Budapesten, vagyis öt év alatt a duplájára nőtt az átlagár.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....