- Hirdetés -

Az ügyfelek dönthetnek a Telenor pénzéről

|

- Hirdetés -

A Telenor adventi naptárában ma, december 8-án az ügyfelek dönthetik el, hogy a mobiltársaság által felajánlott 5 millió forint összegű támogatást milyen arányban kapja meg a választható három, kiemelt társadalmi ügyön dolgozó civil szervezet.
A civil szervezetek tapasztalatai szerint az emberek leginkább decemberben nyitottak az adományozásra, de kihívást jelenthet eldönteni, hogy melyik szervezetet, melyik ügyet támogassák adományukkal. A Telenor december 8-án lehetőséget biztosít az adventi naptárt kinyitó ügyfeleinek, hogy három civil szervezet között segítsenek elosztani a mobiltársaság által felajánlott 5 millió forint összegű támogatást. Minden hangalapú előfizetéssel rendelkező Telenor ügyfél egy szavazatot adhat le az általa választott alapítványra, melyek a nap végén a szerzett szavazatok arányában részesülnek a támogatásból. A szavazás állása a nap folyamán végig nyomon követhető.
Az adventi naptárban választható három civil szervezet és küldetésük:
A Vigyél Haza Alapítvány tíz éve az árva és sérült kutyák gyógyításával, szocializálásával, örökbe fogadási esélyeik növelésével foglalkozik. Önkéntes munkájuk során már több mint 800 árva állatot segítettek szerető gazdához. A Telenor támogatásával 2014-ben egy okostelefon alkalmazást indítottak útjára, amely gazdiknak és kutyabarátoknak egyaránt hasznos segítség a négylábúak védelme és kényelme érdekében.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány első nagy projektje a Yelon szexedukációs weboldal és okostelefon alkalmazás, ami válaszokat kínál a 10–18 éves fiatalok testképével, kapcsolataival, szexualitásával összefüggő kérdéseire. A Yelon chat segítségével a fiatalok névtelenül feltehetik kérdéseiket, és személyre szabott válaszokat kapnak a Yelon képzett szakembereitől. Külön oldalon kapnak tabumentes és tényszerű válaszokat a gyerekekért felelős felnőttek (szülők, tanárok, családtagok) a szexuális nevelés kényes kérdéseire. Az alapítvány emellett éves gyermekjogi jelentés elkészítésével és ingyenes gyermekjogi tanácsadással is foglalkozik.
A KórházSuli Alapítvány tartósan kórházi ellátásra szoruló gyermekeknek segít részt venni a közoktatásban, segíti gyógyulás utáni integrációjukat. A KórházSuli programban mára több mint 300 segítő és segített gyermek vesz részt, ahol az Alapítvány közreműködésével egészséges diákok személyre szabott digitális tananyagokkal segítik beteg diáktársaikat.
A Telenor idén december 1-től 24 napon át 24 meglepetéssel készül ügyfeleinek, megköszönve hűségüket és bizalmukat. Ehhez a mobiltársaság a www.advent.telenor.hu oldalon és a MyTelenor alkalmazásban elérhető digitális adventi naptárat indított, ahol naponta új meglepetések várják a meglepetéscsomagokat kibontó ügyfeleket. A december 8-i adományozás eredményéről a Telenor közösségi média csatornáin is beszámol majd.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Top FIFA játékosokkal indít a legújabb e-sport csapat

Bemutatta játékosait és jövőbeni terveit Magyarország legújabb e-sport csapata, az LV Esports Team. A frissen alakult klub egyből két meghatározó versenyzőt igazolt a soraiba a magyar profi FIFA mezőnyből: Borkai „Boresz” Ádám és Majorosi...

Új okosmobil érkezik a hazai boltokba

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette az új OPPO A16s okostelefon magyarországi értékesítésének kezdődátumát. A polírozott alumínium burkolattal rendelkező készülék elsősorban azok számára lesz vonzó, akik számára fontos a látványos megjelenés, a hosszú akkumulátor...

Online játékokon keresztül segíthetnek a gamerek

2021-es, Egészséges otthoni megoldások (Healthy Home Solutions) elnevezésű kampányának részeként az LG Electronics (LG) arra buzdítja az Animal Crossing the Horizon és a Fortnite játékok rajongóit, hogy virtuálisan próbálják ki legújabb, az egészséget szolgáló...

Biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje

Adataink és vagyonunk biztonsága érdekében egy egyszerű meghatalmazás már nem elég, ha a SIM-kártyánk cseréjére készülünk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól,...

Izgalmas sorozatokkal erősít az Epic Drama

Jön az Ányékvonalak második évada, befejeződik A spanyol hercegnő, és különkiadással érkezik a Murdoch rejtélyei. Árnyékvonalak (shadow lines) 2. évad 10x60 perc, 2021. szeptember 30-ától csütörtökönként 21 órától Mélyebbre merülünk a hidegháborúban, a keleti és nyugati...

Gyakrabban tesszük tönkre okoseszközeinket

A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is köszönhető, hogy egyre többen...

A mobilos videógyártást forradalmasítja egy magyar startup

Manapság már szinte bárkiből lehet hobbivideós, de sokak számára egyben hivatást és megélhetést is jelent az audiovizuális tartalmak készítése. A verseny óriási az online térben, és nem csupán a mennyiség, de a minőség is...

Elrajtolt a 30. Budapesti Őszi Fesztivál

A Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplő Jancsó100! című esttel vette kezdetét vasárnap este a Városmajori Szabadtéri színpadon a 30. Budapesti Őszi Fesztivál, amely több mint 150 programmal és megújult formában várja a közönséget...

A többség a hagyományos tévézésre szavaz

Az emberek naponta 1-3 órát tévéznek, és egyre népszerűbbek a streaming és az online tartalmak – derül ki a Direct One TV szolgáltató idén augusztusban készült felméréséből. A kutatás során kiderült, hogy a válaszadók...

A nőkért kampányolnak a hazai sztárok

Néhány hazai híresség, influenszer összefogott és a női egyenjogúság mellett felemelve szavukat, az otthoni munka, a család körüli feladatok kapcsán hívják fel mindenki figyelmét arra, hogy a házimunka nem kizárólag a nők dolga. Ez...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Sztárban sztár leszek TV2 nézettség

Egy estével hetet nyert a TV2

A Sztárban sztár leszek bizonyult az elmúlt hét legnézettebb műsorának, de még a hétköznap esti ismétlései is erős nézettséget hoztak. Az RTL Klub legnézettebbje A mi kis falunk volt és az előválasztási vita is...

Top FIFA játékosokkal indít a legújabb e-sport csapat

Bemutatta játékosait és jövőbeni terveit Magyarország legújabb e-sport csapata, az LV Esports Team. A frissen alakult klub egyből két meghatározó versenyzőt igazolt a soraiba a magyar profi FIFA mezőnyből: Borkai „Boresz” Ádám és Majorosi...

Új okosmobil érkezik a hazai boltokba

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette az új OPPO A16s okostelefon magyarországi értékesítésének kezdődátumát. A polírozott alumínium burkolattal rendelkező készülék elsősorban azok számára lesz vonzó, akik számára fontos a látványos megjelenés, a hosszú akkumulátor...

Online játékokon keresztül segíthetnek a gamerek

2021-es, Egészséges otthoni megoldások (Healthy Home Solutions) elnevezésű kampányának részeként az LG Electronics (LG) arra buzdítja az Animal Crossing the Horizon és a Fortnite játékok rajongóit, hogy virtuálisan próbálják ki legújabb, az egészséget szolgáló...

Biztonságosabbá vált a SIM-kártyák cseréje

Adataink és vagyonunk biztonsága érdekében egy egyszerű meghatalmazás már nem elég, ha a SIM-kártyánk cseréjére készülünk. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatói gyakorlatok ellenőrzése után új eljárások bevezetését kérte a Telekomtól,...
- Hirdetés -

CMO

A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél

Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák...

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...