- Hirdetés -

Az ügyfélélmény a legnagyobb versenyelőny

|

- Hirdetés -

Az ügyfélélmény nem csupán azt jelenti, hogy mindenáron hatékony, kényelmes, gyors kiszolgálásra törekszünk. Legalább ilyen fontos az ügyféllel folytatott, valóban személyes párbeszéd és az, hogy a vállalkozásunkhoz vezető csatornák között megfelelő átjárást biztosítsunk – állítja Arany János, az SAP Hybris üzletágvezetője.

 

Még mindig szép számmal akadnak vállalkozások, amelyek az elmúlt évezred „mindenkinek ugyanazt” jelszavával kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat. Valamivel előrébb járnak, akik az ügyfél előző néhány vásárlása – vagy az ugyanazt a terméket vásárlók egyéb választásai – alapján tesznek ajánlatot, így próbálják némi extra költésre rábírni a fogyasztókat. Az ajánlatok azonban már sokkal pontosabban személyre szabhatók, különösen, ha más adatbázisokat és ügyfelek által maguk mögött hagyott digitális lábnyomokat is felhasználunk, például a közösségi médiából. Így ha valakiről ismerősei körében köztudott, hogy lelkes horgász, akkor ezt az a bank is tudhatja, amely személyihitel-ajánlatokkal bombázza ügyfeleit. Ha neki a terméket egy új motorcsónak képével próbálják „eladni”, az érdeklődés felkeltése, azaz a siker esélye sokkal nagyobb, mintha a sztenderd lakásfelújítás-zsánerekkel szembesítenék. Hasonlóan, az extrém sportok kedvelőinek érdeklődését nem biztos, hogy családi wellness-hétvégékkel lehet leginkább felkelteni.

 

De akár olyan jeleket és mintákat is felhasználhat a kereskedő, amelyek esetleg még az ügyfél számára sem tudatosak. Előfordulhat például, hogy ügyfelünk vásárlási kedve és az időjárási viszonyok között áll fenn korreláció, amit egy gépi tanulás alkalmazás a megfelelő adatbázisok összevetésével könnyen megállapíthat. Az ilyen információkat felhasználva még közelebb lehet kerülni az ügyfélhez, aki e figyelmet érezve nagyobb eséllyel válik a márka vagy a cég elkötelezettjévé.

 

Kössük össze az elérhető adatokat

 

A közösségi médiában való jelenlét fontosságát nem kell hangsúlyozni. A Pardot felmérése szerint az ügyfelek 80 százaléka nagyobb valószínűséggel fontolja meg az általuk követett cégek ajánlatait. A közösségi média ugyanakkor az érdeklődés fő csatornájává is vált: a megkeresések közel kétharmada (63 százalék) innen indul.

 

Az erőfeszítés nem hiábavaló, a lojális ügyfél ugyanis a legjobb vásárló. A „80/20” bölcsesség szerint a legtöbb cég bevételeinek 80 százaléka ügyfelei 20 százalékától – nyilvánvalóan a leglojálisabb ötödtől – származik. Ebben a körben a „cross-sell” vagy „up-sell” ajánlatok sokkal nagyobb valószínűséggel járnak sikerrel: míg egy átlagos ügyfél esetében ez a valószínűség 5–20 százalék, addig a márkahű vásárlóknál akár a 70 százalékot is elérheti. Mindezeket a Gallup egy tavalyi felmérése is megerősíti, amely szerint a lojálisabb ügyfélkör a B2B cégek árbevételét felével, nyereségességüket pedig harmadával növelheti.

 

Az ügyfélélmény sok cégnél még nem került a marketingstratégia középpontjába, holott ezen a területen viszonylag kis befektetéssel jelentős versenyelőnyre lehet szert tenni. A versenyben pedig nagyon könnyű lemaradni: egy elégedetlen ügyfél negatív marketinghatását tíz elégedett vásárló képes csak kompenzálni…

 

Az ügyfélélmény nem csupán a személyre szabott kommunikáción múlik. A XXI. században már alapvető elvárás, hogy a különböző értékesítési csatornák – maga az áruház, a raktár, a mobilalkalmazás, a webshop – között legyen átjárás, méghozzá a lehető legkényelmesebb. A Forrester Consulting felmérése szerint például minden második vásárló elvárása, hogy az online kiválasztott és kifizetett terméket személyesen is át lehessen venni az áruházban – miközben a cégeknek mindössze 30 százaléka automatizálta ezeket a folyamatokat.

 

Pedig a valóban személyre szabott, „omni-channel” ügyfélélmény informatikai-technológiai feltételei már rendelkezésre állnak – az egyik csatornán elkezdett interakciók más csatornán folytatása ma már nem science-fiction. Csak a vállalkozások kreativitásán múlik, hogy mekkora versenyelőnyt kovácsolnak maguknak.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új okosórával rukkolt elő a Huawei

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos...

Szupertárcák forradalmasíthatják a fizetést

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban...

Hatalmas befektetést kapott a zöld startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki...

Ez a város lehet idén a magyarok kedvence

Róma lehet az idei sláger a repülővel utazó magyarok körében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Egyre hosszabb időre utazunk; tízből hét honfitársunk négy napnál többet tölt választott úti célján. Továbbra is a kontinensen belül...

Neves szakemberekkel bővült a PREXA zsűrije

Az angolul beadott pályázatokat egy neves külföldi szakemberekből álló bizottság fogja értékelni.A nemzetközi zsűri által három legjobbnak ítélt pályamunka kategóriától függetlenül díjazásban részesül. A díjazottak a Kreatív APEX versenyén is előnnyel indulhatnak, a díjak...

Turizmus és HR-kihívások a BrandManiában

A hazai gazdaság meghatározó ágazat a turizmus, amelynek hatalmas ütést vitt be a COVID. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogy mennyire sikerült a talpraállás, milyen évre számítanak idén a szektor szereplői. A...

Közel ötmilliárdos nyereség a Mediaworks-nél

A múlt évben több mint 8 milliárd forinttal tudta növelni árbevételét a Mediaworks Hungary Zrt., így már 56 milliárd forint fölötti forgalomnál tart a cég. A cég nyeresége több mint duplájára nőtt egy év...

Már kapható az Ország Söre

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit már dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.New England...

Olcsóbb lehet a munkába járás

Csökkenő utazási költségek, felszabadult parkolóhelyek, elégedettebb munkavállalók, javuló munkahelyi kommunikáció és kapcsolatok – többek között ezekkel az előnyökkel jár, ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy céges telekocsi szolgáltatást biztosít alkalmazottjainak, derül ki az Oszkar.com...

Sportos projektben a Philips

A Philips TV, Philips Sound és AOC Audio termékeket tervező, gyártó és értékesítő TP Vision bejelentette, hogy új partneri megállapodást köt az FC Barcelonával, melynek értelmében a vállalat lesz a legendás futballcsapat televíziókért, kijelzőkért...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Díjnyertes magyar termékekkel bővül a Spar kínálata

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is...

Új okosórával rukkolt elő a Huawei

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos...

Szupertárcák forradalmasíthatják a fizetést

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban...

Hatalmas befektetést kapott a zöld startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki...

Ez a város lehet idén a magyarok kedvence

Róma lehet az idei sláger a repülővel utazó magyarok körében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Egyre hosszabb időre utazunk; tízből hét honfitársunk négy napnál többet tölt választott úti célján. Továbbra is a kontinensen belül...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....