- Hirdetés -

Azonnali kárkifizetést ígér a magyar startup

|

- Hirdetés -

Nemzetközileg is az elsők között léphet piacra blokklánc alapú, adatvezérelt biztosítási termékével a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó és fejlesztő cég. Az insurtech (biztosítási technológia) terén hazai vezető szerepre törő innovációs műhely piaci céljai elérése érdekében a terület egyik legjelentősebb magyar szakemberével, Szota Szabolccsal is szorosan együtt működik többek között az InsurWiz nevű leányvállalatán keresztül.

A fintech (pénzügyi technológia) és ezen belül az insurtech (biztosítási technológia) robbanásszerűen fejlődő területek, melyek alapjaiban változtathatják meg a banki és biztosítási szolgáltatásokat. A szegmens dinamikusan növekszik és az olyan jelentős nemzetközi startupok mellett, mint például a Revolut a nagybankok és biztosítók is egyre inkább felveszik a kesztyűt a szó szerint élet-halál harcot jelentő digitalizációs versenyben.

A nemzetközi trendekkel a magyar piac is tartja a lépést: számos startup kezdeményezés mellett a hagyományos nagy bankok és biztosítók is sorra lépnek piacra digitális termékeikkel, szolgáltatásaikkal. Ebben a szegmensben tör vezető szerepre a magyar tulajdonú RowanHill Global technológiai tanácsadó menedzsment és fejlesztő cég, amely partnerségi kapcsolatokon keresztül és saját üzleti tevékenysége részeként is valósít meg projekteket a fintech, insurtech és blokklánc területén. A cég szolgáltatásait főként a banki es a nagyvállalati szektorból származó hazai és külföldi vállalatok, továbbá egyetemek számára nyújtja. Nemzetközileg is az elsők között a magyar blokklánc alapú insurtech megoldás

A nemzetközi projektben is résztvevő magyar cég hamarosan piacra lép egy blokklánc alapokra helyezett, adatvezérelt, egy adott piaci igényre választ adó biztosítási termékkel, ami lehetővé teszi, hogy káresemény esetén azonnal megtörténjen a kifizetés az ügyfél részére.

„A RowanHill Global két éve kezdte meg tevékenységét és a kezdetektől célunk, hogy a legjobb magyar szakembereket bevonva hozzunk létre hazai és globális nagyvállalatok részére élenjáró digitális megoldásokat. Az insurtech a biztositasi iparág még elmaradt digitalizaciója okán egy olyan robbanás előtt álló terület, amelyet szakértőink kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel kísérnek. Tudatosan keressük a korszerű ügyfélélményt és biztonságos kiszolgálást lehetővé tévő digitális megoldási lehetőségeket, amelyek kiiktatják a hagyományos biztosítási modellek és ügyintézés általában időben elhúzódó és sokrétű dokumentálást valamint utánajárást igénylő elemeit” – fogalmazott Dr. Dombi Viktor, a RowanHill Global alapítója.

Az egyik legtapasztaltabb insurtech szakértő a fedélzeten

A cég hazai és nemzetközi piaci céljainak elérése érdekében Szota Szabolccsal, a digitális biztosítási megoldások egyik legjelentősebb hazai specialistájával közösen megalapították az InsurWiz Technology Kft-t. A szakember pályafutását 2004-ben az Allianz Biztosítónál kezdte, majd 2014-ben csatlakozott a Generali Biztosító csapatához. 2017-ben pedig saját insurtech termékével, a Kriph.io nevű okoscasco megoldással lépett a nagyközönség elé, mely megnyerte a 2017-es FintechShow-t, illetve 2017 év végén a V4 Startup & Innovation Tour rendezvény legígéretesebb startupjának is megválasztották.

„Az elmúlt időszakban az élére álltam a biztosítási innovációknak, és az insurtech terület evangelistája lettem. Folyamatosan kutatom, és vizsgálom, hogy hogyan lehet megváltoztatni az emberek biztosításokról alkotott képét. Olyan megoldások kidolgozásában és megvalósításában szeretnék részt venni a jövőben, amik meghaladják az ügyfelek elvárásait, és valós segítséget nyújtanak számukra a mindennapokban. Ebben találtam tökéletes partnerre a RowanHill Global-ben, ahol megvan a megfelelő csapat, a kellő szakértelem és háttér ahhoz, hogy ilyen megoldásokat fejlesszünk közösen és dobjunk mielőbb piacra. Adatvezérelt, blokkláncon alapuló biztosítási termékünkkel a tervek szerint jövő év elején lépünk a hazai és nemzetközi piacra” – fűzte hozzá Szota Szabolcs.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....