- Hirdetés -

Bátornak, belemenősnek és nyitottnak kell lennünk

|

- Hirdetés -

Melyek a legforróbb témák a marketingszakmában, mire kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk a területtel foglalkozóknak – többek között erről beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Horváth Tibor (HT), a Salesforce felhőmarketingért felelős vezetője és Siegler Bálint (SB), az Attention CRM Consulting üzletágvezetője. A szakemberek elárulták azt is, hogy az ügyfélélményre fókuszáló marketingautomatizálás milyen előnyökkel jár és hogyan válhat egy szervezett elég éretté ahhoz, hogy kihasználja a benne rejlő lehetőségeket.

Fotón: Horváth Tibor - Siegler Bálint

- Az idei Marketing Summit szlogenje a „Hiszünk a marketing erejében”. Te miért hiszel benne?

- HT: Bődületes innovációs forrás a marketing, mert sok milliárd ember igényét igyekszik meghallani, megérteni és arra reflektálni. Kis túlzással – hadd legyünk elfogultak- ez viszi előre az emberiséget. Nem sok erősebb dolog van a világon. Nem mellesleg – köszönhetően az iparágban végbemenő változásoknak- a digitális transzformációnak is az egyik fő motorja a marketing, hiszen a csatornamixből egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a digitális csatornák, megfelelve ezzel a fogyasztók elvárásainak.

- Miért döntöttetek úgy, hogy szponzorként támogatjátok a rendezvényt?

- HT/SB: A digitális marketinget támogató szoftver szállítóként, illetve tanácsadó/implementációs cégként a legfontosabb célcsoportunk a digitális és marketing vezetők, illetve a marketing specialisták. Azt gondoljuk elsősorban velük tudunk a Marketing Summiton találkozni.

- Milyen hatása, eredménye lehet egy ilyen eseménynek?

- HT: Abban bízunk, hogy ha nem is hirtelen, de szépen lassan a hazai marketingesek is megismerik a Salesforce-t és sokaknál a Facebook és a Google után feljöhet harmadik helyre a legfontosabb technológiák között. Sokan még ma is úgy tudják a Salesforce csak az értékesítők munkáját támogatja, pedig ez már legalább 15 éve nincs így. Sőt, immáron harmadik éve – az IDC számai alapján - globálisan a Salesforce a piacvezető technológia a digitális marketinget támogató megoldások közül.

- Véleményed szerint melyek most a „legforróbb” témák a marketingszakmában itthon?
- SB: Nagy, egységes, mindenkit érintő témának két dolgot látok. A recessziós fenyegetettséget és a közelgő 3rd party cookie armageddont. Ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor a lakossági marketingben szerintem egy nem tipikus marketinges téma épp a legforróbb, a logisztika és készletek kérdése. Mit csináljon a marketing, ha épp nincs mit eladni. Az üzleti marketingben pedig szerintem még mindig a Covid utáni új világ megértése és feltalálása zajlik. Hogyan tudnak a marketingesek reagálni arra, hogy egy-egy komplex deal befolyásolói és döntéshozói sokkal többet dolgoznak otthonról, sokkal kevesebbet tartózkodnak irodában, sokkal kevesebbet mennek üzleti utakra és rendezvényekre. Ennek feldolgozása még jelenleg is zajlik.
- HT: Én még egy dolgot kiemelnék: egy recessziós időszakban minden bizonnyal nagyon sok cég kevesebbet fog költeni marketingre, a büdzsék jóval szűkösebbek lesznek. Így felértékelődik a hatékonyság, a rendelkezésre álló keretek optimális elköltése. Végérvényesen eltűnhet a “spray & pray” jellegű kommunikáció, a jövő a célzott kampányoké. Persze, ezt várják el a fogyasztók is: a vásárlói döntésekben egyre nagyobb szerepet kap a “vásárlói élmény”, amely pedig nem biztosítható releváns üzenetek, ajánlatok, azaz perszonalizáció nélkül.

 

- Mik azok a kihívások, amelyekre nagyobb figyelmet kellene fordítani itthon a marketingszakmának?

- SB: Szerintem az egyik legnagyobb kihívás, hogy minél több szakmabeli rájöjjön, hogy valójában nem egymással versenyzünk, hanem a világgal. Emiatt bátornak, belemenősnek és nyitottnak kell lennünk. A top magyar marketing konferenciákon jellemzően alig hangzik el konkrét szám vagy adat az előadó cégek fontosabb KPI-ai közül. Üzleti titokként tekintenek szinte mindenre, pedig semmit nem vesztenének ezek nyilvánosságra hozásával. Ezen változtatni kell, hogy valóban tudjunk egymástól tanulni és világszinten legyenek versenyképesek a hazai ügyfelek és ügynökségek.

Egy másik fontos kezelendő kihívás a végtelen adatmennyiség és annak értelmessé tétele. A megfelelő adat, megfelelő időben, megfelelő bontásban, megfelelő emberek számára, megfelelő módon legyen elérhető és ne fulladjanak bele. Nem csak marketingesek küzdenek ezzel, de talán főleg ők. Mi nekik igyekszünk segíteni.

- HT: Azt látjuk, hogy ezeket a kihívásokat még jobban felerősíti a munkaerőpiaci helyzet is, hiszen – mivel iszonyatos hiány van a szakemberekből - mindent kevesebb emberrel kell megoldani. Ennek köszönhetően felértékelődik hatékonyság (és így az automatizáció) ill. a marketinget átfogóan kezelni tudó analitika szerepe.

- Milyen gyors eredményekkel, lehetőségekkel kecsegtet az ügyfélélményre fókuszáló marketing automatizálás a különböző szervezetek számára?

- HT/SB: Sokan óriási konverzió javulást tapasztalnak már az első pillanatban, amikor befejezik azt a működést, hogy mindenkinek, minden alkalommal, mindent elküldenek. Pedig ez még csak az első lépcsőfok az ügyfélélményre fókuszáló marketing automatizálásban. A meglévő ügyfélkörünkben évente végzett kutatás alapján a Salesforce Marketing Cloud-ot használó ügyfelek átlagosan 25 százalékkal tudták csökkenteni az akvizíciós költségeiket. Ezzel párhuzamosan a CLT (Customer Lifetime Value) pedig 34 százalékkal nőtt.

- Hogyan tehető egy szervezet éretté a marketingautomatizálások eredményes kezelésére?

- SB: Fogós kérdés, mert nagyon sok összetevője van. A nulladik legfontosabb lépés, ha csúcsvezetői elköteleződés alakul ki a változás iránt, akár rövidtávú célok felülírásával is. Nem csak a büdzsére gondolok. Arra a mentalitásra inkább, hogy több érték van valaminek a konzisztens végigvitelében és a következtetések beépítésében, mint minden nap meghozni az aznap legjobbnak gondolt döntéseket. Sokan nem gondolnak rá, hogy az automatizálás előfeltétele bizonyos fokú stabilitás és kiszámíthatóság megteremtése. Egy szervezet akkor válik éretté az eredményes marketingautomatizálásra, ha a HiPPO-k (highest paid person's opinion) is belátják ezt.

- HT: Ezzel maximálisan egyetértek: nagyon sok ügyfélnél azt látjuk, hogy az első lépések a legnehezebbek – szakítani a “mindig is így csináltuk” mentalitással. A szakmában már kevesen vitatják, hogy az adatvezérelt, automatizált és mesterséges intelligencia által támogatott marketingé a jövő, de mégis sokan haboznak belevágni az igazi transzformációs projektekbe. Természetesen ez is egy összetett dolog, és minél nagyobb a cég, annál több társterületet is meg kell győzni a változtatás fontosságáról – ezért fontos a menedzsment szerepe, elköteleződése.

- Hogyan látod, a hazai marketingvezetőknek milyen szerepük/felelősségük van a szakmai közvélemény formálásában? Erre mennyire alkalmas egy olyan konferencia, mint a Marketing Summit?

- SB: Szerintem fontosak a top konferenciák, mint amilyen a Marketing Summit és fontosak az ott elhangzó gondolatok a vezető marketingesek szájából. Nagy felelősségük van, mert valóban befolyásolják merre halad a szakmai közvélemény. Azonban persze ez csak a jéghegy csúcsa. A jéghegy nagyobbik, víz alatti része a marketingvezetők hétköznapi döntéseiből és tetteiből áll. Hogyan dolgoznak együtt a beosztottakkal, ügynökségekkel, partnerekkel, stratégiai kihívásokkal vagy akár a saját vezetőikkel. Ezek a konferenciák nem csak a szakmai közvéleményt, de magukat a marketingvezetőket is képesek befolyásolni, szerintem ezért nagyon fontosak.

- HT: A folyamatosan változó, digitalizálódó világunkban rendkívül fontos, hogy a marketing döntéshozók is ismerjék az iparágban elérhető technológiákat. Hatalmas versenyelőnyt jelent, ha valaki a megfelelő időben a megfelelő technológiába invesztál. Az úttörő, innovatív szervezeteknek -akik bizonyos lépéseket már megtettek ezen az úton- nagy szerepük van szakmai közvélemény és a trendek formálásában. A Summit kiváló alkalom arra, hogy megosszák tapasztalataikat és akár konkrét tanácsokkal szolgáljanak azoknak, akik még csak tervezik pl. egy marketing automatizációs szoftver bevezetését.

- Te miért javasolnád egy marketingesnek, vagy bármely más területről érkező érdeklődőnek, hogy vegyen részt a Marketing Summiton?

- SB: Vegyen részt, mert a poszt Covid érában is szükség van személyes találkozásokra és szakmai inspirációkra!

- HT: Tavaly csak vendégként vettem részt a Summit-on, de rengeteg hasznos gondolattal és ötlettel távoztam. Jó volt végre személyesen találkozni azokkal a döntéshozókkal, szakemberekkel akik ma Magyarországon formálják az iparágat. Mint olyan sok téren, a digitalizáció területén is van mit behoznunk, mi ebben próbálunk minél nagyobb segítséget nyújtani az ügyfeleinknek.

 

A Marketing Summit-et idén szeptember 15-én rendezik meg, a helyszín a Várkert Bazár lesz. További részletek az eseményről itt érhetők el.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Így lehet kiberbiztos a nyaralás

Felmérések szerint a Földön élő minden emberre legalább 3 hamis személyazonosság jut a kiberbűnözői piacon, mégis mintha továbbra is félvállról vennénk a fenyegetést a hétköznapokban, különösen a lazább nyári időszakban. Hamarosan elözönlik az üzenőfalakat...

Rocklegendák érkeznek Budapestre

Először érkezik Magyarországba Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen.A Hollywood Vampires nem csupán...

Ezek a filmek vonzották a nézőket

Izgalmas és eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Warner Bros. Discovery (WBD). Az Egyesült Államokban nagyszabású kampány keretében bevezették a MAX-ot, a WBD továbbfejlesztett streaming platformját, globálisan megünnepelték a Warner Bros. 100 éves évfordulóját,...

Nyerő lehet az ingatlanbefektetés

A múlt héten bejelentett szigorítások alaposan átrajzolhatják a megtakarítások piacát a pénzügyi szakemberek várakozásai alapján. A kormányzati szándék egyértelműen az állampapírok piacának erősítése, de emellett az ingatlanbefektetések szerepe is tovább erősödhet a Duna House...

A mélypont után ismét nőtt a hazai vállalkozások száma

Ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma Magyarországon, idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend. A legnagyobb arányú emelkedés az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató...

Újabb segítség a vállalkozásoknak

Az elmúlt 3 év gazdasági eseményei nem kímélték a vállalkozói szektort. A kereskedelem és az ipar különösen nehéz helyzetben van, ami számos boltbezárást és az ipari termelés volumenének csökkenését eredményezte. Ez a kihívásokkal teli...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Vidus, Vaszily, Guttengéber – ők vezetik az idei TOP50-es listát

Hetedik alkalommal végzett a médiapiaci Top 50 rangsor élén Vidus Gabriella, ezzel az első helyek számában beérte Dirk Gerkenst. A listán szereplők többségét a médiavállalatok adták, azonban az idén már több beosztott vezető került...

Vidus Gabriella vezeti a TOP50 médiás rangsort

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági...

Magyar hősökről készült különleges fotósorozat

Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe,...

Saját streaming szolgáltatást indít a Real Madrid

A Real Madrid lett a legújabb futballklub, amely saját streaming szolgáltatást indít. A klub RM Play nevű platformja több mint 700 órányi tartalmat tartalmaz majd, és elérhető lesz mobiltelefonon, táblagépeken és okostévéeszközökön, köztük Apple...

Rajtol a sztárvetélkedő az RTL+-on

Az előző évad sikerét követően, június 9-től, újabb sztárok vetélkednek Sebestyén Balázs nappalijában, kizárólag az RTL+ előfizetői kínálatában. A Gyertek át! - A Sztárvetélkedő hetedik évada sem fogja nélkülözni a pikáns humort, a szókimondó sztárvetélkedőben...

Podcast

Ha eszközként kezeljük, máshogy állunk hozzá

Talán túl sok sci-fi-t néztünk gyerekkorunkban és azért viszonyulunk fenntartásokkal a mesterséges intelligenciához, aminek ma már a számítógépes játékok világától elkezdve az orvosi diagnosztikáig szinte mindenhol hasznát veszik. De tény, hogy kikerülhetetlen, így kérdés,...

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Országos mentőakcióban a Spar

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez.Sok családban még...

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....