BDFF: megvannak a nyertesek

A Budapest Debut Film Forum (BDFF) filmes díját a Lady Sunshine című magyar filmterv nyerte el, a legjobb sorozat díját a litván Cold című projekt vihette haza.

BDFF nyertesek (fotó:Sivák Zsófia)

Március 27-31. között negyedik alkalommal rendezte meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál csapata a Budapest Debut Film Forumot, ahol az első nagyjátékfilmjüket és televíziós sorozatukat fejlesztő rendezők és producerek mutatták be projektjeiket, valamint nemzetközi hírű filmes mentorok segítségével kaptak szakmai iránymutatást a készülő filmtervek sikeres megvalósításához.

A szervezők a beérkező pályázatok közül 5-5 film- és sorozattervet választottak ki, amelyek 9 európai országból érkeztek a fórumra. A BDFF prezentációs eseményét a teltházas margitszigeti Kristály Színtéren tartották, a projektekről rangos nemzetközi zsűri döntött: Greiner Gábor, a német Films Boutique sales vállalat ügyvezetője; Marge Liiske, a tallini A-kategóriás Black Nights Filmfesztivál szakmai platformjának igazgatója; Julietta Sichel cseh filmproducer, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál korábbi programigazgatója; Marek Novak cseh filmproducer.

A BDFF Legjobb film fődíját a magyar Lady Sunshine című filmterv nyerte, amelynek rendezője Korom Anna, producere Szijártó Anna és forgatókönyvírója Soós András – írja beszámolójában a Nemzeti Filmintézet. A zsűri indoklása szerint a film számos fontos univerzális témát érint, köztük a testképzavart és az öregedéssel kapcsolatos problémákat. A filmterv főhőse bármilyen árat hajlandó lenne fizetni a megfizetni a kortalan szépségért, a következményekkel pedig egyáltalán nem számol. A Lady Sunshine vizuálisan lebilincselő történet méltóságról és az önértékelésről, amely a legkülönfélébb nemzetközi közönséget képes megszólítani.

A Lady Sunshine emellett elnyerte a Pop Up Film Residency nemzetközi filmfejlesztői workshop különdíját, amelynek eredményeképp különböző visegrádi országokban (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) tökéletesíthetik az alkotók a filmtervet.

A BDFF Legjobb sorozattervért járó fődíját a litván Cold című projektnek ítélték oda, amelynek írói Birutė Kapustinskaitė és Arturas Voinicius, producere Greta Akcijonaite. Az értékelés szerint az izgalmas koncepció alapján összeállított univerzum és az összefonódó karakterek jellemzik a drámasorozatot, amely a Szovjetunió felbomlása körüli geopolitikai változásokra reflektál. A szabadságért, a függetlenségért és az igazságért folytatott küzdelem kulcsfontosságú elemei a nemzetközi közönség számára is érdekes sorozatnak.