Befejeződött a forgatása a Lechner Ödönről és az ő munkásságáról szóló dokumentum-játékfilmnek. Lechner a magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, a Lechner örökség pedig azt vállalja, hogy végigköveti a legendás építész örökségét és hatását, egészen napjainkig.
(Kiemelt fotón: jelenet A Lechner örökség című filmből; forrás: A Lechner örökség produkció)
A Lechner család története a téglagyártásban, városfejlesztésben jeleskedő elődökön keresztül vezet el Lechner Ödön szecessziós mesterműveihez, mely művek öröksége a mai napig inspirálja és formálja az építészetről való gondolkodást. Lechner Ödön a szecessziós stílus megalkotója, akinek az életéről és az általa tervezett rendkívüli épületekről soha nem készült még dokumentumfilm, egészen mostanáig. A Lechner örökség nem csak emléke előtt tiszteleg, de példaként is szolgál a mai generáció számára – olvasható a Nemzeti Filmintézet honlapján.
A film a Nemzeti Filmintézet televíziós döntőbizottságának 52 millió 790 ezer forintos gyártási támogatásával készül. A 72 perces film az alkotók elmondása szerint nemcsak a szecesszió magyar megalkotójának életútját és hatását tárja majd fel, hanem bemutatja a Lechner család értékeit, eszméit, amelyek máig inspirációt nyújtanak. Hozzáteszik, a Lechner örökség olyan utazásra invitál, melynek során belemerülünk az építészet és művészet alakulásába, felidézve egy család életének különleges pillanatait.
A Lechner örökség főbb szerepeiben olyan színészek tűnnek majd fel, mint Gáspár Tibor, Vizi Dávid (előbbi az idős, utóbbi a fiatal Lechner Ödönt játssza), valamint Trill Zsolt, Mosolygó Sára, Bede-Fazekas Szabolcs és Bán Bálint. A film narrátora pedig Szamosi Zsófia lesz.
A film forgatókönyvét a rendező, Szabó Szonja írta, akinek Vércsék és A mentor című rövidfilmjeit több nemzetközi fesztiválon is vetítették. A Lechner örökség nemcsak mozikban és televíziós csatornákon debütál majd 2025-ben, hanem az alkotók reményei szerint az oktatásban is helyet kap, gazdagítva a tananyagot és közelebb hozva a fiatalokhoz Magyarország kulturális és építészeti örökségét.